Kezdjük a végén

Amikor este kellő belső hidratálás után (ez néhány pohár szangriát jelent) kifekszem a fűre és hagyom, hogy a hasamra süssön a Göncöl rúdja, no akkor van nyár és pihenés.

Vége a focinak, most mit kezdjen az ember az idejével, éjszakai életet kezd élni, mert a nappal élhetetlen. Délután pedig kettesszámú kedvtelésének él nézi a tour de france-t, ha ráér. De most nem erről akarok írni, arról sem, hogy kétszer volt szerencsém hozzá élőben, és arról sem mennyire emberi a befejezése, amikor Párizs pezsgőzik a befutókkal, az tényleg szép. Buli van. Arról sem akarok írni, hogy mekkora cirkusz vonul előttük végig az országon, amikor a mostanihoz hasonló kánikulában vártuk, legyen már vége a szponzorok bevonulásának, és a háztetőkön is lógtak emberek, mindenki “vizet” kiáltott, akkor az egyik autóról előszedtek két megtermett slagot és megöntöztek bennünket rendesen.

Viszont arról már igen, hogy 1933-ban a Tour de Hongrie volt a világszám.