Az önkény mámorít, függővé tesz. Az önkény képletének ereje, hogy annak látod, aminek látni akarod. Az önkény ereje a látszat, a vágyak kivonata, nincs identitása, tartalma, csak ábrándos óhajok tükörjátéka az, amit annak vélsz. Az önkény; után- és átrajzolások láncolata. Az, hogy a terveid a megvalósulás útján indulnak, az is a látszat része. Ócsa-szindróma. A látszat csal, mindig csal, pusztán felület, sose lesz belőle semmi. Mentek a mítoszból a mítoszba, a sohasem volt múltból, a sohasem lesz jövő felé! Az önkény terve nem a ti jövőtök terve, hanem a jelen hitegetése; a szegényt a gazdaggá, a butát az okossá, a gyávát a bátorrá, a sikertelent a sikeressé válás ígéretével ámítja.

Produkciója üres magtalan kreáció, sikere forrása, hogy alkalom a vágykivetítésre, amit csinál mese, svindlis délibáb, amit nemzetfelemelőnek mond, az versenyhátrányt hozó nemzetieskedés, amit nemzetegyesítőnek jelez, az sértett reváns vágy, amit történelemnek hirdet az tévelygő mitikus kamuzás, ahol homlokzaton a racionalitás diadala, ott a működésképtelenség. Az önkény nem akar semmi mást, mint, óvni a belé vetett hiteteket, óvni szabadságát, önnönmagát – az önkényt. Ezen dolgoznak a táltosok, a varázslók, hókuszpókuszolnak, ringatnak és közben, az se realizálódik, aminek egyébként megvannak az feltételei, az se lesz, ami lehetne, ami új megszülethetne, mind meghal, mielőtt a világra jönne. És ez a bökkenő, amin sose juttok túl; a kreativitás, az alkotás, ha tetszik az innováció akut hiánya. Az újjászületés lehetősége az, amit az önkény, amíg mozog távol tart tőletek, ezért a sorsotok a leszakadás, a mállás, a pusztulás …

A magam részéről így dörögném el a próféciát Ninive tiszta, de egyszerű népének, majd dolgom végeztével máris megyek a tök alá, amit Isten helyi ügykezelői legott elhervasztanak. Nem passzol a ninivei nómenklatúra érdekkörébe! Ninive népe meg él, háborítatlanul, nem faggatja a valót, az ígérvények fedezetét nem kérdi, hálás a sorsnak, hogy ébren is jókat álmodik. Mit mondhatunk még Ninive népének?