Ha valaki afelől érdeklődne, hogy mi az a nyomorult én a magyar államot javasolnám neki közelebbi tanulmányozásra, ha azt nézi, pontosan meg fogja érteni a szó lényegét. Rangra, nemre, fajra, korra , világnézetre – kihagytam valamit? – tekintet nélkül tök mindegy, hogy kit és hol figyel, mindegy hogy a vezérlőpult mellett, vagy valamelyik portán unatkozót lesi, amit látni fog az megrázóan nyomorult.
Egy részeg nő / nyomorult telefonozva rohangál az autópályán a rendőrségi Audi TT-k – milyen büszkén mutogatták szolgálatba helyezésükkor – meg sehol. Lehet, hogy már le is selejtezték. Az ámokfutó legázol egy kis autót, négy ember szörnyű halállal hal, a kiemelt jelentőségű M3-ra érkező helyszínelők meg úgy nagyjából rögzítik a nyomokat. Következmény: sose derül ki, hogy igazából mi is történt. Ellenőrizhetetlen verziók vannak és azok, azok is maradnak. A baleset vélt okozóját, aki szemmel láthatóan, orral szagolhatóan ittas, beviszik, ültetik, nem vesznek tőle vért, majd amikor megteszik nem eleget. Következmény: nem tudják megállapítani a baleset idejében az ittassága mértékét. Ezt követően a T Állam előszed egy a tett súlyosbító körülményeit igazoló koronatanút, akiről a csúcsszakértő gyermeki egyszerűséggel bebizonyítja, hogy ott se volt.
Közben megy a közvélemény hergelése, csőcselékesítése. A ressentiment rikoltoz és rendel! Luxuslotyó! Gyilkos! Akasszuk fel! Az apja a magyarfaló Meciar idejében szedte meg magát! A szlovák! A magyar gyökerek elhallgattatnak. A lotyó szlovák! A bíró bajban van, a nyomozás hasznavehetetlen anyagot produkált – hányadszor? hányadszor? hányadszor? – akármit tesz, nekimennek. Széttárja a kezét, mond valamit, jöjjön a másodfok. Ez olaj a tűzre, tovább hergeli közvéleményt, a kurucinfó menetrendszerűen vérdíjat tűz ki a neki nem tetsző bíró fejére. Söpredékbíró! Akasszuk fel! A szakértőt is akasszuk fel! Azt pláne! Könyörgöm, akasszuk fel! Az interneten – a luxuslotyó, luxus apartmanban házi őrizetben – háborog a nép. Akasszuk fel! És akkor jön a rekord nyomorult, a Politikus és hallva csőcseléke szavát veri az asztalt, tettre hívja az igazságügy-minisztert, a parlamenti alkotmányjogi bizottság elnökét, és aki még eszébe jut. Miért van ez a nő házi őrizetben?! Mert nincs jogerős ítélet, mert el tetszettek kúrni – mondhatná neki egy butácska másodéves jogászhallgató, de nem mondja. A nyomorultak vezére nem pöcsöl, intézkedik, de nem ám a belügyminisztert, a kormányoktól függetlenül nyomozati eseményeket tisztességesen még véletlenül sem elvégző rendőrséget cseszegeti, nem a jogállamot krónikusan fenyegető kurucinfónak megy neki, hanem a független magyar bíróság által házi őrizetbe helyezett szlovák lotyó visszazavarását szorgalmazza. És láss csudát az óhaj meghallgattatott. Legott! A csőcselék pedig hálás, mulat és népszavaz, mennyit kapjon a szlovák milliomoslotyó. A nyomorultak egymásra találva boldogan működtetik az államot. Nyomoznak, ítélkeznek, amit kell. Most néztem a Nemzeti Színház decemberi műsorát. Hetedikén megy a Johanna a máglyán, van még jegy bőven.

P.s.
Ha most egy nyomorult idevetődik, és azt mondja, hogy Eva Rezesova nem egy Johanna Isten úgyse’ az első szögre felakasztom magam.