Mosolyogva hallgatom az elismert társadalomtudósokat és gazdasági szakértőket, akik a jelen Magyarországának társadalmi és gazdasági folyamatait próbálják megmagyarázni. Ilyenekre gondolok, hogy „a gazdasági válság reménytelenségbe taszítja a társadalmat”, „a recesszió miatt óvatosak a gazdasági szereplők”, „elszomorító a kormány politikája”, „a társadalmi feszültségek félelemmel töltik el az embereket”, stb. Van-e értelme ezekkel a tetszetős magyarázatokkal vitatkozni? Azt hiszem, igen, van. Létezik olyan nézet, amely szerint az ok és okozat éppen fordítva van: a reményvesztettség vezet válsághoz, az óvatos gazdasági szereplők miatt lesz recesszió, szomorú emberek kormánya sikertelen, az emberek félelme okoz társadalmi feszültségeket. Nem a körülmények miatt alakul így a hangulatunk, hanem hangulatunk miatt alakulnak így a körülményeink. Ok és okozat fordított. A hangulatunk az elsődleges meghatározója percepcióinknak, ezért látjuk ugyanazt a félig töltött poharat egyszer félig telinek, máskor félig üresnek.

Mit fejez ki tulajdonképpen egy vállalat részvényének az ára? A befektetők vélekedését a vállalat profit termelő képességéről. A kulcsszó a vélekedés. A részvényár a jövőre vonatkozik, hiszen rövidebb hosszabb távú befektetést jelent a vállalatba. A részvényár mindig hit kérdése. A befektetési döntés mindig a jövőre vonatkozó vélekedés. Így már érthető, hogy mondjuk az OTP miért ér egyik napról a másikra 10 %-kal kevesebbet vagy többet. Egy ekkora bank valós jelen értéke nem változik ennyit 24 óra alatt. Csak a jövőbeni teljesítményére vonatkozó vélekedés tud ekkorát változni. A tőzsdei árak alakulása a befektetők, azaz a mi vélekedésünk a vállalatok, azaz a saját termelő képességünkbe vetett hitünkről. Ezért a tőzsdeindexek a legjobb hangulat indikátorok. A érzékenyen mutatják, hogy hogyan vélekedünk a jövőről, hogy inkább optimisták vagy inkább pesszimisták vagyunk-e.

Minden válságot tőzsdei esés előz meg, vagy vezet be. Az esés tehát korábban, még a válság kitörése előtt megtörténik, legalábbis elkezdődik. Konjunktúra esetén fordított a helyzet. Egy bevezető, tartósabb emelkedés után kezd csak érezhetővé válni, hogy megindult a gazdasági fellendülés. A hagyományos magyarázat erre a jelenségre az, hogy a gazdaságban készülődő változást a tőzsde anticipálja, mintegy előrejelzi. Ez egy elég „ezoterikus”, megfoghatatlan magyarázat. Van azonban olyan magyarázat is, hogy a tőzsdeindexek nem jeleznek előre semmit, hanem mindig csak az éppen aktuális kollektív hangulatot mutatják. Azaz éppen azzal a jelenséggel állunk szemben, amelyről fent írtam: előbb a hangulat változik meg. Ha a kollektív hangulat romlik, a befektetők a félig töltött poharat félig üresnek látják és eladnak, ha a kollektív hangulat javul, akkor a félig töltött poharat félig telinek látják és vásárolnak. Észre kell venni, hogy a második magyarázat a közvélekedéssel gyökeresen ellentéteset állít, megfordítja az ok-okozati viszonyt. Még nincs jele a válságnak, amikor már elromlik a hangulat, és még nincs jele a fellendülésnek, amikor már megjelenik az optimizmus.

Az S&P 500 index és a recessziós periódusok (szürke) kapcsolata

A tőzsde mindig a recessziós időszakok kezdete előtt már elkezd esni és a vége előtt (piros számokkal hónapokban mérve) emelkedni. A 2002-es egyetlen kivétel, amikor a tőzsde index még tovább esett (zöld szám hónapokban) egybeesett az USA „ingatlan lufi”-ként ismert időszakával, amely 2005-ben kipukkadt.

Amikor optimista vagyok, akkor nem félek hitelt felvenni, mert nem félek, hogy nem tudom visszafizetni. Amikor optimista a banki hitelelbíráló, akkor nem fél hitelt adni, mert nem fél, hogy nem tudom visszafizetni. Amikor ez az optimizmus évekig tart, az „felelőtlen” hitelezéshez és hitelfelvételhez, azaz hitelbuborékokhoz és eladósodáshoz vezet egyéni, vállalati, önkormányzati és állami szinten egyaránt. Amikor pesszimista vagyok, akkor félek hitelt felvenni, mert félek, hogy nem tudom visszafizetni. Amikor pesszimista a banki hitelelbíráló, akkor fél hitelt adni, mert fél, hogy nem tudom visszafizetni. Amikor ez a pesszimizmus tartós, akkor előbb lecsökken, majd befagy a hitelezés, eltűnik a pénz a rendszerből. Létrejön az infláció ellentéte, a defláció, azaz a pénz nem elértéktelenedik, hanem egyre többet ér, mert nincs belőle elég. Ez a deflációs depresszió.

