‘Csak az ember főz.’-írja Bächer Iván az Emberevő fülszövegében (ezt így hívják akkor is, ha hátul van?), és igazat kell adjak neki, mert tényleg. De a szerzőnek nem csak ebben van igaza, hanem még elég sok minden másban is, például abban, hogy ételekről így érdemes, hogy úgy mondjam, történetiségbe ágyazva. Mármint az ételt főző ember történetiségébe ágyazva.

Nekem valahogyan az a tapasztalatom, hogy a férfi (ne elnagyoltan értsük, inkább archetipikusan) leginkább szenvedélyből főz, néha kulturális szenvedélyből, és ettől, bár jó, igaz, nem mindig, de a férfi konyhája valamiért izgalmasabb. Nem kell félreérteni, a nő is jól főz, tud férfiasan izgalmasat is, de kevés az olyan nő, akinek a főztjébe, akaratlanul leginkább, de itt-ott bele ne csúszna az unalom.

Jó Bächer Iván múltból idéződő receptjeit olvasni, nem is az ételek miatt talán, hanem az életek miatt, az életreceptek miatt. De még csak nem is kizárólag, hanem amiatt is, hogy a részeges csirke mellé az ember nyakába zúdul a családtörténet, a pörkölt mellé meg az egész Nyugat. Mint a puncstorta tölteléke, hogy ami van, abból lesz jó.

Számos nagyszerű szakácskönyv, receptgyűjtemény létezik, nekem mégis mindig kedvesebb egy olyan receptes füzet, amiből a Nők Lapja kivágások hullanak. Nem lehet véletlen, hogy egy ilyenért, a dédike recepteséért, olykor ölni is tudnának a családtagok. Ha valamiért mégis lemaradtunk erről, vegyük meg az Emberevőket vagy Lénárd Római konyháját. Elégedettek leszünk. 

Azt hiszem, a férfinak a főzés olyasmi, mint a nőnek a sütés. Büszkeség kérdése. Sokszor gondolkodtam már azon, miért van az, hogy a nagy séfek többsége férfi, de rákérdezni csak kétszer mertem. A két válasz, bár különbözött, mégis hasonlít egymásra. A büszkeségben hasonlít. Mindkét férfitől azt kérdeztem, miért van az, hogy nem lehet együtt főzni.

Michael, aki egy évet töltött Franciaországban a La Récréation konyháját tanulmányozva (amiből aztán egy csodálatos, de borzalmas dilettantizmussal magyarra fordított, könyvet is írt) maine-i konyhájában ültem, és néztem, ahogy főz. Más dolgom nem lévén (ne hagyjunk egy nőt unatkozni a konyhában!) kérdezgettem, ahhoz pedig nagy bánatára nem voltunk elég jóban, hogy elküldjön a fenébe. Végül azt válaszolta,  azért főz egyedül, mert koncentrál közben. Ő nem tud engem szórakoztatni a konyhában, mert akkor kifelejt valamit az ételből, és akkor az nem lesz tökéletes. Neki ez számított. Ez az önálló tökéletesség.

Amikor biológus barátunkat kérdeztem, ő azt mondta, bár nagyon szeret mindhármunkat, de neki a konyha intim dolog. Viszont a főztje az ajándék. 

Nem biztos, hogy igazam van, de a nő talán azért tud csapatban főzni, mert az ő ételébe belefő a közös krumplihámozás közbeni fecsegés is. A férfi pedig azért főz jól, mert a lelkét főzi bele az ételbe. Arról meg valamiért meg van győződve, hogy az akkor az igazi, ha nem keveredik semmivel. 

Bächer Iván nyilván jól főz.  A könyve pedig, mint a jó bor. Tisztán érdemes fogyasztani.