Vízkeresztkor kirándultunk  Velembe, átmentünk az Írottkőre végre láttunk a felhőtlen égből szállingózó hópelyheket. Azon gondolkodtam, mennyire csendesen telik a világban ez az ünnep, pont annyira mint amilyen hangos a hozzá tartozó nagy. Az már csak rajtam múlik sütök-e hozzá egy flant és vendégeket hívok hozzá. Máshol lehet tevéken járnak a három királyok, itt csendesen száll el fejünk felett. Kapitány Gabinál olvastam akkoriban, már Húsvétra készülnek a boltokban, meglepve láttam én is az eddig csendéletnek nevezett díszpárnaminta előlépett a közeli áruházban húsvétivá. A napokban leellenőriztem, most ugyanaz “almás” névre hallgat. Így múlik el…

Nem erről akartam írni, hanem a kirándulásról. Ezen a helyen, a két ország határán, az idő rétegei, maguktól kuszálódnak össze, nem kell emberi beavatkozás. A múlt század árnyai belénk kapaszkodnak. Hosszan időztünk egy nyírfaligetben, talán ma lenne aktuális írni róla. Haza hoztam egy darab nyírfakérget, ki akarom próbálni levélpapírként.