Újrahasznosította magát az LGT – így ők, magukról. Megszólal az erő?  Megidézésre kerül a múlt? Retro? Visszatekintés? Értékőrzés? – így a várakozásait megfogalmazó nyájas néző. Indul a Lokomotív. A háttérben negyven, ötven, száz éves képek.  A jövőt álmodó, magabízó ember legyőzi a távolságot. Modern idők! Micsoda idők! Akaratok és képzetek! Remények! Ellenremények! Fáradt, szkeptikus korunkból visszanézve, élüzem, füst és rozsdagyár, a múltból a múltba futó sínek; tévedés. Ami marad az a szentimentális ‘rakenroll’, a fájón elrebbent élmény, hogy nincs szebb, mint az alázat csendje, ha zenére lázad, s a szív zakatol. Ami marad a fájó kötődés; Magyarország. Néhány betű, néhány hang … Te is jöttél, én is jöttem … búcsút éneklő, lassú harang. Körbenőtte az életemet. Vihetsz bárhová, nélküle nem lehet … Bólogatunk, ha eltűnik, vele tűnünk.