Komputeremberek

Komputeremberek - majd a Facebookon

Dr. Almási Kitti esszéje, amely az Elmagányosodás a párkapcsolatban címet viseli, pontos képet rajzol a korról, amelyben élünk. Ő persze csupán a párkapcsolatokról akar okos megfigyeléseket megosztani olvasóival, de az olyan megállapításokból, melyek szerint például a párkapcsolati problémákkal küszködőknek immár egyharmada összefüggésbe hozható az internettel – máris komoly társadalmi korképet kapunk.
Írásában így vall egy komputer feleség:
”Ott ülök, mint egy rakás szerencsétlenség, várom, főztem neki, ő meg a monitort bámulja, és azt mondja, hogy mindjárt jövök, egyetek nyugodtan, ezt még gyorsan befejezem!”

Tegye a kezét a szívére, aki még nem követett el hasonló otrombaságot és jelentkezzen! (Sajnos, magam sem lehetek a jelentkezők között.)

De mi lehet a titka annak, hogy a férfiak és a nők egyaránt az internet, különösen a Facebook fogságába esnek?
A szakember véleménye szerint a csapdát a Facebookon vagy más közösségi platformon könnyen megszerezhető pozitív visszajelzés jelenti.
Elég feltenni a Facebookra, hogy futni volt valaki, s máris jönnek a lájkok. Nincs semmi a világon, amiért ilyen könnyen és ilyen gyorsan megkapnák a pozitív visszajelzést, az emberi szükségletként jelentkező “simogatást”.

Eltűnődöm: ilyen szempontból a blog sokak számára “hátrányos helyzetbe” kerülhet, hiszen egy blog bejegyzésben általában mégiscsak valamilyen produktumot, gondolatot, tudást kell egy funkció mögé állítani, vagyis a blog műfaji sajátosságai aligha teszik lehetővé, hogy a futni voltam bejegyzésre záporozzanak a hozzászólások, a hú apám, király vagy tartalmú dicséretek.

Persze mindez általánosságban igaz. Láttam én már a Facebookon is rendszeresen jelentkező, kitűnő, elgondolkoztató “posztolót”. Vagyis a Facebook nem feltétlenül alacsonyabb rendű, mint a blog, de hogy másmilyen – az bizonyos.

***

Hivatkozott mű: Párkapcsolat klinika; Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2011

***

Kapcsolódó blog bejegyzések:

Átverős facebook hirdetés: a like, a tetszik a lényeg

A blog világának változásairól

Milyen a jó blog bejegyzés?

Csak a hozzászólásokkal együtt tudhatunk meg valamennyit a blog műfajáról!
Szentendre: a Public Art-tól a Public Marketing-ig