Remélem, Weininger Antal megbocsát nekem, amiért kölcsönvettem tőle nagyszerű jógakönyvének a címét, de nem tudtam szabadulni az idő partjának gondolatától attól fogva, hogy megnéztem Kevin Slavin videóját a ted.com-on. 

Ez a fiatalember ideje nagy részét játékfejlesztéssel tölti, ha pedig éppen nem fejleszt, akkor gondolkodik. Hol ezen, hol azon. Gondolatai nagy részét vélhetően barátaival osztja meg, ámbár néhanap blogol, tavaly júliusban pedig kicsit több, mint tizenöt percben arról beszélt egy TED konferencián, hogyan formálják az algoritmusok a világunkat. 

Jó, belátom, első pillanatra az algoritmusok említése nem hozza komoly izgalomba az átlagpolgárt, de ha végighallgatjuk, a gondolatok kimeríthetetlen tárháza nyílik meg előttünk. Túl sokat nem szeretnék hozzátenni Slavin mondanivalójához, de néhány dolgot kiemelnék. Először is azt, hogy itt egy matematikus beszél a matematikáról, egy algoritmusokat író ember az algoritmusokról. Ezt most a szakértelem miatt mondom, meg azért is, hogy ne felejtsük el, nem egy bölcsész borong a technika elembertelenedésén.

Slavin nagyon sok dologról beszél. Leginkább arról, hogyan is keveredik bele a matematika és a fizika a mindennapjainkba, és hogyan van ott szinte minden neten töltött pillanatunk mögött. A matematika (és a fizika is persze) mára túlnőtt azon az iskolás formáján, amit eddig megszoktunk, és vagy megszerettünk, vagy meggyűlöltünk iskolapadban töltött éveink alatt.  A matematika leszokott arról, hogy a világ leírására alkalmas eszközként vállaljon részt az unalmas hétköznapokban, az a matematika, amiről itt szó van, többre képes. Nem leír, hanem formál, nem beszámol, hanem dönt. 

A modern matematika algoritmusokat készít, az algoritmusok pedig … tulajdonképpen kedves jószágok, csak van ez az aprócska érdekességük, hogy adott, illetve állandó  adatok mellett hűséges rabszolgáink, de ha már van egy kis eltérés, egy kis időszakadék, egy glitch, a dolgok hirtelen már nem ilyen kiszámíthatóak. Ennek eredményeképpen az algoritmusok egészen furcsán viselkednek. Nem érthetetlenül, hanem számunkra érthetetlenül. Odáig jutottunk, hogy az algoritmus mind a körülöttünk lévő, mind a bennünk lévő világot átformálja. A kérdés már csak az, meddig terjedhet a bizalom. Mennyire kiszámítható ez a működés, és mennyire vagy meddig irányítható mindez kívülről. 

Az algoritmus arra született, hogy problémákat oldjon meg. Ez jó hír. Ami egy kicsit ijesztő, az inkább az, amit ez a szimpatikus programozó mond. Szerinte ma már nem mindig tudjuk elolvasni, amit megírtunk. Példákat is mond, én meg elhiszem, mit tehetek, nem szoktam tőzsdézni, nem veszek észre semmiféle flash crasht, nem veszítek, és nem nyerek dollármilliókat.

De van, ami valódi rémülettel tölt el. Ezek pedig azok a  tizedmásodpercek, amikről beszél. Milyen világ az, ahol tized- vagy századmásodpercek alatt kell döntéseket hozni? Talán már nem is embernek való. Talán még tíz év, és esélyünk sem lesz. Talán majd úgy alkalmazkodunk, hogy másképpen működik az emberi agy. A mai gyerekek többsége nem képes hosszú, koncentrált figyelemre, de kiválóan tud egyszerre négy-öt dologra figyelni egymással párhuzamosan. Lehet, hogy ez egy jel?  

Ne értsük félre. Szeretem a matematikát. Szeretem az internetet. Szeretem, hogy az algoritmusok segítik az életemet. De lehet, hogy majd egyszer dönteni kell, és akkor szívesebben maradok az idő partján. Mert akkor az idő urai talán már nem is mi leszünk.

Kevin Slavin videóját azoknak is ajánlom, akik kedvelik a matematikát, és azoknak is, akik nem. A kép a link. A lejátszás indulása után lehet majd magyar feliratot is választani (Subtitles available in:  legördülő menü).