Szóval az a jó kép? De honnan tudom én fotós, mit lát a néző? Honnan tudom én néző, mit akart láttatni a fotós? Sehonnan. De talán ez nem is fontos.
Azt hiszem jó kép az rengeteg van. Mert bármi lehet jó, amihez van érzelmi kapcsolódási pontja a nézőnek. És az meg mindegy, hogy pontosan hol van, és mi az. Persze bennem például örök kérdés marad, honnan lehet olyan pontosan érezni a giccs és a jó kép közti különbséget.

Abban nagyon igazad van, hogy régen egy igazolványkép is érték volt. Vagy nézz rá a fotógyűjteményekre akár a flickr.com-on, akár a fortepanon. Abban az amatőr képben is örömet találsz, ami egy 1932-es varrógépet ábrázol. A képek értéke idővel változik. Nekem még mindig sokkal értékesebb egy megfogható kép, mint a csinos bájtok, mert hiányzik a fizikai kontaktus a képpel. Ez van.

Szerintem a turista ugyan csinálhat jó képet, csinál is, jól is van ez így, de nem azzal ad értelmet a körülötte levő világnak, hanem dokumentál, megörökít, emléket állít a pillanatnak. A fotóművész tudatosan, nem pedig véletlenül fotóz, így van, és a fényképen keresztül nem pusztán dokumentál, hanem nemcsak hogy felmutatja a világot úgy, ahogy ő látja, hanem ezt a világot valahogyan el is rendezi, a helyére teszi benne a képet. Nem tudom, ez mennyire érthető így. És nem is biztos, hogy igazam van. Sőt, az sem biztos, hogy ezzel különösebben foglalkozni kell.

Szétcsesztem az oldalt a kommentben lévő hivatkozással!
Bocsi!
😉

A digitális fényképezéssel, és annak határtalan publikálásával megváltozott a kép “értéke”. Régen egy igazolványkép is érték volt, hiszen be kellet menni a fotográfushoz, leülni, beállítani, várni az előhívásra. Ma feldobok a hátam mögé egy lepedőt, a fényképezőm átküldi a nyomtatóra a képet, mi már tudja, hogy igazolványképet készítek, és már csak vágni kell a cuccot. Kész.
Tegnap még az is érték, vagyis hír volt, hogy valaki látott egy Mercedest a városban, Aston Martint pedig csak filmen láthattunk, Sean Connery alatt. Ma már… 😉

” De a turista nem a fényképezőgéppel ad értelmet a körülötte lévő világnak.”

Öööö…. hááddehogynem! 😀 Mármint, ha jól értem. 😉 A turista meg lenne lőve, ha a fényképezőgépe nem lenne felkészülve a turistára. A turista nem fog mélységélességet, fényrekeszt, záridőt állítani. megteszi a fényképezőgép, és a turista meglepődve látja a kép elkészülte után, hogy milyen jól sikerült a képe. Pont elkapta a pillanatot, pedig lehet, az tök véletlen volt. Ilyet készít egy turista:
http://goo.gl/IPrXm 😉
A fotós pedig tudatosan készít képet, hol a vas semmi más, mint eszköz, és annak korlátain belül, azt tudatosan kihasználva lövi el képét. 😉

Ami még nagyon érdekelne, hogy vajon a digitális fényképezéssel mi változott? Mert mondjuk egy André Kertész kiállításon rájön az ember, hogy egészen más egy albumban nézni a kinagyított képet, mint élőben azt a kicsikét, aminek még a színe is más… A most készülő képek jobbára csak digitális jelek ugyebár.

Azért a szakma talán nem vész el, csak átalakul. Mert, pont ahogy mondod, bárkinek lehet életében mondjuk egy (kettő, öt) fantasztikus kattintása. (Pláne egy általam mondjuk azért irigyelt milliós turistagéppel.) De a turista nem a fényképezőgéppel ad értelmet a körülötte lévő világnak. Szemben a fotóssal. Gondolom én. Nem biztos, hogy jól.

Láss a lelkemmel, és halj bele.

Teljesen megértem, hogy azok a fényképészek, kik 20-30-40 éve küzdenek az elismerésért, totál ellenszenvesnek tartják a kis japcsi turistát, ki egy 3 millás cuccot a kezében lóbálva csapágyasra klikkeli a zárszerkezetét, majd online dobja fel az egészet a flickr, instagram, vagy bármely fotómegosztó portálra, mivel pillanatokon belül 10-100 ezres nézettséget ér el anélkül, hogy a képei bármiféle „értéket” is képeznének a fotográfia „hivatalos” alkalmazóinak szemében.

Tök érthető. Elvész a szakma, hiszen a fényképészetet bárki gyakorolhatja (ez eddig nem is probléma), és bárki megoszthatja a világnak (noh, ez a nemmindegy!).

És ami a legnagyobb gond a hivatásos fotográfusurak, fotográfushölgyek számára, hogy minden „turistának” lesz életében egy zseniális fotója, és ha az kikerül a nyilvánosság elé, akkor páran felteszik a kérdést, vajon a profiknak ilyen miért nem sikerült, 20-30-40 év elkeseredett küzdelem során.

http://aharoni.files.wordpress.com/2010/04/pl-george-orwell.jpg