„Menni, menni, a sivatagon át, a sivatagba; vánszorgás a homokon,
támolygás a kietlenül sík tájon, immár a bibliai 40 éve (plusz 6);
és nem hullik manna, és sehol egy forrás, egy kút, egy virág, még csak délibáb sincs.
Vigyázz: a szabadsággal flörtöl és a zsarnoksággal hál.”
K.I.

1. Válság, vagy paradigmaváltás?
1.1. Magyar táj
Beszélgetünk a hazánkról. Ki, hogyan látja? Ki mit lát? A tájkép percepciók és alkotó elemek:
– a mai magyar valóság lényege strukturálatlanság, a szerkezet hiánya, ami van, az a káosz diadala,
– a mai magyar valóság lényege a feudálkapitalizmus – hangsúly a feudálison – a Horthy éra reinkarnációja,
– a mai magyar valóság lényege a modern korporatív jelleg, előképek a 20. században, kortársképek a 21. században,
– a mai magyar valóság lényege a diktatúra, megengedőbb pillanatokban a félautokrácia.
– a mai magyar valóság lényege az önmagát túlélő, színeváltó nómenklatúra,
– a mai magyar valóság lényege az új, a modernbe belepasszírozott törzsi jelleg,
Ezt látták azok, akik együtt beszélgettünk. A teljesítmények versenyét, a kooperáló autonómiák intézményeit, ezek koordinált működését senki se látta. Amit láttak annak a közös jellemzője az antiliberalizmus, az antidemokrácia, antikapitalizmus.
És akkor még egy észlelet, egy hozzám közelálló mix:
– a mai magyar valóság lényege az egyszer megtörténtek, a megmaradt magyar kavargó pozíció váltásai. Van, itt kérem minden, ami volt, ép és roncsolt, egész és rész, ilyen-olyan szerkezetek össze-vissza, Cséry-telep, kihalt múzeumok, világot előző high tech, gazdag és kódis, elbűvölő elmék és szellemi fogyatékosok csapata egyaránt. Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a múlt s a van világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált. Minden itt van, ami itt egyszer volt. Amiben vagyunk az egy tájtörténeti evolúció. Hol ez, hol az pozicionálja magát s szül valamit, ami vagy jó, vagy nem. Az esetek többségében nem jót. Trianontól a kétharmadik; válságvariációk.

2. Egy nem jó
Magyar Bálint a posztkommunista maffiaállammal foglalkozó tanulmányát olvasom, ízlelgetem, magyarázom, fordítom magamnak. Remek inspiráló olvasmány, lehet vele vacakolni. Ha te azt mondod, akkor én ezt értem, és akkor neked ebben igazad lehet, de az a levegőben marad, … mondjam azt? … bocsánat én javítom magamat, világos, újra kezdem … Remek. Kiváló időtöltés. Első kérdésem kik a történet főszereplői? Kik cselekszenek, kikkel történnek az események? Kik vannak válságban? Kik kerülik ki? Képzetek, vágyak és akaratok. Kezdjük a közepén!
2.1. A válságban vergődők
A fent említett beszélgetésben hangot kapott álláspontok vagy nem láttak szóba jöhető nyugatos szerkezeteket, vagy ha igen, akkor azt alárendelten, peremre szorítottan. Miközben a Nyugat részei vagyunk! Ennek következménye, ha valaki valami nyugatos perspektívában gondolná el hazáját és benne mamagát, az nap, mint nap a lehetőségeitől megfosztott, a peremre taszítottak, a tehetetlen vergődés, a permanens leszakadás élményét éli át. Bár cselekvésről álmodozik, de vele csak megtörténnek a dolgok, és ha mégis helyzetbe hozza a sors, sikerülne tennie valamit, azt a benne élő kilátástalan vágyakozás görcse, a megvető utálkozás elegye mérgezi, aminek következtében, amit tesz, úgy teszi, hogy rendre elutasítást hív elő, célt téveszt, és ott találja magát, ahol van. Aki a Nyugatban gondolkodik, az értetlen népséget, megoldhatatlan feladatotok sorát látja maga előtt, az ő realitása a dezillúzió, s a perspektíváját a hanyatlás alternatívái töltik fel. Tehetetlen. Csalódott. Rosszkedvű. Válságban van.
