A Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciója tragédiával végződött. Erőss Zsolt és Kiss Péter a sikeres csúcsmászás után nem tudtak visszaereszkedni, a hegyen rekedtek s életüket vesztették. Az expedíció vezetője szerint mindketten nagyszerűen teljesítettek, de ilyen a hegy. Egy pillanat alatt megfordul egy szituáció és egy banánhéjon is el lehet csúszni. Zsoltnál kevés volt a víz mondta.

A banánhéj a zabolátlan vágy
Ahhoz, hogy egy tragédia bekövetkezzék a legritkább esetben elég egy banánhéj, a tragédiához azok sorozata kell. (Banánhéj = malőr, pech esetleg véletlen figyelmetlenség, óvatlanság.) Az expedíció végzetes napján a csúcstámadást végrehajtó mászóknak vészesen sokat kellett teljesíteniük, amit teljesítettek ugyan, de sokára értek a csúcsra, kimerültek, nem maradt se elég energiájuk, se elég idejük az ereszkedésre. 8000 méter felett pedig nincs pihenés, mert a pihenés nem segíti a regenerálódást, hanem az életben maradás esélyeit csökkenti. Aki leül, az meghal. Kevés volt a vizük, a szervezetük a nagy hidegben dehidradálódott, mozgásuk koordinálatlan lett, szemüket a fagy gyilkolta. Az expedíció – ki tudja miért – nem biztosította a serpák segítségét, az úton – ki tudja miért – nem voltak kötelek, amikor látszott a baj nem volt, aki menthetett volna, stb., stb.. A banánhéj maga volt a realitásokkal nem számoló vágyvezérelt expedíció. Mi megmutatjuk! A tudósításokat, a blogbejegyzéseket olvasva keserűen meg kell állapítsuk a hegymászók képtelenek voltak a valóságot, a lehetséges veszélyeket helyesen megítélni, a projektet nem uralták, hanem megpróbálták átvészelni az eseményeket, és szinte minden józan értelmi kontroll nélkül, vágyképektől vezérelten mentek, csak mentek, mentek, s lapot húztak a tizenkilencre.

Azt hallják, amit hallani akarnak
Fortes fortuna adiuvat! A bátraké a szerencse! – mondjuk a latinok után. De a latinok nem ezt mondták. Ők azt mondták, hogy a szerencse az erőé, az erősekhez pártol a szerencse. És itt az erő, az erősek alatt nem a muszklit, hanem valami olyat értettek, mint mi az én-erőn, vagy éppen az autonómián értünk. Olyanokhoz pártol a szerencse, akik képesek megoldani a saját problémájukat, akik megértik a világot, akik tudják és számolnak azzal, hogy a dolgok nem felfele esnek, hanem lefele, akik uralják az előttük álló feladatokhoz szükséges ismereteket, képesek önállóan, a siker reményében kezdeményezni bla, bla, bla. Ezek az emberek azért erősek, mert a képességeikre, lehetőségeikre építve élik az életüket. A latinok azt mondják – azoké a szerencse, akik nem igénylik a szerencsét! Itt meg van, aki azt hallja; légy bátor, húz a tizenkilencre. Játssz a mázlira! Ez az út a dicsőség felé!

A kudarcnak ágyazás
A siker zálogaként szolgáló én-erő legnagyobb ellensége a túlzott bizonyítási vágy, vagy ha tetszik, a kisebbrendűség érzés, és a szerepteljesítésben való bizonytalanság. Ha ez a két kondíció adva van, akkor az én-erő helyett a vágyak vezérelnek, és a valóság, legyen az bármilyen minőség, nem bír jelentőséggel. Csak a cél, a siker érdekes, a kívánt esemény bekövetkeztét hozó technológiai rend érdektelen, figyelmen kívül marad, nem ehhez igazodnak, hanem a vágyakhoz, a vágyak kielégítéséhez. Az én-erő nélküli becsvágy meg impulzív viselkedést generál, s a cselekvő maga lesz az önmagát és társait veszélyeztető elszabadult hajóágyú. Nem mérlegel, nem veszi figyelembe a szabályokat, nincs szakmai fegyelem, nincs rend, itt nagyokat álmodnak, nekilódulnak és … és nem jönnek vissza a hegyről. Ez a szabálytalan célkövetés divatos szóval élve az unortodoxia világa, ahol valójában a megadáson kívül semmi se sikerül, ahol a kényszerítő körülmények nyernek, de aztán mindent “helyére rak” a képzelet, s hőssé lesz a hősködő, s lovas szobrot kap a lúzerek királya. A poézis iránt fogékony közönség meg meghatottan Vass Albert Álomtündérhez írt sorait szipogja „Add a kezed, úgy halkan, csendesen. Te nem lettél még hozzám hűtelen.” És Álomtündér most sem lesz hűtelen az ő édes közönségéhez a lejsztolja az álom dicsőséget, íme a magyar virtus; a zord Kancsendzönga rideg ormain két hullával több. Élhetnének, de nem élnek.