Mivel egyre valószínűbb, hogy levendulavirágzás előtt már nem jutok el se Dörgicsére a templom mögötti levendulásba, se Tihanyba a fesztiválra, beérem a tavalyi képekkel.

Amennyiben olvasási ingerünk támadna, a képekhez olvassuk  hozzá  a Levendulás leveleket:

Alfikám,

szőke harmatom, oly siralmas látványt nyújtottál ma a teátrumban, ahogy a szép Lendvay mellszobrát cipelted, czvikkered híján nagyokat hunyorálva s bodorbársony hajad csálézva integetett a csillároknak. Észre sem vettél, ahogy a nagy kristálytükör előtt új toálettemben mustráltam hízékony csípőmet (ördög vinné ez nagyanyai örökséget, ciromszemű Rozália férfinyomorító ülepét, melyet reám testált, pedig sorba én biz’ Isten nem álltam érte), ám megbántódni nem volt időm, látván reáborulásodat a Lendvay fejére, mert bizony nemcsak engem nem láttál, hanem a lépcsőt se nem. Odarohantam volna bordáidat boldogra simítani, de Tivadar, kibe már hálni se jár a józanság, reád vetette idomtalan corpus-át, mondván, segítőtündér ő, az elesett ifjak támogatója és énnekem e jelenet oly kínos volt, hogy botladozva szaladtam ki a teátrumból, ott felejtvén tégedet avval a rosszéletűvel.”

Google
Google Maps
WikipediA
Twitter