Quimby Csodaországban és Rájátszás volt az úticél kedden este a Szigeten. Csodaországot kerestük, de nem találtuk, talán rossz útra tévedtünk. Mindenesetre a Rájátszás és a Quimby koncerten innen, de az Anyám pitája elnevezésű büfén túl, s egy csapolt sör kézben közben, bebarangoltuk a Szigetet, 3D-s varázsgombát nem, csak néhány aszfaltra festett gombát találtunk.

Paypass kártyával szépen apaszthatod bankszámládat a Sziget éhség- és szomjoltásra specializálódott intézményeinek végtelen sorában. Láss csodát, a nagyszínpad mellett sorakozó toi-toi-ok előtt szürke műanyag „installációk” állnak, melyek a gyanútlan sétáló előtt, első blikkre, semmiféle gyanút nem keltenek, rövid rezignált nézelődés után viszont leesik a tantusz, felismered, hogy egy szabadtéri férfivizelde közepén álldogálsz. Praktikus elhelyezésűek ezek az alkalmatosságok, a „főúton” hömpölygő tömegből jól látható helyen állnak, a telehólyagú férfiaknak csak enyhén kell letérni a „főútról”, majd ráfordulni a szürke installációra, s slagolhatnak is bele az alkalmatosságba, ha kellően gátlástalanok, csak ne keverjék össze a hasonló megjelenésű kézmosókkal a vizeldét. (Itt, kíváncsibb női szemek, akár fel is mérhetitek a „felszereltséget”.) A Sziget végén a homokos strand a Dunából bekerített vízszeletből áll – a minden körbe van kerítve miatt kissé állatkert-fíling járja át az embert. Gondolom, a strandhomokban lett irgalmatlan szutykos a lábam. A strand fölötti fák alatt lepadlózott táncparketten lehet söröspohárral, fagyival vagy bármivel lépkedni a monoton zenére. A strandtól a Sziget belsejébe visszavezető úton egy falécekből kreált mini „vidámparkot” találhatsz – hintaszékes, óriás-hintalovas placc ez, ahol hintázás közben könnyűszerrel magadra öntheted a még meg nem ivott langyos sörödet… 

Alig másfél órányi bóklászás után érkeztünk a Rájátszás programjára. A Rájátszásban költők és zenészek dolgozzák át egymás munkáit A vendég Varga Livius szerint Erdős Virág „Magyarország legérzékenyebb membránja”. A legérzékenyebb membrán leginkább menekülőre fogná a színpadin…, pedig a fiúk lelkesen adják elő verseit. Varga Livius a Hol-t kántálta , Kollár-Klemencz hozta a mindig nála lévő szenvedélyét, Grecsó Krisztián gitározgatott és időnként eltévesztette a felkonferálandó előadók sorrendjét, Beck Zoli egészen törékenynek tűnt, fináléként pedig volt Elviszem magammal is. Bohém, időnként könnyed, máskor nagyon is fajsúlyos program volt most is a Rájátszás. 

A Quimby koncert kezdetére – gondolom a gomolygó embertömeg által felvert – porfelhő adta az óriáskerék hátterét, a koncert repertoárját a dalokra leadott közönségszavazatok alapján állították össze, sok meglepetés így nem volt. Kiss Tibi összekötő szövegében a bevált paneleket hozta, mint például az egyik kedvencemet az egyetlen diszkószámuk, az I’ve got a girl felvezető szövegét: és most mindenki fogja meg a mellette álló seggét! Volt egy-két új, látványos színpadkép-mozi: a lassított felvételen beúszó nő és a meseszerű és éterien mozgó alakok. Volt tűznyelő tűzfúvása, csillagokból és pillangókból álló konfettieső, színes lufilabdák, táncosok és órajátékot imitáló élőszereplők. 

Ezen túl még volt éjszakai tömegközlekedés és ágyba zuhanás. 

A pont forró estékre jó Quimby-diszkó dal az I’ve got a girl: