Szegénynek lenni, az utcán élni; bűn megtiltandó, mert leéget minket – így a Hatalom. Tiltakozunk! – rivall egy helyre aktivista legény/lány – a szegénység nem bűn, az utca mindenkié. Vitatkozgatnak, vitatkozgatnak, vitatkozgatnak. És amíg vitatkoznak; vannak. A szegénység nő. Vitatkozgatnak. Jönnek új szereplők. Egy szerzetes – adakozz! Az elvárásait világos tól-ig határok között meg is jelöli. Van nála aláíróív, ajándékkönyv annak, aki túl- és szemrehányó búcsú mondat annak, aki alulteljesít. Képesített koldus. A médiák képein az output, szerencsétlen egy tál meleg levesért végeláthatatlan sorokban életvitelszerűen toporgók. Snitt, a luxusszállóban egy pár kipucolt kölök nem életvitelszerűen ehet valamit, egy életvitelszerűen ott tartózkodó pojáca társaságában. Snitt, egy leamortizált humorista álkesereg s csinos kötényében osztja, amit mások összetarháltak. Snitt egy világhírű karmester kisfiát nevelőcélzattal beállítja az osztók sorába – tanulja meg a gyerek,  hogy adni nagyobb öröm, mint kapni! Jövőre hozza a kutyáját is! A gyerek tanulja az életet; benne van a tévében! A papa is, a ő is. Mosolyognak. Ah! Beh szép! Melegedik a szív. És a többiek is benne vannak a tévében! Szemmel láthatóan mindenki boldog. A szegényekről ne is beszéljünk. Ők különösen. Benne vannak a tévében. Ők ezt ugyan a büdös rohadt életben nem fogják látni, de elhiszik. Boldog a karácsony! Van leves, aminek az értékét, ha elosztjuk az érte vállalt sorban állás óráinak számával a világ legalacsonyabb, legmegalázóbb statiszta órabére jön ki. Van média megjelenés is, s ha kiszámoljuk, hogy a híradásokkal mennyi reklámidőhöz jutottak a jó emberek, megértjük az ő boldogságukat is. Jézuska mindenkire gondolt!