Magukat „nemzetinek” és „radikálisoknak” nevező férfiak és nők között kutatva tapasztaltam, hogy ami számukra „magyarnak” számít a világban, az egyszerre van, éppen úgy, mintha valaki azt mondja, hogy őt sugarazza a szomszédja. A többezer éves magyar múlt, az ország, melyek határai a Kárpátok, Búvár Kund, aki egymaga megállította a német hódítókat, a sok-sok ellenség együttesen egy jól körülhatárolható valóságot jelent, mely attól van, hogy hisznek benne. S ha meggondolom, mitől lenne kevésbé valóságos a Nagy-Magyarország hit, mint a forint árfolyama az euróhoz képest, vagy az Európai Bizottság eszménye a fogyatékosokat integráló Európáról, ahol nem számít, ki süket, ki vak, ki debil, mindenkinek azonos joga van a szabad és boldog európai élethez. A valóság alapja a hit, s csak az számít, hányan hisznek. Ha kevesen, akkor az általuk vélt valóság abszurditás, örültség, míg ha sokan, akkor bölcs realitás.  A hitek harcolnak, s emiatt, a határ a képzelet és a valóság között sosem fix. Előadott egyszer nálunk az egyetemen egy hírneves Nobel-díjas közgazdász, aki becsületesen elmondta, hogy ő semmit sem tud, mert minden, ami történik, csak volatilitás. Bólogattunk, mint a kanalasgémek, persze ha volatilitás, akkor nincs mit tenni, egyszer fent, egyszer lent. Mekkora tudós, sóhajtozunk a padokban ülve. Csak a sok ezer eurós honorárium volt valóság, amit a Nobel díjas celeb kapott.