Azt olvastam valamelyik nap, hogy népességszámra és GDP-re arányosítva milyen jól állunk a nemzetek rangsorát tekintve. Mármint az olimpiai érmek rangsorában. 

Valóban, milyen jó is az, ha egy nemzet sikeres valamiben, mennyi nehézséget indokolhat egy olimpiai arany, mennyi verejtékes munkának adhat értelmet…

Ezzel el is játszottam gondolatban. Hogy milyen érdekes volna, ha nem csak négyévente és nem csak sportban lehetne érmeket szerezni, hanem egyébként is. Hogy micsoda hajtóerő lehetne ez a mi nemzetünknek…

Lenne mondjuk kisebbségi jogok 400 méter gát, meg sajtószabadság 4X100-as vegyes váltó. Aztán miért hagynánk ki a közoktatási maratont vagy az igazságszolgáltatás hagyományosan sikeres számait, a kardvívást és a párbajtőrt?

Nem tudom, a törvényhozás miben indulhatna, itt mindenképpen  csapatsportra gondolok. Lehetne foci vagy vízilabda, esetleg amerikai foci, a lényeg az, hogy a fiúk és/vagy lányok együtt tudjanak működni a csapattársakkal a csapat érdekében. Mi, szurkolók, pedig rekedtre ordíthassuk magunkat a lelátókról. 

És a cél… a közösen elvégzett munka gyümölcse, a tisztességes küzdelemben megszerzett győzelem vagy a sportszerű vereség. Micsoda önmagának örülő nemzet lennénk, mi magyarok. Legyen mindig olimpia!