2.2. A válságkikerülők
2.2.1 Képzelgés akarat nélkül
De ez a válság nem mindenki válsága! Vannak, akik elvannak, sőt jól vannak. Ők a válságkerülők, a magukat neo-nemzetfenntartónak gondoló neo-úri-középosztály és a sleppje. Közhely, hogy ennek a középosztály azonban semmi köze a nyugaton fellelhető középosztályhoz, aminek a Nyugat – minden gondja, baja és fogyatékossága ellenére – a maga dinamikus stabilitását, fejlődését köszönheti. A mi középosztályunk ennek csak névrokona és annak is csak távoli. Az a középosztály a társadalmi stabilitását, az igényes életvitelét és fogyasztását a teljesítmények versenyére épülő piaci körülmények között biztosítja, a honi név-retyerutyájának teljesítménye viszont szerény, verseny szituációban nyomorúságosan vergődik, saját jogon ezek az egzisztenciák köztisztelettel övezett státuszról, stabilitásról, színvonalas életvitelről nem is álmodhatnak. És nem is álmodnak. Ezek az egzisztenciák rühellik a felelősségteljes autonómiát, rajongják a mindenre jogot adó kiutalt szolga státuszt, irány az establishment, éljen a betagozódás! Hol egy segg? Pályájuk így lesz az örök szolgaság örömteli ajánlata. Ez a típus nem jön egykönnyen zavarba, remekül elvannak a történelem itt felejtette nómenklatúrába, vagy az éppen sebtében összetatarozott rendi hierarchiába, vagy valamilyen neoarchaikus, törzsies szerkezetben. A lényeg, hogy legyen egy betagozódást kínáló szerkezet, ami véd, aminek altarnatiátlanságát hirdetni kell, és remélni lehet, amit, ha bukik, megértve az idők szavát, vállat rándítva ott kell hagyni. Az ebben gondolkodók sosem voltak kevesen, de hoztak magukkal még egyet. Ők adják a NER gerincét, ha itt gerincről egyáltalán beszélhetünk. Ide, közéjük vágyik az elkötelezett hülyékből álló tartaléksereg, azok, akik örülnek, ha két forintért kapnak egyet. (v.ö. rezsicsökkentés) Az identitás itt fogyóeszköz. Cserélik, amikor kell. Válság csak akkor fenyegeti őket, ha kimaradnak a buliból. De nem maradnak ki! Most nem.
2.2.2. A politika limited – akarat képzet nélkül
Mi nem ezt, vagy azt akarjuk, mi valamit akarunk! Bármit! Mi nem tárgyi, hanem alanyi ragozásban akarunk! Mi akarni akarunk! – szól a politika limited programja – Ez az akarni vágyás a bennünk lévő haszon. Gyengék válasszatok minket! Mi vagyunk az élet! Nektek, csak nektek! Bármit, bármikor!
A politika limited – itt és most – valamikor réges-régen még a kommunista nómenklatúra előnevelőjéből, valamelyik KISZ bizottságból, mint aktív fiatalok ambiciózus véd és dacszövetsége indul, majd liberálissá vedlik, hogy mára a nagyot álmodó magyar – ez mehetne ékírással – konzervativizmusnál kössön ki. Kik ők és mit akartak? Nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy mindig akartak akarni és a nagy akarásukhoz alkalmasnak vélt képzetet lízingeltek. Jelszavuk; aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére! Egy mindenkiért, mindenki egyért! A közös siker alapja a formálódó hatalmi centrum helyzetbehozása. Az egyéni siker a centrum alá rendelt tagságot jelentő státusz elnyerése. Tagozódj be, jól élsz! A közös siker, az egyéni siker, az egyszerre lépés racionalitásának elfogadásán áll, vagy bukik. Nincsenek értékek, nincsenek szabályok, hanem a sikert garantáló racionalitások vannak. És ezt elfogadják! Egyszerre lépnek! Együtt! Bárhova! És beállnak alájuk a képzelgő gyengék.
A társadalom és a politika két jelzett szerkezete illeszkedik egymáshoz, és mert mindkettő érték-független garantáltan válságálló rendszert alkot. Nincs történés, ami megzavarná a felhőtlen együttlétüket. Hiába pang az élet, hiába zsugorodik a holnap, hiába éheznek a gyerekek, hiába nem jut az öregeknek gyógyszerre, hiába nincs beruházás, hiába tántorog ki, aki kitántorog s tűnik el az értéktermelők/adófizetők hada, hiába mállik az esély, a szemük se rebben. Élvezik a nagy találkozást. A NER társadalma és a NER állama egyszerre lép, egyszerre kovácsolják a szerencséjüket. A válság, mások válsága. Ha azok elfogynak, minden megoldódik.
– Jól értem?
– Nagyjából.
– Rossz hír.

