A kíváncsi ész állandóan kérdez, mindent szétszed, kinyit, le- és szétbont. A bizonytalanság, a kétely összes gyötrelemét a nyakunkba zúdítja, majd faképnél hagy. Láthatóan élvezi, ez élteti. Minden percet kihasznál, egy nyomorult csendes hétvégét nem engedélyez. Produkálja, túlnyüzsgi magát. Szorgalma otthontalanná teszi a világot. A sötét ostobaság a menedék, ami mindenre folyamatosan megnyugtatóan válaszol, mindent osztályoz, rendbe rak, megold és rendíthetetlenül épít; vidám lelket, takaros kisházat, boldog harmonikus jövőt. Amit alig várunk, hogy az ész lebontson, s lapos unalmából kimentsen; a zord bizonytalanságba.