Walt Whitman

Gondolom, sokak emlékezetében él még a Holt költők társaságának zárójelenete. Az egész filmet szeretem, de azt a néhány percet a végén különösen, mert nagyon egyszerű eszközökkel mutatja be, mire való az iskola úgy igazából.

Az elmúlt napokban nem sok jó hírt lehetett hallani az iskolákkal kapcsolatban, de különösen elkedvetlenített, hogy úgy tűnik, az idegen nyelvek tanítása nem szívügye már a hazai oktatáspolitikának. Megszűntek/megszűnnek a nyelvi előkészítő osztályok, melyek legfőbb szerepe a nehéz körülmények közül, falusi kisiskolákból, szociálisan leszakadó családokból érkező diákok esélyegyenlőségének megteremtése volt. Most úgy tűnik, oly mértékben megnehezítik a két tanítási nyelvű iskolák helyzetét, hogy azok léte is megkérdőjeleződik.

Hogy ezekre az intézkedésekre miért is kerül sor? Nem tudom a választ. Talán valaki “odafönt” hallott arról, hogy feltalálták a webfordítókat, és arra gondolt, minek vesződni azzal a fránya idegen nyelvvel, amikor nincs is más dolgunk, csak begépeljük a szöveget a webfordító ablakába, és már tudjuk is, mit jelent magyarul a szöveg. Mindegy milyen szöveg. Meg is mutatom, mihez kezdhetünk Walt Whitman csodálatos versével.

 

O Captain! my Captain! our fearful trip is done;

The ship has weathered every rack, the prize we sought is won;
The port is near, the bells I hear, the people all exulting,
While follow eyes the steady keel, the vessel grim and daring:

But O heart! heart! heart!
O the bleeding drops of red,
Where on the deck my Captain lies,
Fallen cold and dead.

O Captain! my Captain! rise up and hear the bells;
Rise up—for you the flag is flung—for you the bugle trills;
For you bouquets and ribboned wreaths—for you the shores a-crowding;
For you they call, the swaying mass, their eager faces turning;

Here Captain! dear father!
This arm beneath your head;
It is some dream that on the deck,
You’ve fallen cold and dead.

My Captain does not answer, his lips are pale and still;
My father does not feel my arm, he has no pulse nor will;
The ship is anchored safe and sound, its voyage closed and done;
From fearful trip, the victor ship, comes in with object won;

Exult, O shores, and ring, O bells!
But I, with mournful tread,
Walk the deck my Captain lies,
Fallen cold and dead.
                                            
Ha az ember beszél idegen nyelvet, valahogyan így érti a verset:

Ó Kapitány, Kapitányom! Szörnyű utunkat már teljesítettük,
A kínzott, meggyötört győzelem miénk, nem amit kerestünk.
A kikötő közel, hallom már, mindannyian ujjonganak,
Százak várják érkezését e bősz, erős hajónak;
    De óh lélek, lélek, lélek,
    Ó vörösen vérző szívek,
    Kapitányom néz rám fekve
    Hidegen, halálba esve.

Ó Kapitány, én Kapitányom ébredj, halld a hangot!
Ébredj, – zászlónk felrepül – érted szól kürt, harangok,
Tiéd az ünnep, a szalagkoszorú, érted zsúfolt a part,
Téged hívnak, a Te lángjaidat, a Te hatalmadat;
    Itt! Kapitányom, apám,
    Karjaimban arcod!
    Álmok sírnak fekve,
    Hidegen, halálba esve.

 Kapitányom nem válaszol, ajkai sápadt csendbe,
Apám nem érzi, hogy tartom; nincs sóhaja, nincs keserve.
Hajónk horgonyt vet, dalol, befejeztük utunk,
Szörnyű világból hazánkba győztesen jutunk.
    Ujjongj, óh part, óh harangok!
    De én gyászba lépek,
    Hol Kapitányom fekve,
     Hidegen, halálba esve.

/Weiner Sennyey Tibor fordítása/
 

Ha nem, … akkor ezt fogja olvasni a képernyőjén:

1

Ó kapitány! a kapitány! mi félelmetes utazásként történik;
A hajó weather’d minden rack, a nyeremény kerestünk nyeri;
A kikötő közelében van, a harangok hallom, az emberek minden ujjongott,
Miközben követi szemmel az állandó gerinc, a hajó komor és merész:
     De Ó jaj! szív! szív! 
       O a vérzés csepp piros,
         Amennyiben a fedélzeten a kapitány hazudik,
           Fallen hideg és halott.
  
2

Ó kapitány! a kapitány! kelj fel, és hallani a harangok;
Kelj fel, Önnek a zászló dobta-az Ön számára a kürt trillák, 10
Önnek csokrok és koszorúk ribbon’d-Önnek partján a-torlódás;
Téged hív a hullámzó tömeg, a mohó arcok fordult;
     Here kapitány! Kedves apám!
       Ez a kar alatt a feje;
         Ez valami álom, hogy a fedélzeten, 
           Már esett hideg és halott.
  
3

A kapitány nem válaszol, ajka sápadt és még mindig;
Apám nem érzi a karom, akkor nincs pulzus sem fog;
A hajó anchor’d biztonságos és megbízható, az út lezárva, és kész;
Akár félelmetes utazás, a győztes hajó, jön az objektum nyerte, 
     Exult, O partok, és a gyűrű, O harangok!
       De én, a gyászos futófelület,
         Séta a fedélzet a kapitány hazudik,
           Fallen hideg és halott.

/Egy webfordító fordítása./

1865-ben Walt Whitman ezt a verset Abraham Lincoln elnök halálára írta, de könnyen lehet, hogy néhány éven belül mi már csak ezt a második változatot fogjuk elszavalni. Végül is pont annyi értelme van, mint a nyelvoktatásra vonatkozó elképzeléseknek.

“Fallen hideg és halott.” Bármit is jelentsen ez, a hangulata legalább stimmel. Csak  azt nem  kellene elfelejtenünk, hogy az iskola, az irodalom, a nyelvtanulás nem arra való, hogy értelmetlenül motyogjunk magunk elé: