Ezekben napokban élte Budapest 68 évvel ezelőtt léte legsötétebb óráit. Pestet már feladták a németek, de Buda még állt, ha napról-napra csökkent is a vérrel, szennyel, emberi ürülékkel, lótetemmel borított terület, mely fölött még a berlini bunkerből vezénylő őrült rendelkezett. 1945 január 17-én este Apokaliptikus jelenetek zajlottak le a Lánchídon, mely utolsóként megmaradva arra szolgált, hogy aki bírt és akart meneküljön. A választás a magyaroknak nem lehetett könnyű, hiszen hátulról sem éppen barátok érkeztek, de akik várták a menekülőket, azok sem voltak jó barátok. Az a kevés magyar, aki képes volt gondolkozni, pontosan tudta, hogy ha nem akadályozzák meg botor módon a Kormányzót a háborúból való kiugrásban, akkor most nem tartanának itt. Állnának a hidak, köztük a fenségesen szép Erzsébet híd, nem lángolna a Királyi Palota a Várban, nem reszketnének a zsidók életükért a gettóban és a gettón kívül. A többség azonban, mint rendesen, ábrándokba ringatta magát, Nem lévén rádió, újság, rendes hírforrás, Goebbels híreire voltak kénytelenek hagyatkozni.  Ungváry Krisztián idéz egy menekülő nyilast, aki a következőképpen fantáziált az ostrom alatt: „A felmentő egységek Budakeszin vannak. Gyerekjáték lesz a kitörés. Elöl mennek majd a Tigrisek, utána a gépesített SS-alakulatok, azután a nyilas egységek, majd a Wehrmacht és a magyar csapatok. A Dunántúlon kipihenjük magunkat, megkapjuk az új csodafegyvereket, garantálom, hogy 3 hét múlva egy orosz katona sem lesz az országban.” A 3 hétből 45 év lett. A németek nem sokat töprengtek, ők vakon követték a Führer utasításait, melyek értelmében számukra nem volt más választás, mint a halál. Külön figyelmet érdemel a margitszigeti csata, melyben orosz, magyar, német katonák ezrei haltak meg teljesen hiába, akár Sztálin, akár Hitler szempontjából nézzük a történteket.

A budapesti ostrom a butaság hatalmas mementója, hirdetve az értelmetlenség diadalát az értelem felett, a haszontalanság kultuszát a haszon felett, az élet megalázó vereségét a halálhoz képest. A város védői nem olvasták Nietzschét, aki azt mondja, hogy a hatalom akarása önmagán mutat túl, s ha magában marad, akkor következménye pusztaság és rombolás. Isten meghalt, de ennek ára az ember halála lett.