Závada Pál

A Zsolnay Fesztiválon hétfőn már Pécsett járt Závada Pál (Szó és Zene) vasárnap este ismét egyetemi éveinek városába látogatott. Ez alkalommal azért, hogy Kaiser Lászlóval és Stark Andrással beszélgessen a részben Pécshez kötődő egyetemi évekről, valamint arról, hogyan is lesz valaki közgazdászból szociológussá, végül íróvá. 

Azt hiszem, az életrajz érdekes, személyes vonatkozásaival gazdagodott a szűk hallgatóság. Én legalábbis mindenképpen, mert bevallom őszintén, fogalmam sem volt, hogy a szerző tulajdonképpen közgazdász is, sőt szociológiai, szociográfiai munkásságáról sem sokat tudtam. 

Ami azonban különösen megfogott a beszélgetésből, az az volt, ahogyan a szerző a közéleti szerepvállalásáról beszélt.  Mivel, saját bevallása szerint legalábbis, alkalmatlan a közírásra – lévén lassú és körülményes író – más módját választotta annak, hogy elmondja a véleményét. Azt mondta, ő inkább megvárja, amíg megkérdezik, akkor viszont mindig nagyon őszintén és kendőzetlenül mondja el a véleményét. 

Érdekes kettőssége ez a hazai közélet szereplőinek. Vannak olyanok, akik szívesen, az aktuális problémákra azonnal reagálva, önként állnak elő a véleményükkel, mások, mint Závada Pál is, elmondják a véleményüket, de csak akkor, ha valaki megkérdezi őket. Kétféle személyiségtípus, kétféle reakció. Vajon melyik célravezetőbb? Most elnagyolom a kérdést: a kéretlen hangoskodás, melynek során azt is kockáztatjuk, hogy a többi ordítozó kiabálásába veszhet el a szavunk, vagy az őszinte válaszok a nehéz kérdésekre, mely azonban előfeltételezi, hogy valaki mégiscsak kíváncsi arra, mi mit gondolunk a világ és az ország dolgairól? 

Esterházy Péter (talán tavaly megjelent?) egyik tárcájában arról írt, a magyar közélet olyan, mint a B-közép a Fradi meccsen. Mindenki ordítozik benne, és aki csendesen szól, és nem anyázik, annak nemigen hallatszik a hangja. 

Most akkor mi a  jó megoldás? Együtt ordítani a tömeggel vagy a tömeg ellenében, esetleg inkább csendben maradni. Mi célravezető, mi esztelenség, mi látszik majd évtizedek, évszázadok múlva szükségtelen lázadásnak, esetleg cinkos némaságnak? Nehéz kérdések. Ezt is meg kellene majd egyszer kérdezni olyan emberektől, akiknek a véleményére adni lehet.