Kuruc ellenfelei a labanc Kollonich Lipót esztergomi érseket rágalmazták azzal, hogy a magyarokat előbb rabbá, koldussá, majd végül katolikussá akarja tenni. Több mint 300 évvel az érsek halála után a kuruc-labanc ellentét nem látszik elülni, s ezúttal a labanc oldal vádolja a kurucokat azzal, hogy Kollonich programját akarják megvalósítani.
A rabbá tétel teljes egészében sikerrel járt. A 2010 Húsvétján elfogadott Alaptörvényből kikerültek a jogállami garanciák, megvalósult az „auctoritas facit legem” önkényuralmi előfelvetése. Az Alaptörvény kivette a hatalmat korlátozó fékeket és ellensúlyokat, melyek hiányában a miniszterelnök azt tehet, amit akar. Magyarország rálépett a Putyin elnök által épített útra.
A „kuruc” program lényege a nyugati orientáció feladása, a saját erőre való támaszkodás. A saját erő azonban kevés, emiatt a kormány kelet felé fordulva kétségbeesett próbálkozásokat tesz annak érdekében, hogy az ország pénzhez jusson. A cél szentesíti az eszközt. Bárki partner lehet, s bármit kérhet, ha cserébe pénzt ad. Mint az azerbajdzsáni példa mutatta, a keleti partnerek nem a nyugati mércék szerint viselkednek. Ha megkapták, amit ők akartak, eszük ágában sincs cserébe bármit adni. Az „ígéret” beszédaktus szabályait nem ismerik el. Pénzt nem adnak.
A koldussá tétel programja jól halad. Miután a kormány államosította a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott vagyont, a költségvetés bevételeinek fokozására nem maradt más eszköz, mint az adóztatás. Az adópolitika lényege, hogy a szegényekből álló hatalmas többség finanszírozza a gazdagok szűk csoportját, akik a mannaként kapott többletjövedelmet a kormány reményeivel szemben nem befektetésre, nem munkahelyteremtésre, nem közcélú adakozásra fordítják, hanem elfogyasztják. Ráadásul nem is itthon, ahol egyre kevésbé érzik jól magukat, hiszen bántja őket a tömeges szegénység, lepusztulás és rossz közérzet. Ezért ha lehet, inkább a Maldiv vagy Seychelle szigetekre, Floridába, s más távoli üdülőparadicsomokba menekülnek, vagy ha nem nyaraló típusok, akkor Las Vegas-ban játszanak mindhalálig.
A társadalompolitikai csődöt teljesíti ki a kormány unortodox művelődéspolitikája. Értelmiségre láthatóan nincs szükség. Az iskolák Kollonich szellemében a hitre nevelnek. Visszatér az egykori Tanterv és Utasítás, mely minden nap minden órájára előírja, hogy a magyar iskolákban mit tanítsanak. Az idegen nyelv, az informatika, a kompetencia alapú oktatás kikerült a központilag meghatározott oktatási programból. Csökkent az iskolázási korhatár. A szakmunkásképzésből nagyrészt kikerültek a közismereti tárgyak.
A felsőoktatás költségvetési támogatása drasztikusan visszaesett. A pénz a Terrorelhárítási Központra, az újonnan felállítandó Parlamenti Őrsereg díszegyenruhájára, a Kossuth tér 1944–es állapotainak visszaállítására kell. A Mindentudás Egyeteme helyett a Semmittudás Egyetemei épülnek országszerte. Futballstadionok, fürdők, szökőkutas fürdők, felül forgó víztornyok.
A berendezkedő totalitárius hatalom gleichschaltolta a teljes közmédiát, s jogi valamint közgazdasági eszközök garmadáját veti be annak érdekében, hogy elnémuljanak a nem a kormány dicséretét zengő rádiók, tévék, folyóiratok és napilapok. A propaganda behatolt a múzeumokba, az iskolákba, a közterekbe.
A Kollonich-terv kivégezte az önkormányzatokat. A jövőben jóval kisebb létszámú országgyűlésből kibukó kormánypárti mamelukok járási felügyelők lesznek, akiknek a központi akarat kíméletlen végrehajtása lesz a feladata.
