A múlt feneketlen kútjából a napokban elém vetődött egy interjú, melyet 20 évvel ezelőtt készítettem a Magyar Televíziónak Cseh-Szombathy Lászlóval, a magyar szociológia egyik ujjá teremtőjével. Fiatalok voltunk mind a ketten, én a negyvenes éveimben, ő a hatvanas éveiben. Az interjút a róla elnevezett teremben néztük hallgatóimmal az egyetemen. Arról kérdeztem, hogy mi tartotta Magyarországon, mi vitte a szociológiához. Azt válaszolta, hogy nem tehetett mást, nem volt kedve másutt élni, mást csinálni. Életpályája 1956 után bontakozott ki, jóllehet kapcsolata a szociológiával már 1945-ben létrejött Szalai Sándor révén. A devianciákat kutatta, a rossz hírek hozója ő volt, de ebből nem lett sosem baja. Ellenkezőleg, a gyanakvó figyelem, mely kutatásait övezte, mintha stimulálta volna. Az elnyomás a szabadság talaja, melyből bátor, új, kockázatos gondolatok születnek, gondolom most. Akkor azt kérdeztem, hogy mikor vette észre, a rendszer már nem tartható. Arra gondolhattam, hogy aki az öngyilkosságot, alkoholizmust, ezernyi más népbetegséget kutatott, az talán szeizmongráfként előre megérezte, hogy a társadalom, mely ezeket a devianciákat ontja, nem állhat tartósan fenn. Cseh-Szombathy azt válaszolta, hogy 1988-ban vált benne bizonyossá a korábban nap-mint-nap felvetődött lehetőség, miszerint a rendszernek vége. Gazdasági teljesítőképességének végére jutván, nem maradt más lehetőség, mint a váltás. Miközben az interjút újra néztem, eszembe jutott, hogy húsz év után, újra feltehetném a kérdéseket. Vége lett az új rendszernek. Devianciát az új rendszer legalább annyit termett, mint a régi, sőt újak is lettek, mint például a design drogozás, a hajléktalanság. Gazdaságilag az új rendszer is életképtelennek bizonyult, csak a központ változott. A régit moszkvai dirigensek vitték csődbe, az újat az eurokraták, akik Brüsszelben élnek. Sajnos nem él már Cseh-Szombathy, aki tudós volt, úriember, a végtelenségig korrekt. A ma szociológiája mintha süket és vak lenne. Részkérdésekről mindent tud, az egészről semmit. Hova, merre tartunk, ezt világos, egyszerű szavakkal senki szociológus elmondani nem tudja. De más sem. Tévelygünk a ködben, szélben, szemerkélő esőben, mint egy sosem véget érő Tarr Béla film hősei.
Trackback link
http://vilagma.hu/kaosz-es/cseh-szombathyval-a-cseh-szombathy-teremben-2/trackback/
4 komment
Luczifer says:
dec 13, 2011
Érdekes ez a „szeizmográf” szerep. Volt, amikor szerep megvalósítóját máglyára vitték, volt, amikor tűrték és/vagy használták, kihasználták. Most mintha a jelzéseket egyszerűen elengedné a füle mellett a világ. A szabály, hogy nincs szabály. Az eredmény látványos.
Vera says:
dec 13, 2011
Nem tudom. Nem vagyok biztos sem a süketségben, sem a vakságban. Azt remélem, a szociológusok hallanak is, látnak is. Meg hamarosan majd mondanak is valamit, csak pillanatnyilag erőt gyűjtenek. Gondolkodnak.
(Mert a magam részéről nem lennék oda egy Tarr Béla: Magyar szociológusok a ködben című filmért. De ez nyilván mellékes szempont.)
Bognár László says:
dec 13, 2011
Tarr Béla is szociológus, csak nem tud róla
Viszont a Moszkva-Brüsszel központok ilyettén való felvetésén – egy hamiskás kacsintás mellett- nyilván jót derülne.
Cseh-Szombathy Márton says:
jan 3, 2012
Kedves Gyuri!
Köszönöm a lehetőséget, hogy láthattam arcodon a meghatódottságot midőn megtekintetted ezt a videót.
Az utána történt pár mondatos beszélgetésben világossá vált számomra az, amit csak sejtettem, hogy a hatalom ma még kevésbé vesz tudomást a szociológusok jelzéseiről, mint a rendszerváltás előtt. Rendkívül sajnálatos, hogy fióknak, vagy egy szűk értelmes,(szándékosan nem értelmiségit írtam) rétegnek dolgoztok. Talán jobb is, hogy édesapám ezt már nem érte meg, ő hitt abban amiért dolgozott. Most azt hiszem szomorúan konstatálná, hogy a helyzet nem hogy javult volna, hanem rosszabbodott.
Nagyon sok erőt kívánok nektek!