Nem a múltra emlékeznek, hanem arra az egyszer elképzelt volt-ra / nem volt-ra, ami máig a megmaradást szolgálja. A múlt hordja ki a jelent, de a jelen nem erre kíváncsi, hanem azokra a képzetekre, amit majd a múltnak nevezhet. A múlt velük él, de szótalan. A teremtő emlékezet a hangos, s előretolja azt, amivel együtt élhetnek addig, amíg együtt lehet vele élni. Az emlékezetnek ez a dolga – kielégíteni a jelent. Ez tart meg, ez a közösségi szellemet hordozó kusza, volt / nem volt a priori történelem, a mítosz, az önmegerősítő vallás. Nem a múlt támasztja a jelent, hanem a múltat alkotó képzelgő önmagába zárt emlékezet. Mindegy, hogy mi volt, az a lényeg, hogy mire emlékeznek. Akik a szabadulásra emlékeznek, felejtik azt a rabbit, vagy Ő van az emlékezetekben, de felejtik a népe történetét. Az ünnepen ez tart meg.