3. A szövetség

Ha jól értem, Magyar Bálint azt mondja, hogy bár ez a két szerkezet mindig is jelen volt, de ez a mostani egymásra találásuk egy jellegzetes posztkommunista alakulatot eredményez. Zúg a posztszovjet himnusz. Szövetségbe forrt, szabadsághiányos nem köztársaságok, a Nagy Klán kovácsolta frigy. A maffia hatalma és egysége éljen! Sok nép így akarta s megalkotta így! És ez egy paradigmaváltással jár.
3.1. Paradigmaváltás
Mi történik? A magát bármivel feltöltő politika limited, meghallotta a teljesítményre, növekedésre képtelen szerkezetek kétségbeesett jajkiáltását és szolgálatukba helyezte magát. Csak semmi fejlődés! Semmi változás! Önfelmentő ideológiákat, bűnbakot és forrásokat kérünk! De nem fejlődést! – szólt a rendelés. Igenis! – szólt a politika limited – bármit, bármikor a kedves kuncsaft kérése parancs. És ezzel létrejött a létező tehetetlenek és az őket kiszolgáló hatalom új paradigmát szülő szövetsége; a maffiaállam.
3.2. A maffiaállam – élet a halál után
Nézzük a Magyar Bálint által meglátott újszülött, a maffiaállam DNS-ét. Minden gént ismerünk, de a kombináció vadonatúj hatalmi-vagyonosodási logikát eredményez – mondja Magyar – a maffiaállam egy grandiózus, egy központú politikai vállalkozás, ami egyben egy sajátos kultúrájú grandiózus gazdasági vállalkozássá lesz. Ennek legjellegzetesebb elemei:
– A gazdaság és a politika rendszere összemosódik. Célfüggvényben, a javak újraelosztása.
– A gyarapodás a klán-keresztapa-családtag érdekvektorainak az eredője mentén bonyolódik.
– Erős a behódolásra és a hódoltatásra való hajlam. A szisztéma kohézióját, társadalomszerkezet lényegét a szabadsághiányos, premodern, klánszerű viszonyok adják, innen a név.
– Az alighogy megszülető jogállam génje elkorcsosul. A jog uralmát visszacserélik az uralom jogára. Hivatkozási alap; a nemzet.
– A tárgyi szakszerűség helyett jön az uralmi – maffia – szakszerűség.
– Az autonómiák közötti szerződések, megállapodások elveszítik jelentőségüket, helyette a kvázi vérségi-, a klán kapcsolatok, a fogadott család hálója mentén közlekedő ukázok rendezik az közös dolgokat.
– A sötét maradiság gén győz, az innovációt generáló verseny, különösen a piaci verseny végképp háttérbe szorul. Nem a teljesítményt honoráló piac jelöli ki a szereplőket, hanem a lojalitást díjazó hatalom a piaci szereplőket. (v.ö. trafik)
– Az előzőt kiegészítő gén, az alárendelődési gén. A gazdaság szereplői a klán alvállalkozói. Az érdekérvényesítés, a szolgáltatás/ellenszolgáltatás, a lojalitás/védelem érdekkijáró relációiban oldódik meg.
– A keleti gén; a feltételnélküliség gén. A maffiaállamban vannak vazallusok, de nincsenek vazallusi jogok. Ez biztosítja a szerkezet stabilitását. Az alárendelődésben, behódolásban gondolkodó bizonytalan egzisztenciákat a gondos keresztapa függelmi rendbe szervezi. Itt a jólét és a bizonytalanság együtt jár. Amíg tőlem függsz/félsz; jól élsz. A bizonytalanság a stabilitás.
– Jön és stabilizálódik a keresztapa gén. A politika intézményei is átalakulnak. A centrumba került politikai párt megszűnik politikai pártnak lenni és helyette a keresztapa és a végrehajtók, a klán, és a fogadott család közötti transzmissziós szíj szerepét tölti be.
– Az agresszió génje. A család forrásait, hatékonyságát nem ösztönző rendszerek biztosítják, hanem az illegitim erőszak. Az erőszak itt nem fizikai erőszak, hanem a közhatalom kisajátított, magánérdekeket szolgáló teljesítményein alapul. A közhatalom magánérdekeket szolgálva „terel”, kitüntet és ejt, ad-vesz, államosít, árnyékadóztat, oszt és újra oszt, stb.
– A kollektivizáló gén. A maffiaállam aktívan integrál, de nem úgy, mint egy modern állam, nem egyenlő állampolgárokat fogad be, hanem, mint egy neoarchaikus szerkezet. Az integrálással egy időben, legott megtörténik a direkt valamelyik alosztályba való besorolás, s a kimaradtak ellenségként való elfogadtatása. Jöhetsz, és ha jössz, akkor ez a helyed, és akkor másutt nincs helyed. Ha másutt vagy, akkor itt nincs helyed. Az integráció így a kisajátítás és a mások kirekesztését, megbélyegezését is magával hozó kooperáció ellenes aktus.
