Színház megint. Akciósan, fél áron. Mázli ennyiért ilyen minőségű „droghoz” jutni. Azon tűnődtem, hogy az élet kibírhatatlanságában, egy 35 éves korában öngyilkosságot elkövető japán író, miért van rám ilyen üdítő hatással? Kár, hogy már nagyon halott, máskülönben megkeresném a fészbukon. Igaz, Akutagava Rjúnoszuke A vihar kapujában c. novelláját egyetemista korában írta. A depresszió, s a szorongás vaskosabb adagban, csak jó évtized múlva kopogtatott nála. De itt még olyan friss a szelleme…

A Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiója a drámaváltozatot Müller Péter átdolgozásában játssza.

A stúdiószínházak kis terükkel még a nézőtér utolsó soraiban is intimitást teremtenek. Ám olyan intim szférában, ahol ez alkalommal ültem, eddig még nem kerültem színházban. Úgy méteres közelségből tekintettem fel Dolmány Attila hatalmas szempilláira, nyertem betekintést mellszőrzetbe, mélyebb ráncárkokba, és épp, hogy nem ért el a beszéd közben kifröccsenő nyál.

Egy feleség megerőszakolása, s a férj halála körül forog a történet. A favágó (Dolmány Attila) kezd bele a mesélésbe. Derűsen sétált az erdőben (mellesleg, nem is érti honnan jött e derű, hiszen reménye nincs, csak öt gyereke és nyomora, a derű talán a napfénytől lehetett), ment, mendegélt, mígnem meglátta a holttestet… Rajta kívül a rabló, a feleség, a férj szelleme, s a pap is elmondja az eseményeket. Öt változatban vetül fény és árnyék a szereplők jellemére. Kiderül, mind megannyi káprázat. A jóindulat, áldozatkészség, nagyszerűség glóriája a feleség és a férj feje felett felfénylik, ők maguk teszik fel magukra, de csak az újabb szemtanú beszámolójáig birtokolják, mely a glóriát leveri, s a nagyszerűnek hitt jellem sehova lesz.

A történet öt változata szöges ellentétben áll egymással. Egy szerep itt öt szerep, öt jellem, színészt próbáló darab. A rablót játszó Varga Zoltán ijesztő is, szánalmas is, mikor melyik történetet játssza. A férjet alakító Németh Kristófra hol felnézünk, hol szánakozunk rajta, viszolygunk is tőle egyszer, jelen tud lenni nagyon így is, úgy is. Kocsó Gábor (koldus) kiváló az ellenszenves figurák szerepében. Nagy Enikő (feleség) nem hagyott mély nyomot. Talán több kontraszttal erősebb lehetne, jobban szélekre tolhatná a karaktereket, a „jót” és a „rosszat” is. Dolmány Attila (favágó) a legszerethetőbb.

A zenei effektusok forrása a színpad felett, a galérián kapott helyet (Kamarás György). A lüktető japán dobhang, a kardcsörte nagyszerű kísérője a történetnek. A díszlet stílszerű és szimbolikus. A hátulról megvilágított fehér rizspapír-paravánon, mint fehéren a fekete, erős kontúrokkal jelennek meg a szereplők. Első szempillantásra az igazság körvonala is ilyen könnyen láthatónak, egyértelműnek tűnik, mint fehéren a fekete, de kilépnek a szereplők a fényre, s a kontúrok szétkenődnek.

Csiszár Imre érdekfeszítő, dinamikus, feszes darabot rendezett. Nagyszerű lett. 

 

Ajánlat: 
Akutagava két novellájából (A bozótmélyben és A vihar kapujában) készült az 1950-ben bemutatott A vihar kapujában c. filmtörténeti jelentőségű Kurosawa Akira mű.