Világ Ma » film | Világ Ma

Kinek az Istene? – Jegyzetek Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjéhez.

vera — Tue, 17 Jun 2014 06:03:42 +0000

Mundruczó ebben a filmjében kifordítja egy kicsit a történetet, az intoleranciát fajok közti konfliktusként felvázolva tart tükröt a rasszista, mindenféle fóbiával küzdő 21. századi ember elé.

The post Kinek az Istene? – Jegyzetek Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjéhez. appeared first on Világ Ma.

Törvény és igazság

vera — Wed, 23 Jan 2013 19:05:44 +0000

Felelős-e, felelősségre vonható-e, felelősségre KELL-e vonni azt a bírót, aki a törvénnyel összhangban dönt ugyan, de az igazság ellenében?

The post Törvény és igazság appeared first on Világ Ma.

Indiát látni és meghalni

vera — Tue, 08 May 2012 02:18:50 +0000

Ahogy öregszik az ember, úgy lesz egyre világosabb önmaga számára is, hogy fiatal korában a messzi távolba vesző célokhoz az évek nem feltétlenül visznek közelebb. Az is előfordul, csak viszonylag későn derül ki, a kezdetben tapasztalt ködös szürkeség nem a távolságból, hanem a célok szürkeségéből adódik. De az ember már csak olyan, nem hagyja magát becsapni örökre. Van, aki elég hamar rájön, a hagyomány, a társadalom, a családi elvárások által rákényszerített célok mégsem a sajátjai. Ilyenkor jó sok ideje van új, saját cél megalkotására. Ha azonban minderre csak meglehetősen későn, az élet vége felé döbben rá, már (időben legalábbis) korlátozottabbak a lehetőségei. De még ilyenkor sincs veszve minden, még mindig elutazhat Indiába, a Marigold Hotelbe. John Madden (Szerelmes Shakespeare, Corelli kapitány mandolinja) filmje az újrakezdés bátorító példáját mutatja fel mindazoknak, akik már nem fiatalok, de készséggel elhiszik, van élet az élet után. A Keleti nyugalom -Marigold Hotel története hét idős brit kalandjain keresztül mutatja meg, hogy nemcsak hogy érdemes talpra állni, hanem azt is, hogy ennek a talpra állásnak nem szab határt sem az élet során eltelt, sem az abból hátralévő évek, hónapok, percek száma. Mert sohasem késő. Persze hatvan-hetven évesen az ember már nem szökken talpra, inkább jellemzően kecmereg: […]

The post Indiát látni és meghalni appeared first on Világ Ma.

Kés a vízben

bdk — Thu, 29 Dec 2011 09:11:41 +0000

Azok közé tartozom, akik szívesen néznek régi filmeket. A fekete-fehér „kamaradarabokért” pedig egyenesen rajongok. Meglehet, a kevés szereplős és a látványelemekkel is takarékosan bánó, leginkább a jellemábrázolásra és a belső feszültségre építő művek nem kizárólag saját értékeik miatt kerültek közel hozzám, hanem kicsit valami ellenében is: a túlpörgetett cselekmények és végsőkig fokozott látványosság engem inkább riaszt, mint vonz. Holott persze elismerem, a filmnyelvnek mégis a képiség a lényege, de ha a vizuális telítettség túllép egy bizonyos mértéket, akkor én úgy érzem, hogy a látvány megfoszt a gondolkodás és értelmezés lehetőségétől, nem engedi, hogy a látottak mögé odalássam a magam képeit. Meglehet, ez kissé irodalmi megközelítés, de tény, hogy nekem ebben a műfajban is igényem van a saját olvasatra, s ha ettől megfoszt a rendező, élményem nem lehet teljes. A Kés a vízben bőven hagy szabad teret gondolatainknak, érzéseinket meg szinte provokálja. Mint valami vízivilági film noir, késztet arra, hogy felvitorlázzuk és az emberi viszonylatok hullámai közé bocsássuk lélekvesztőnket. A cím persze szimbolikus. Illetve megvan az egyenes értelme is: a lélektani oktatófilmnek is beillő, de magas művészi nívón megalkotott háromszereplős fekete-fehér pszichodrámában kulcsszerepet játszik az a rugós tőr, amely a két férfi vetélkedésének legélesebb pontjain kerül elő. Ám Roman Polanski első […]

The post Kés a vízben appeared first on Világ Ma.