Hozzászólás: Asszony a fronton – ösztönök

Szerző: Vér és szenny | Világ Ma

Vér és szenny | Világ Ma — Fri, 15 Mar 2013 17:31:00 +0000

[…] Rémálom. Csak Isten irgalmában bízhatunk. Nem oly’ régen Polcz Alain remekművéről szóltunk. Az a rendkívül szép, törékeny asszony a fronton ragadva megjárta az e világi poklot, amit […]

Szerző: Kálmán

Kálmán — Mon, 05 Nov 2012 08:33:32 +0000

Igazad van, köszönöm!
Az önmagában egy speciális területtel való foglalkozás nevezhető hétköznapinak a tudományban, de ha ez hiánypótló, akkor ebben az értelemben semmiképpen. Ilyen értelemben forradalmi, nagy jelentőségű és pótolhatatlan.

Szerző: rhumel

rhumel — Mon, 05 Nov 2012 08:10:50 +0000

Csak belekotyogok picit,nem a könyvhöz, olvastam, értem és átérzem, amit erről írtok. De hogy teljesen hétköznapi lenne Polcz Alaine munkássága, azt vitatnám. A mi viszonyaink között, a mi kultúránkban óriási hiányt pótolt, a hospice szellemisége nélküle talán nem is létezne…

Szerző: Luczifer

Luczifer — Sat, 03 Nov 2012 16:09:38 +0000

Miért választotta élete témájául a halált? Valószínűleg a front borzalmai nélkül is ezt tette volna. Az ő élete a ha van, ha nincs halálösztön köré szerveződött. Úgy tűnik ez mindig ott rejtőzik, ha nem ez volt az adott életfejezet címe akkor is. Ezt gondoltam, mint fogadatlan, botcsinálta analitikusa. És a halál fogságából olvasni egy analitikus beszámolót nem köznapi.

Szerző: Kálmán

Kálmán — Sat, 03 Nov 2012 12:24:20 +0000

Polcz Alaine életművét ismerem. Ismeretségi körömből volt kapcsolatom is hozzá (sosem éltem vele). Ha a halált, halálélményt, halál közeli állapotokat, mint a pszichológián belüli részterületet veszem, akkor Polcz Alaine munkássága teljesen hétköznapi. Van zoológus, aki egész életét a fürkészdarázsoknak szenteli. Ami pedig engem illet, viszonyom a halálhoz, halálfélelemhez teljesen átlagos. Szerintem hasonló a Tiédhez.

Szerző: Luczifer

Luczifer — Sat, 03 Nov 2012 10:17:21 +0000

Itt folytatom.
Polcz Alaine orvos akart lenni, de az akkori férje nem engedte, azt mondta, érettségizzen, tanuljon meg gépírni és gépelje a verseit. A kamaszlány teljesíti a kérést. A házasság azonban tönkremegy. Nem ezért, de tönkremegy. A háború után a fizikai, lelki állapotára hivatkozva lebeszélik az orvosi pályáról, ő megfogadja és beiratkozik a pszichológiára. Az pszichoanalízissel itt ismerkedik meg. Az Asszony a fronton c könyvét jóval később a nyolcvanas évek végén írta ’91-ben jelent meg. Munkássága bár sokrétű, de a legnagyobb ismertséget a halál, a gyász pszichológiájáról írt műveivel vívta ki. Én pont ezért kerültem. Annyi halál, ami ott van az nekem sok volt. Én is ennek a kultúrának vagyok a gyermeke.

Szerző: Kálmán

Kálmán — Fri, 02 Nov 2012 22:17:21 +0000

Még két gondolat.

Az agresszióról.
Az agressziót megfelelően alkalmazni, tökéletesen asszertíven viselkedni – művészet. Ott vannak a billentyűk a zongorán, csak megfelelő időben a megfelelőeket kell lenyomni a megfelelő erővel a megfelelő ideig.

A pszichoanalízisről.
Mi az adekvát válasz a “Mi volt életed legrosszabb élménye?” kérdésre?
“Nem emlékszem rá.”

