Sokat elárul a hatalomgyakorlás nívójának süllyedéséről, ha összehasonlítást teszünk a régi és az új udvari bolondok között. Mátyás király udvarában a bolond respektált, jól megfizetett szereplő volt, akit a király meghallgatott, majd hangos kacagás mellett kihajított, hogy ne legyen jelen, amikor kancellárjával vitatja meg az ország ügyeit. A bolond persze mindent tudott, s sőt jobban tudott, mint a király, de ettől még a királynak eszébe sem jutott a bolondból püspököt, minisztert, követet csinálni. A mai bolondok semmit sem tudnak, de éppen úgy ott tanyáznak az udvarban, mint elődeik, nagy fizetést kapnak, fekete állami autókban száguldoznak az ország útjain, s a kommunikációs technológia jóvoltából sűrűn szerepelnek az állami média felületein. Az új udvari bolondok komoly stallumokat töltenek be, miniszterelnöki főtanácsadóként malacokat osztogatnak a szegényeknek, miniszterekként látomásos beszédeket tartanak, kérlelhetetlen ügyészekként üldözik a bűnt, külföldre küldött követekként mulattató olvasói leveleket írnak vezető lapokba. Az udvar nem mer nevetni rajtuk. Nevet viszont a közönség.