Tudom, a döntő többségnek hiába mondom, milyen nagyszerű és szép volt ez az est, meg sem hallja, legyint. Tökéletes nem volt. A hangerősítő sikolya, a sikolyt nehezen viselő kutya vakkangatása, a bárpult felől jövő hangfoszlányok, akár el is maradhattak volna… De kinek kell a sterilitás? Talán ha vér folyt volna, kell a steril közeg, de itt szavak, szóképek, történetek, történet töredékek hömpölyögtek. A Margit-sziget egykor Kaszinó néven ismert épülete, ma Holdudvar néven „fut”, mely tágas belső terével, freskó-szerű faldíszítésével a verspárbaj viharbiztos és kellemes helyszínéül szolgált. 

Boldog Zoltán „párbajsegéd” Jókai soraival indította a küzdelmet:  „Egyszóval, mikor a felek nem vérszomjból, nem dühből keresik a párbajt, hanem kénytelenek azt előidézni, hogy szívök erejét, véleményük tartósságát a halál kapuja előtt is bevallják; rendesen ilyenkor szoktak a párbajsegédek pisztolyt adni a vívók kezébe. Azok hidegvérrel fognak eszmélni, mindegyik el van határozva magát kitenni a lövésnek, de ellenfelére nem lőni. A párbaj végződik nemesen, férfiasan. Az illem kívánatainak elég van téve, a sérelmes kérdés eltemettetik, s azt többé előhozni nem szabad.”

Böszörményi Zoltán egykori vécépucoló és kanadai gyár főrészvényes, jelenleg író, költő és mecénás zakóban, bársonyos, meleg hangszínnel, klasszikus formát hozva nyitotta a párbajt A vers c. költeménnyel, melynek befejező sorai így szólnak:

“…A vers a felszabadításról szól, önmagad szabadítod 
fel önmagad alól, a téged minduntalan leigázó valóságból.
A vers a csend, a megismerés, az eldördülő ágyúban a golyó. “

Majd Jónás Tamás egykori intézetlakó, jelenleg költő, író, narancssárga térdnadrágban lépett pástra, s hozta tragédiáit, szűnni nem tudó nyughatatlanságát. 

Részlet az Út és erény könnye c. verséből:

“…elmélkedésnek nincs helye
marad a döbbenet
a mindenség nem romlandóbb
de nem is több veled” 

A Hajnal volt c. vers záró sorai: 

“…Ma elfelejtek minden. A hajszárító csobban,
néma tudok maradni a szenvedéshabokban.
Elhagyom az időt, mint szandálját a gyermek.
Így tesz, akit gyűlölni, szeretni se mernek.”

A  párbajtársak sisakrostély nélkül, egymást váltva szegezték verseiket egymásnak és a közönségnek. Az est szem- és fültanúi a rendelkezésükre bocsátott, a verspárbaj 18-18 versét tartalmazó kötetet olvasva követhették az élvezetesen, hatásosan előadott felolvasásokat. 

A drámai küzdelmet, az egyes verseket követő szünetekben jó érzékkel választott, többségében dinamikus, néhány taktusnyi zenebejátszások (Eminemtől, Quimbyn át Ghymesig) csillapították, lecsengették, ugyanakkor fokozták és felvezették a következő, összesen 18 csörtét.

Gyorsan elrepült a két óra…, megpihentem, feltöltődtem. A külvilág országnyi „mocsarából” erre a 1,5-2 órára lélegzetvételhez jutottam (még a hátfájásom is elmúlt!). A Margit híd végéig kitartott a felfrissülés, onnantól menthetetlenül elkezdődött a visszasüppedés országos „mocsarunkba”.

De néhány percre még dugjuk ki fejünket a mocsárból a verspárbaj egyik szünetének zenei betétjébe kapaszkodva:

 

 http://youtu.be/68r6fV_Vnt4