A 2010 áprilisában megkezdett műre a koronát az új választási törvény teszi fel, mely lehetetlenné teszi a kormány demokratikus úton történő leváltását. Átláthatatlan eljárásokat vezet be, melyek külön szabályozzák a magyarországi és a nem magyarországi választók lehetőségeit. A törvény lehetővé teszi a nem magyarországi választók számának csodálatos megszaporítását, egészen addig, míg ki nem jön a többség. Új társadalmi valóság született, melyre nincsenek még szavak. Az elmúlt évszázadban a magyarok nyolc rendszerben éltek. 2010-ben új rendszer született, melynek neve nemzeti abszolutizmus. A rendszer ideológiája az etnocentrikus nacionalizmus, melynek vajszínű árnyalatot kölcsönöz egy spirituális revizionizmus. Akik nem barát, az ellenség. Liberális, kommunista, eurokrata, amerikabarát.
Abszolutizmusban nincs szükség vitára, választásra, képviseletre, parlamentre. A hatalom mindent tud, s mindent meghatároz. Egyetlen személy dönt mindenben. Döntései véglegesek és megfellebbezhetetlenek. A rendszert a döntések haszonélvezői működtetik, akiknek haszna a közösség kára.
A rendszer demiurgosza a Főnök, akinek nincs vele egyenrangú társa. A Főnök körül van az Udvar, melynek folyamatosan változik összetétele. Senki sem lehet biztonságban. A Főnök kegye mulandó. Az Udvar körül helyezkedik el a legmegbízhatóbbak, legkiválóbbak, leghűségesebbek rendje, a Vitézeké. Ők azért vannak, hogy mint a Hold a Nap fényét, visszatükrözhessék a gazdagságot és dicsőséget, mely a Főnökből árad. Innen lesznek majd, ha lesznek, a Bukott Vitézek.
A rendszer gerincét a Nomenklatúra adja, melyet az Udvar által gondosan szelektált Karok és Rendek alkotnak. A Karok és Rendek tagjai az adóhatóság, az ügyészség, a bíróság, a központi szakirányítási hivatalok, a területi kormányhivatalok, a helyhatóságok, az egyetemek és középiskolák, az állami vállalatok, a sajtó, a rádió, a televízió, a könyvkiadás, a filmgyártás, a színházak és múzeumok, az egyházként elismert vallási szervezetek felső és közép vezetői. A cement, mely egységbe forrasztja az egyes Karokat és Rendeket az önállótlanság, a szolgalelkűség, a gyávaság, a teljesítmény nélkül megszerezhető gazdagság vágya.
A Főnök, az Udvar, a Vitézek, a Karok és Rendek szövetségesei a Zsoldosok, akik kegyek, juttatások, vérdíjak fejében elvégzik a piszkos munkákat, őrzik, ellenőrzik, fegyelmezik, zsigerelik a társadalmat. A rendszer iróniája, hogy (mint egykor a bolsevik párt Oroszországban) a hatalmat birtokló kisebbség nevezi magát (kétharmados) többségnek, míg a számszakilag többségi társadalom szétszakított egyes csoportjai kisebbségként jelennek meg. Ők a Páriák. Az ő soraikban találjuk megbízhatatlanokat, az otthontalanokat. a kitaszítottakat, a rokkantakat, a fogyatékosokat, a kábítószerezőket, a munkakerülőket, a bűnözőket, és az idegeneket. Mindenki itt van, aki nem akar és/vagy nem tud beilleszkedni a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, nem olvassa a Nemzeti Hitvallást.
Zárt, kerek egész ez a társadalom, Európa kellős közepén. Nincs azonban Vasfüggöny. A határok nyitottak. Aki bír, elmenekül, de ha majd látja, hogy a helyzet jobbra fordul, visszajön. Az internet nem ismeri a határokat. A közösségi média nem cenzúrázható. A kurucok nem tudják átrajzolni a térképet. Az ország labanc térfélen van. Az EU, a NATO, az IMF és a Világbank nem délibábok, szemben Baku, Peking, Moszkva hívogató tornyaival. A Kollonich terv minél inkább előre halad, annál inkább kudarcra van ítélve. Új terv kell, mely alkalmas arra, hogy visszaállítsa a jogállamot, megteremtse a gazdasági növekedés alapjait, s igazságot, méltóságot adjon mindenkinek, aki Magyarországon él.

(Az Economist 2013 magyar melléklete számára írtam. A Magyar Nemzetnek nem kellett.)