Szerző: Kálmán

Kálmán — Fri, 02 Nov 2012 21:52:12 +0000

Pusztán arra a gondolkodás- és tudománytörténeti kritikára utaltam, (de terjedelem hiányában csak itt ebben a kommentben fejtem ki), ami a pszichoanalízist napjainkban éri.

A számtalan definíció közül az egyik szerint, azt nevezzük tudománynak, tudományos megalapozottságú hipotézisnek, eredménynek ami bizonyítható és cáfolható. A hit, az ezotéria és a pszichoanalízis nem ilyen. Ezért az elmúlt ötven évben fokozódó és egyre nagyobb nyomás nehezedik főleg amerikai szakemberek irányából a pszichoanalízisre. Ferde szemmel néznek a pszichoanalitikusokra, mert sem a pszichoanalízis magyarázatai, sem a neki tulajdonított terápiás eredmények nem igazolhatóak (és nem cáfolhatóak) a tudományban elfogadott (klinikai pszichológiai) kísérletes vizsgálatokkal.

Polcz Alaine analitikus megközelítése teljesen természetes, hiszen Európában, a XX. század elején, közepén nemcsak a tudományban, de a művészetekben is teljesen bevett volt a pszichoanalitikus értelmezés.

Érdemes összevetni Freud, Jung és Adler pszichoanalitikus értelmezéseit. Hárman mondanak háromféle pszichoanalitikus okot és magyarázatot és kezelést. Ez némiképp utal arra, hogy a kritikák megalapozottak a pszichoanalízissel szemben. A pszichoanalízis szigorúan véve azért nem tudomány, mert a megfigyelő (a pszichoanalitikus) szubjektuma megszűri, eltérő jelentőséget tulajdonít és különbözőképpen hozza összefüggésbe a betegtől származó információkat. Bármi lehet fontos, bármi lehet ok, bármiből következhet bármi – a megfigyelőtől függően.

Szerző: Luczifer

Luczifer — Fri, 02 Nov 2012 21:03:46 +0000

Freud gondolatát sokan vitatják, nem is hoztam volna elő, ha Polcz Alaine nem mutatja fel, hogy van alapja. A pusztulás nálunk tabu, a pusztulás vágya tabu a négyzeten. Pedig van. Említeni nem szabad, de ettől még van. Az, hogy valaki beengedi a nézőpontjai közé, és ennek az elbeszélése során teret enged – Polcz Alaine megteszi – bátran megvilágítja azt, amit észrevenni nem szabad miközben az életünk része. Veszélyes ügy. A színház ezt nem is tette meg. Lehet, hogy észre se vette ezt a vonalat. De, hát észrevenni is tilos.

Szerző: Kálmán

Kálmán — Fri, 02 Nov 2012 12:06:16 +0000

Ellentétben a pszichoanalízis ezoterikus magyarázatával, az agresszió egy frusztrációra adott lehetséges és teljesen természetes (!) válasz (sok közül), ahol a válasz jellege (agresszió-e vagy sem, és ha agresszió, akkor milyen) alapvetően kulturálisan meghatározott.

Pl. e blog moderálási elveit taglaló oldal így kezdődik:
“A blogunk moderálási elvei a szokásosak.” Itt a “szokásosak” jelzi a kulturális meghatározottságot. Luczifer hosszasan taglalja milyen agresszív válaszokra számíthat, aki megszegi a szabályokat és ezzel frusztrációt okoz neki, de pl. a baltával való fejbecsapás hiányzik közülük, ami ismét a válaszlépés kulturális meghatározottságára vall.
http://vilagma.hu/moderalasi-elvek/

—
A könyvet nem olvasva hajlok a monodráma értelmezésére. Egy egészséges személyiség feldolgozva a múlt traumáit, már érzelmektől mentesen tud visszaemlékezni. A visszaemlékezést bizonyítéknak szánja, hogy élni, túlélni jobb, mint meghalni, még ha ez sosem könnyű.