A Duna sálvizén vadkacsák, a félelem fagyos ölén remélik Isten óvó boltozatát. Dereng. Foszlik a hajnali köd. Az ónos eső dermesztette fű roppan a léptek alatt. Semmi dráma. Hófoltok. Az idő játssza a sötét pusztulás múlását. Ő egy hosszú-ívű mozdulattal elereszti a horgonyt, s ahogy a téli fák átmennek az emlékezetbe, úgy hagy el. Ez a rend. Az oldás. A világot nem őrli tovább. Mi marad? A teremtett tükör. Torra készül az élő.