Az Arcokról először is egy társasjáték jut eszembe, ami sok dologra jó, ha akarjuk, még az előítéletek működésének megismerésére is. De most nem erről akarok írni, hanem arról, milyen nagy hatalma van egy emberi arcnak.

Pár napja belebotlottam a TED előadások közt egy JR nevű utcai művész (sic!)  lelkes beszámolójába, és ugyan beletelt pár percbe, mire megértettem, mit csinál, egészen elvarázsolt. Ez a grafittis fickó azt találta ki, emberi arcokkal plakátolja ki a világot. Egyszerű és zseniális. 

A világméretű művészeti projekt lényege, hogy arcokat/embereket lehet fotózni, azokat feltölteni a weboldalra, ők meg, ha jól értem, elküldik a kész plakátot postán. Utána jöhet a közösség, mert ugyebár a plakátoknak kell legyen az adott közösséget szolgáló céljuk, kell ragasztót készíteni, és fel kell ragasztani a plakátokat.

Mi lehet a cél? Elsősorban a figyelemfelhívás olyan problémákra, amelyek a közösséget érintik. Hátrányos megkülönböztetés, az emberi jogok tiszteletben nem tartása, a vallásszabadság korlátozása, ilyesmik. A cél elsősorban az, hogy világossá váljék, a kormány, a parlament, az önkormányzat stb. döntései soha nem egy masszát, egy homogén embercsoportot, hanem egyéneket érintenek, és hogy az egyén és a közösség problémája nem választható szét egymástól.

Milyen jó is lenne ezt a projektet felhasználni Magyarországon. Itt is meg lehetne mutatni, hogy nem valamiféle ‘nem is tudom kik ezek, de nem mi’ csoportok életét befolyásoló döntések születnek. Hogy nincsenek olyanok, hogy a melegek, meg hogy a lusta diákok, hogy a háromhások, hogy a pedagógusok, hogy a  szakképzetlen munkaerő, hogy a pályakezdők, hanem emberek vannak. Demagóg? Nem tudom. Ha végigmegyek az iskola folyosóján, nem ezt érzem.

A mi iskolánkra például ki lehetne plakátolni a mostani diákjaink arcképét, meg azokét, akik régen jártak ide. Hogy ha majd könnyű szívvel döntéseket hoznak az intézménnyel kapcsolatban, tudják, kiknek az életéről döntöttek.

De tovább megyek. Mi volna, ha egy éjszaka kiplakátolnánk annyi ember arcképét a Kossuth térre, amennyi csak elfér? És ha másnap levakarják, jöhetne a következő adag.  És akkor az Országgyűlés épületéből kinéző tisztelt képviselőink végre belenézhetnének azoknak az arcába, akiknek az életéről nap mint nap döntenek. Mert arcok nélkül csak tömeg van.

Meg tudja-e változtatni a művészet a világot? Ezt nem tudjuk, de JR szerint az emberek életét biztosan. Ebben végül is lehet hinni.