– Ennek következtében ez az új képződmény újradefiniálja a nemzetet. A nemzet az, ami a maffiaállamon belül létezik, és csak az. „A nemzet a családfő háza népe.” A nemzet, a család tagja az, akivel a családfő beszél és addig, amíg beszél vele.
– A sivárság gén. Az új érték-független, a szabályokat felfüggesztő paradigmában csökevényesednek a kultúráért felelős gének s helyettük az új barbárság génjei dolgoznak. A kultúrharc a kultúra elleni harccá lesz. A szimbólumok beszűkülnek, kiürülnek, színüket vesztik. A nemzeti jelzőből fosztóképző lesz – mondja Magyar Bálint – élettelenné teszi az élőt, legyen az trafik, vagy színház. Folyomány: a maffiaállamon/családon/nemzeten kívül sivár az élet. Belül meg még sivárabb! Élet a halál után.
Magyar összegez: a maffiaállam illegitim neoarchaizmus, velejárója a brezsnyevi pangás reneszánsza; a hanyatlás. Ez az, az idő, amikor alacsonyan jár a nap és a törpék is hosszú árnyat vetnek.

4. A holnapMagyar Bálint klasszikus kritikai szociológiát csinál, de egyben tovább is lép. A klasszikus kritikai szociológusi teljesítmény, amikor rámutat a bedobott ideológiák, érték között (pl. szabadság, szabadságharc, nemzeti egység, nemzeti kultúra, jólét, igazságosság, anyagi és szellemi gyarapodás, stb.) és a valóság közötti diszkrepanciákra. Magyar Bálint nem marad a felszínen az alakuló szisztéma logikáját bírálja, amikor rámutat, az egység helyett kirekesztés lett, a szabadság helyett az alárendelődés, a nemzeti kultúra nagy állandó értékeinek felmutatása helyett az üres formák sulykolása megy, a világra ablakot nyitó, motiváló iskola helyett a butaságot konzerváló tanintézet kerül üzemeltetésre … És a slusszpoén; sportolás helyett több ezer fős stadionlelátók; lelakatolva. Egy lélek se be, se ki. Várnak. Kire? Mire?
Magyar Bálint azonban ennél tovább lép. Nem csak a valósággal van baja, de annak tudati leképezés terén is lényeges kifogásokat fogalmaz meg, úgy látja, hogy a hamis elvárások és a hiányos rossz tudások okozta bambaság tart minket a most újrafogalmazásra kerülő évszázados zsákutcában. Az e téren tapasztalt hiányok jelentik neki a legnagyobb gondot és itt jön elő a benne lévő politikus és megfogalmazza az első célt; nevezzük nevén azt, amivel bajunk van. Ez a maffiaállam! Ennek kimondása jóval több, mint a jelenlegi hatalom froclizása, vagy, ahogy mondani illenék karaktergyilkolása. Nem arról van szó, hogy egyszerűen lemaffiáz egy szisztémát, nem arról, hogy felad egy házi feladatot Habony Árpádnak – Na, kisöreg ezt dumáld ki! Magyar Bálint tudományával megalapozottan politizál. Mondatai tisztán látóak, szakmailag korrektek s így alkalmat adnak arra, hogy reális cselekvési programok alapját szolgálják. És itt ne szimplán a politikai pártok programjára tessék gondolni, hanem a gondolkodó emberre. Dolgozata jelentősége olyan, mint amikor a hatvanas években – az akkor bátrak – a bénító, ideologikus társadalmi struktúra képet nyugdíjba küldték és láttattak valamit, ami volt, aminek meglátása segítette az eligazodást. Olyan, mint amikor a közbeszédbe behozták a ránk leselkedő csapdákat, amikor a racionális redisztribúció segítségével újragondoltuk a tervgazdaságot, amikor megértettük, hogy mi az, hogy vállalkozás, mi az, hogy kollektív felelőtlenség, amikor elmagyarázták, hogy a hiány nem csak ennek, annak a hiánya, hanem az életünket dirigáló HIÁNY. Magyar Bálint elődeihez hasonlóan leszálltja a revelációt. Lehet vele élni. Ha ez a teljesítmény az olvasók közösségében az élet megváltoztatására sarkalló katarzist hoz, ha elengedjük a kudarcokat, ha oldódik ez bennünk lévő bénító válság, akkor élni is tudunk vele s ez a munka trendfordulót idézhet elő.
P.s.
Mit kezdenek ezzel a politikusok? A konkurens maffiák? Az alternatívákra vágyók? Mit kezd ezzel a Nyugat? Ami történik, nem nélkülük történik!