Ha ez így van, ha a válság valódi oka a kollektív hangulat generális elromlása, akkor ennek óriási a jelentősége! Gondoljunk csak bele, amikor arról olvasunk, hogy a politikusok kivezetnek a válságból. Ugyan! Nem ismerik a probléma természetét és nagyságát. Homokzsákkal próbálkoznak cunami ellen. Tudtukon kívül felelőtlenül lehetetlent ígérnek. Az emberek mindig racionális és érzelmi alapú döntéseket hoznak. Nem lehet őket pusztán racionális döntéseket hozó lényekként kezelni. A válság kezelés pedig éppen ezt feltételezi. A politikus, mert nincs elég pénz, elkezd pénzt nyomtatni. Abból mentőcsomagot összeállítani. Megpróbál inflációt gerjeszteni és az adósságot elinflálni. A gazdaságot tőkeinjekcióval élénkíteni. A dolog pszichológiai természetével szemben azonban tehetetlen, annak erejét alábecsüli. Azt gondolja, hogy ha biztosít plusz pénzt, azt az emberek ugyanúgy befektetik, vagy fogyasztásra fordítják, a bankok pedig hiteleznek belőle. De nem ez történik!  Hiszen éppen a likviditásbőségből (pénzbőségből) jutottunk el ide, tehát a plusz pénz bepumpálása a rendszerben nem old meg semmit, ha elromlott a hangulat és beállt a bizalmatlanság. Az emberek és a gazdasági szereplők félnek. Nem fogyasztanak, nem fektetnek be, nem hiteleznek, hanem megtakarítanak (ha van mit). Ez az ördögi kör a deflációs spirál, ami egészen addig folytatódik, ameddig a hangulatban változás nem áll be. 

A negatív társadalmi alaphangulat nemcsak a gazdaságon keresztül szól bele az életünkbe, hanem színezi az összes társadalmi történést. Az emberiség szellemi teljesítménye a negatív hangulat miatt válságok idején csökken. A tekintélyelvűség előretör (“Kedves Vezető”), a liberalizmus hanyatlik. A szabad verseny és piac eszménye megkérdőjeleződik (Occupy Wall Street), a kollektivizálás (államosítás) annál népszerűbbé válik. A politikai szélsőségek megerősödnek (Jobbik), a társadalom polarizáltsága általában nő (pl. jobboldali nem beszél baloldalival). Rendszeresekké válnak az utcai demonstrációk. A forradalmak nem bársonyosak, hanem véresek. Az elmúlt kétszáz évben a nagy korrekciós szakaszokat mindig a legnagyobb háborúk zárták le. A társadalmon belüli tolerancia csökken, a homofóbia, xenofóbia (nálunk cigányellenesség), antiszemitizmus felerősödik. A tudományos megközelítéssel szemben (pl. Mindentudás Egyeteme megszűnt), a vallásos, ezoterikus nézetek válnak népszerűvé (pl. egyházak térnyerése, Ezo TV). Az önfejlesztő könyvek (pl. menedzser sorozatok) helyett a túlélést, a transzcendenciát előtérbe helyező könyvek (pl. Coelho, Müller Péter) válnak népszerűvé. Az öngyilkosságok száma emelkedik, a születési ráta csökken. A sztárok helyett, akiket teljesítményük miatt kedvelünk, megnő az anti-sztárok száma, akik botrányaik, tehetségtelenségük miatt kerülnek be a médiába (pl. Kiszel Tünde, valóság show szereplők). A társadalomban a rendpártiak száma nő (pl. halálbüntetés visszaállítása), de érdekes módon a droghasználattal szemben toleránsabbá válik a társadalom (pl. törvény a pálinka főzésről, marihuána legalizálás, amelyet azzal magyaráznak, hogy szorongó, bizonytalan emberek megértőbbek ilyen szempontból önmagukkal szemben. Még Csepeli György is reprezentálja a hangulatváltozást, aki a minap a rádióban abbéli jóslatának adott hangot, hogy a nők évszázada jön el. És valóban, a kollektív hangulat hanyatlása, amely az óvó, védő, klasszikusan női szociális szerepet felértékeli, és nem kedvez a vállalkozó, felfedező férfi képnek, táptalaja a nők kultuszának. Indult is ilyen mozgalom „Nők a pályán” névvel, valamint a kollektív hangulat javulásával és romlásával foglalkozó szakirodalom is beszámol a jelenségről („Women on the Rise”). A példákat még hosszan lehetne sorolni.

A legnagyobb válságok kultúrák, civilizációk végét jelenthetik, miközben megágyaznak újak megszületéséhez. Nagyon valószínű például, hogy az Európai Unió a mai formájában nem marad fenn, de nagyon valószínű az is, hogy Európai Egyesült Államok formájában, egy még sokkal integráltabb szerveződés ismét meg fog jelenni a következő pozitív hangulatú szakaszban.  A válságok lényegében pihenők az emberiség szakadatlan fejlődésében, és mint ilyenek, teljesen természetesek. Butaság  arról beszélni, hogy a válság elkerülhető, mert a visszaesések ugyanolyan részei az emberiség fejlődésének, mint az előre haladás. A válság el fog tűnni a semmibe, éppen úgy, ahogy megjelent a semmiből. Csak el kell jutni odáig, ami nem könnyű feladat, elég csak végignézni a történelmen.

Forrás:

Socionomics Institute

 _

Elliott Wave International

Barry Ritholtz blog