Ide kell benyomni a pénzt! Nem érdekel, hogy iszik, hogy maga tehet róla. Ezeket az embereket állami pénzen el kell tartani!

Amit én tudok tenni az az, hogy a szegény gyerek étkeztetésre adok 1%-ot, a másik 1%-ot pedig már évek óta egy nyugdíjas otthonnak adom.

M. 2003. szeptember 2.:
Kedves KG,
Orulok a topicodnak, es orulok annak is, hogy ezt a cikket hoztad!
A cikkel persze van nehany bajom, de ezeket sajnos nem irhatom le, mert tamadasi feluletet kepeznek.
Inkabb azt kerdezem – a cikk kapcsan is, no meg az altalanos szegenyseg temara reagalva – hogy meddig mehetunk el NEGATIV allasfoglalassal, tagado kritikaval? Nyilvan az idok vegezteig, mikozben a szegeny megszegenyebb lesz, stb.
Miert vagyunk felhaborodva a korhazak, tanintezetek privatizaciojan? Hiszen tudjuk, hogy a privatizacio a rendszer szerves resze. Harcoltunk erte, hogy a KOLLEKTIV szellem visszaszoruljon, hogy a tarsadalmi tulajdon lecsokkenjen, megszunjon.
Alapveto emberi jogunknak tartjuk, hogy az egyik ember kihasznalhassa, kisemmizhesse a masikat. Most vegre elertuk ezt, boldognak kellene lennunk, es nem nyavajognunk.
A szegeny a sajat hibajabol szegeny, hiszen lehetne gazdag is. Miert nem az? Vagy esetleg ennek a szemleletnek van valami hibaja?
A 30-as evekben meg valamennyire allt, hogy a munkasnak nem tobb a bere, mint amit maganak kicsikart. Ma mar ez persze nem all, hiszen megszuntek a szakszervezetek, vagy legalabbis erotlen, jelentektelen statisztak, szemleloi es nem aktiv resztvevoi a bertargyalasoknak (mer ha van ilyesmi egyaltalan).
A 30-as evekben meg voltak munkastuntetesek, sztrajkok. Ma hol van ilyesmi (Magyarorszagon)?
A kerdeseidre addig nem lesz valasz, mig ossze nem szedjuk magunkat es amig nem gondoljuk vegig az alapveto kerdeseket. Nem eleg felsorolni mindazt, amit NEM akarunk. El kell jutnunk odaig, hogy megfogalmazzuk, MIT AKARUNK HELYETTE!?
Erre persze sem Tamas Gaspar Miklosnak, sem az ATTAC-nak nincs elegendo batorsaga. Jelenleg a rombolas korat eljuk, nem az epiteset. Talan mindannyian segitunk egy picit a kapitalizmus lerombolasaban. Magunk alatt vagjuk a fat.
Esetleg nem rombolunk, csak sajnalkozunk, hogy milyen szomoru is a helyzet.
Jol van, tudom, hogy remenytelen eset vagyok ezzel a hosszutavra eloretekintessel, ahelyett, hogy en is vinnek egy szivarvanyszinu transzparenst a menetben.”
KG 2003.szeptember 4.:
“A kerdeseidre addig nem lesz valasz, mig ossze nem szedjuk magunkat es amig nem gondoljuk vegig az alapveto kerdeseket. Nem eleg felsorolni mindazt, amit NEM akarunk. El kell jutnunk odaig, hogy megfogalmazzuk, MIT AKARUNK HELYETTE!?” – írod.
El kell jutnunk. De én úgy érzem, hogy nagyon sokan odáig se jutottak el, hogy lássák a problémákat. Nagyon sokan – és valószínűleg közéjük tartoznak azok is, akik az emberek anyagi körülményeire kiható döntéseket hozzák – egész egyszerűen el sem tudják képzelni egy sajnos egyre növekvő létszámú réteg helyzetét.
Ha annyit érek el ezzel a topiccal, hogy egyetlen ember is elgondolkozik azon pl., hogy mit jelent, hogyan lehet akkora összegből élni, mint amekkora összegből élnek ma Magyarországon jobb sorsra érdemes családok – úgy gondolom, már nem volt fölösleges. Ha annyit sikerül elérnem, hogy azokat a számokat, amelyeket lehetőségem van sorolni, nem puszta számnak látja ezentúl valaki, hanem elképzeli a konkrét helyzetet, elképzeli azokat az embereket, akik ezt a helyzetet valóságként élik meg – már megérte.
Ezért indítottam a topicot. Valami olyasmit mondtál a tüntetés kapcsán indított topicban, hogy aki nem a távoli jövőt nézi, hanem a jövő hetet, az ne tüntetni menjen, henem gondolkozzon.
A megoldást nem tudom. A közös gondolkodáshoz ennyit tudok hozzátenni. Talán több, mint vinni egy szívárványszínű transzparenst a tüntetésen.

És – bár nagyon-nagyon tisztelem és irigylem A nyomor széle blog gazdáját, L. Ritók Nórát, hogy ő nemcsak megmutat, hanem tesz is – ma sem tudok mást mondani.
Tábori Kornél újságíró írta 1910-ben: ,,Az újságírónak meglátónak kell lennie, észrevevőnek, kérdezőnek. (…) Annak, amit látok, nem keresem itt a biológiai, szociológiai és etikai magyarázatait, hanem beérem vele, hogy rögzítsem szóval és képpel’’
Úgy gondolom, ez nemcsak egy újságírónak lehet elegendő program, hanem egy bloggernak is.

Valahol laknak, élnek, alszanak, esznek, szeretnek.