Szülővárosom egyik büszkesége a Tudományos és Művészeti Komplexum, amelyet az ungváriak egyszerűbben hol a Tudomány, hol a Művészet Házának hívnak. Az Ung partján álló szerény épület – ellentétben a csernobili 4-es blokkra emlékeztető új színház megalomániás pöffeszkedésével –  modern vonalaival is jól illeszkedik a történelmi városképbe. Ennél is jobban szolgálja az ungváriak kulturális igényeit. Nagyszerű működésének egyik szép példája az, hogy az intézmény néhány éve befogadta „az Archipenkót”, s ezzel egycsapásra megszűnt rideg állami intézménynek lenni: falai közé beköltözött az élet és az alternatív művészet.

Az értelmiségi körökben mára ismerősen csengő Archipenko eredetileg kültelki pincehelyiségben kezdte működését undergrund alkotók bemutatásával, aztán különböző szórakozóhelyek mellé szegődött társbérletbe. Amikor az alapító művészek Vereczkey Béla menedzsert és galériatulajdonost kérték fel igazgatónak, biztosak lehettek benne, hogy kezdeményezésük szélesebb teret fog nyerni. Így is történt, a szellemi műhely mára a Komplexum egyik legszebb félemeleti termét és széles folyosóját foglalja el, látogatottsága is jelentős. Kiállítások és irodalmi estek mellett vetítéseket, tudományos előadásokat, kisebb konferenciákat rendeznek, de befogadták már amatőr balettcsoport premierjét is. A sajtó rendszeresen beszámol élményszámba benő rendezvényeikről. Élni pedig termékbemutatókból élnek: az Ungváron is egyre inkább teret nyerő multik egy ideje presztízskérdést csinálnak abból, hogy az Archipenkóban tartsák sajtótájékoztatóikat, bevezetni kívánt termékeik prezentációját. Ez ugyan kicsit ront a hely szellemi renoméján, de még mindig jobb Bosh-porszívókat bemutatni egyik nap, és a bevételből másnap avantgárd kiállítást vagy hangköltészeti installációt rendezni, mint állami vagy más támogatásokra ácsingózva agonizálni.

Pontosan öt esztendeje annak, hogy A Semmi apoteózisa címmel összművészeti és tudományos pörformanszot tarthattam a rangos helyszínen, tavaly pedig könyvbemutatómra is sor került, amely azonban önhibámon kívül sajnos botrányba fulladt.

Szerencsére jó viszonyom Vereczkeyvel nem rendült meg, így módom lesz emelt fővel visszatérni a nagyszerű tettek helyszínére. A igazgató ugyanis befogadta egy újabb prezentációmat. Sőt, sikerült rábeszélnem arra is, hogy az Archipenko-termet egy napra Plágium-teremmé keresztelje át abból a célból, hogy méltó módon itt dedikálhassam Schmitt Pál Doktori értekezés című könyvslágerét abból az elvből kiindulva, amelyet a posztavantgárd nagymestere, Ben Vautier így fogalmazott meg: Minden a saját művemnek számít, amit kézjegyemmel ellátok.

Balla D. Károly