„Van legalább öt olyan dolog – írja G. Fodor Gábor itt – amelyben nincs vita köztünk. (Értsd magyarok között – L)

1. Mindenki, aki képes rá, munkából éljen, mert a segély nem segít hozzá a jó élethez 2. Aki adósságra rendezi be az életét, az nem lehet szabad, ezért nem szabad többé eladósodnunk 3. Mindenkinek részt kell vállalni a terhekből, erről szól a méltányos tehermegosztás politikája. 4.  A családokat, a gyermekvállalást minden lehetséges módon támogatni kell. 5. Minden magyar számadással tartozik minden magyar felé, erről szól a nemzetegyesítés földrajzi, politikai határok fölött átívelő programja.”

Szerzőnk a megegyezés lehetőségét politikai akarat sikereként értékeli és így folytatja: „Formálódik az új közmegegyezés. Ez a centrális erőtér. Ezekben a kérdésekben már nincs vita magyar és magyar között. A nyugodt és biztonságos élet feltételeiben egyetértés van. Az így értett centrális erőtér teremtheti meg a tartós sikeresség feltételeit. Ez ki fogja bírni az időt.”

Az egyetértés felé

Nosza! Az egyetértés lehetősége csábít! Nézzük közelebbről az ajánlatot! Mit akarok, ha egyetértek? Tudjuk, nincs vonatkozásmentes indítvány – a tudás létbeágyazott – vizsgálandók tehát a vonatkozások; a lét. A lét adott szegmense. Mi van hatályban, mi az, amivel az indítvány korrelál? Mi van a háttérben? Nem hátsó gondolatokra célzok, hanem a keretfeltételekre. Mik azok a keretfeltételek, amiben értelmezhető az ajánlat? Hol hitelesítik, hol hitelesít? És fordítva, hol és mit hiteltelenít, hol és mi hitelteleníti. Egyszerűbben, kik között jöhet létre ez a megállapodás? A „kik” alatt társadalmi státuszt értek.  

A gondolat méhe

Nem tehetünk mást, be kell vonjuk a társadalmi szerkezetet követő politika és gazdaság szempontjait, illetve a politika és a gazdaság szempontjai generálta társadalmi szerkezetet. A létet, amiből kipattan a gondolat. Nem kell messzire mennünk a szerkezetről itt, a szerkezet mozgásáról itt olvashatunk. Helyzetjelentés: A gazdaságilag öntevékeny polgárság újból csatát vesztett, olyannyira, hogy a polgárság mára már ki is kopott, és a „középosztály”, + az attól felfele élők életét valamilyen eklektikus, hol rendies, hol a nómenklatúrás, de mindenképp idegen munkán, és politikai előjogon – a jusson – nyugvó konstrukció biztosítja. (Az idegen munka alatt a másodlagos, a piaci jövedelmek elvonásán és újraelosztásán alapuló forrásokat értem.) A domináns szerkezet jellemzéséhez elég, ha egy pillantást vetünk a honi GDP, a hozzáadott érték, illetve a túladóztatás, a túl-elosztás mutatóira, hogy belássuk; a szerkezet éhes, terméketlen, képtelen motiválni, ugyanakkor motiválhatatlan, teljesítménye a piacgazdaság szempontjait követve csökkentértékű. Röviden; hasznavehetetlen.

A szülemény

A hasznavehetetlen szerkezet egy a hasznavehetetlenségben hozzá illő tudást hoz a világra. A fókuszban valami „a priori”, valami sohase volt, de mégis megőrzésre, megóvásra ajánlott zavaros szubsztancia. Amikor a köz érdekében szólnak, nem racionális teljesítményigényekről, hanem ködös küldetéstudatos, értékelkötelezettségről szólnak, nem a teljesítményekre készítenek fel, hanem harcra, áldozatvállalásra kényszerítenek. Csak semmi hitel! – inti G. F. G. Széchenyi népét! Akkor miből lesz a magyar kapitalizmus? – értetlenkedik Széchenyi népe. Vagy a kapitalizmus szempontrendszerén kívül állapodik meg a magyar a magyarral? A 21. század hajnalán? A piaci szereplőkkel nem állapodunk meg? Az anyagi javak előállítói, mint az anyagi javak előállítói nem kapnak szót? Legfeljebb, mint harcos magyarok? Nem lesz ebből baj? Nyugtalanító!

De, ha összekapcsoljuk az egyetértésre ajánlott tételeket, akkor még aggályosabb lesz az, az egyetértés. Egy ív G.F.G. ajánlatából: a jó élet reményében mondjunk le a szolidaritásról, a nyomorultak segélyeiről(1), majd vállaljunk áldozatot a nemzetfenntartó középosztály – magyarul a nómenklatúra – gyerekeiért!(4) Az értetlenkedők lapozgassák a vonatkozó jogszabályok családi adókedvezményről szóló passzusait. A módosak makacsul több adóforintot kapnak gyereknevelésre, mint a szegények! Az áldozatvállalást követelő nemzet itt praktikusan a nómenklatúrával korrelál! A nómenklatúra gyereke a nemzet felsegélyezendő reménysége lesz, a faluszél kölkei meg kihajításra kerülnek! Neki nem jár a szolidaritás! Sok az eszkimó és kevés a fóka? Ő nem a mi kutyánk kölyke! Éljen a nemzetfenntartó szelekció! Éljen a nemzetfenntartó immobilitás! Éljen a terméketlen nómenklatúra! ami úgy vágja ki nemzetből a magyart, legyen az gyerek, művész, vagy akárki, mint két pakliból a huszonegyet. Ezt a hajigálást takarja G. Fodor Gábor öt aktivista/patetikus pontja. Beleszerelmesedett a perspektívájába és ez a szerelem vakká teszi? Politikai gondolkodónak nevezi magát, de produkciója a létberagadt propagandistáé. Esetleg egy a karrierbe szerelmes propagandistáé? Menekül? Etet, hogy ne őt egyék? Miért propaganda, miért nem politikai gondolkodás? Tud valamit? Tartogat még valamit a létünk, amit nem látok?