Itt mindenki lenyel mindent.  

Én sosem akartam zsidó lenni, nem is tartom magam annak, csak ha muszáj. Ez a dolog egy lakmuszpapír. Engem mindig felháborít, hogy ha antiszemitizmusról van szó, a szocialisták Steiner Pált lökik előre, pedig ez nem a zsidók dolga. Ez a magyarok dolga, és így nekem is dolgom magyarként.” Bächer Iván

(Részlet Szénási Sándor Ember a vonal alatt címmel a 168 órában megjelent beszélgetéséből.)

Lakmuszpapír. Igen. Ez a cinkosan összemosolygó, könnyed, kávézás közben elejtett zsidózás végtére is csak jelzés. Indikátor. Nem az antiszemitizmus feléledésének a jele, mert antiszemitizmus volt korábban is. Nem. Ez annak a jelzése, hogy meg lehet tenni dolgokat. Pontosabban, hogy vannak, akik most már elég komolyan hisznek abban, hogy nekik mindent szabad, és hogy ebben a korlátolt korlátlanságukban őket más is szívesen követi.

Persze lakmuszpapír az elfordított fej is a mocskos tenyér láttán, a kezeletlen, pótolatlan fogsor a tizenéves tanítványok szájában, és néha az éhséget elfedő hirtelen és egyértelmű hazugság is. Jelzés. A tehetetlenség, és a düh jelzése. 

De ugyanígy jelzés a másoktól, a másiktól, a másmilyentől való rettegés is, a hangulatkeltés, a mélyszegénység, a kábítószerhasználat és az alkoholizmus mértékének elhallgatása, no meg az országot elhagyó fiatalok vagy éppen az iskolákba be nem iratkozó diákok számával kapcsolatos ködösítés is. Ez mást jelez persze. Ez a nehézségekkel, a hibákkal való szembenézés hiányának indikátora. A bizonytalan, paranoid ember hataloméhségének lakmuszpapírja.

Kár. Pedig a lakmuszpapír olcsó, használata egyszerű, a csíkokhoz mellékelt skála segítségével az értékek leolvasása egyértelmű. Egy hátránya van csak, mivel vizuális információt közvetít, aki becsukja a szemét, azon nem segít.

Pedig, sokan tudják,  a csend nem a reakció hiányának a jele.  A vegyületek nem ordítoznak, és az egyik első dolog, amit az ember akár a laboratóriumban, akár a konyhában kénytelen megtanulni az az, hogy a forró fém pontosan ugyanúgy néz ki, mint a hideg.  

Bármi is van az üvegben, akármilyen csendben is van az a valami most odabent, ostoba az az ember, aki nincs tisztában a világegyetem törvényeivel, és ész nélkül önt össze az üvegbe mindenfélét. Az ilyen üvegek ugyanis általában annak a kezében robbannak fel, aki az utolsó cseppet hozzáteszi.