Lendületben - labdarúgó Eb II.

1968. Olaszország

Belendült és egyre népszerűbbé vált az Eb. A harmadik kiírásra már 31 ország jelentkezett. Ekkora részvétel mellett már el kellett gondolkodni a lebonyolítási rendszer megváltoztatásán. Bevezették a csoportkört, ahonnan a csoportgyőztesek egyenesen a negyeddöntőbe jutottak, amiket továbbra is oda-visszavágós rendszerben játszottak. (Magyarországnak 1968-ban ez volt a végállomás. Már megint a szovjetek vertek ki minket 3:2-es összesítéssel.) Az olaszországi nagydöntőbe továbbra is csak négy csapat juthatott el.
Az egyik ágon az angolokat 1:0-ra legyőző jugoszlávok értek a fináléba, a másik elődöntőben viszont a házigazda Olaszország és Szovjetunió válogatottja a hosszabbításban sem szerzett gólt, a szakadó esőben lejátszott nápolyi találkozó 0:0-ra végződött. A szabályok értelmében nem tizenegyesek, hanem pénzfeldobás döntött a továbbjutásról. „[az öltözőben] A bíró elővett egy régi pénzdarabot, és megkérdezte, mit választok. Írást mondtam, szerencsére bejött a tipp, mi jutottunk tovább. Rohantam ki, a stadionban ugyanis a hetvenezer ember még mindig türelmetlenül várta, milyen eredményt hozott a sorsolás. Az örömömet látva rögtön tudták, hogy ünnepelhetnek.” (Giacinto Facchetti) A legendához még hozzátartozik, hogy az első pénzérme elgurult, így újradobásra került sor, amely az olasz válogatott továbbjutását hozta. Később megtalálták az eredeti pénzérmét is, a szovjetek által választott oldalával felfelé…
Ha a szervezők igazán következetesek, az Európa-bajnokság győztesét is pénzfeldobás döntötte volna el, hiszen a római döntőben Olaszország 1:1-es döntetlenre végzett Jugoszláviával. A nyilvánvalóan abszurd megoldásra azonban nem került sor. Újra lejátszották a mérkőzést, a megismételt csatát pedig már simán, 2:0-ra megnyerte a hazai csapat.

A végeredmény:
1. Olaszország 2. Jugoszlávia 3. Anglia 4. Szovjetunió

1972. Belgium
A negyedik Európa-bajnokság nem hozott semmilyen újítást. Továbbra is négy csapat került a záró szakaszba, aminek helyszínét még mindig a selejtezők után sorsolták ki, így lett ezúttal Belgium. Ami bejött az előző két tornán, hogy a rendező ország nyer, az itt szinte elképzelhetetlen volt. A Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Paul Breitner, Uli Hoeness és Gerd Müller nevével fémjelzett nyugat-német válogatott fölénye olyan egyértelmű volt, hogy az aranyérmet előre oda is adhatták volna nekik.
A négyes döntőben ismét érdekelt volt Magyarország is. A csoportkör megnyerése után Romániával kerültünk össze a negyeddöntőben. Itthon 1:1-et játszottunk, majd Bukarestben 2:2-t, végül semleges pályán, Belgrádban 2-1-re győztünk Kocsis Lajos és Szőke István góljával. (Akkor még nem számított az idegenben lőtt több gól.)
És kivel kerültünk össze az elődöntőben? Úgy van. A Szovjetekkel. És megint kikaptunk, mint ahogy elvesztettük a bronzmeccset is a verhető belgákkal szemben.

A végeredmény:
1. NSZK 2. Szovjetunió 3. Belgium 4. Magyarország

A német szövetségi kapitány, Helmut Schön két évvel később, a hazai rendezésű világbajnokságon is az első helyet szerezte meg a csapattal, ezzel mindmáig tartja azt az egyedülálló csúcsot, hogy edzőként Európa-bajnokságon és vb-n is győztes lett. Schön egyébként egy olyan együttessel is nyerhetett volna világbajnokságot, amellyel később bizonyosan senki más nem érhetett a csúcsra. Ő volt az, aki a hat éven át létező Saar-vidéki labdarúgó-válogatottat irányította története egyetlen jelentős selejtezősorozatában. A sors fintora, hogy éppen az NSZK fosztotta meg attól, hogy a svájci tornán szerepeljen. Pedig ha az NSZK nem jutott volna tovább…

“A foci ostoba játék, egy labdát kerget mindenki, de a többiek ezt szeretik. Ha megtanulok focizni, nyert ügyem van. Lesznek barátaim.
Összeszedtem a bátorságom, és beálltam a kapuba, ahová soha senki nem akart beállni, és ráébredtem, hogy nem is olyan borzasztó dolog védeni. Volt egy bizonyos Angelo Stangoni, aki ha megkaparintotta a labdát, nem lehetett tőle elvenni. Végigcikázott a pályán a kapu elé, és akkorákat lőtt, mint az ágyú. Egyik meccsen felrúgják. Büntető. Beállok középre a kapuban. Ő nekifut.
Én nem ember vagyok, mondom magamban, én egy Gnúz vagyok, egy umbriai laboratóriumban kitenyésztett bűnronda, de rettentő fürge állat, melynek egyetlen feladata van az életben, aztán nyugodtan meghalhat. Meg kell védenie a Földet egy pusztító meteorittól.
Stangoni jól megbikázta, a jobbomra jött a lövés, én repültem, ahogy csak egy Gnúz tud, nyújtott karral, és a labda ott volt a kezemben, kivédtem.
Emlékszem, a csapattársaim ölelgettek, és jó volt, mert azt hitték, hogy közülük való vagyok.” (36. old.)
(kép: Giampaolo Squarcina)

Kapcsolódó könyvek: Niccolò Ammaniti: Én és te

1976 Jugoszlávia
A minden idők egyik legszínvonalasabb Eb-jének tartott jugoszláviai torna volt az utolsó négy csapatos nagydöntő. Idáig a házigazdán kívül az NSZK, Hollandia és Csehszlovákia válogatottja jutott el.
Izgalomban nem volt hiány, az összes meccs hosszabbítást hozott. A csehek a hollandokkal elődöntőztek, és Ondruš két góljával 1:1-re álltak a rendes játékidő végén (az egyik ugyebár öngól volt), de aztán a hosszabbításban lőttek még kettőt, csakúgy mint Dieter Müller a jugoszlávok ellen. A döntőben nem bírt egymással az NSZK és Csehszlovákia, hosszabbítás után is döntetlen maradt az eredmény, és a csehek már vonultak le a pályáról, lélekben az újrajátszásra készülve, amikor szóltak nekik, hogy tizenegyesek következnek.
3:3-ig mindenki belőtte. A negyedik német rúgó, Uli Hoeness egy elrontott bűntetővel fejezte be válogatott pályafutását, majd jött Antonin Panenka és az azóta már legendássá vált, pimasz mozdulat. Így mesélt erről: „Bár más nem rúgott így korábban büntetőt, az ötlet mégsem volt teljesen új. A Bohemians edzései után rendszeresen gyakoroltuk a tizenegyeseket Zdenek Hruska kapussal. Sörben, csokoládéban fogadtunk. Rendkívüli érzéke volt a büntetők hárításához, nehéz volt túljárni az eszén. Éjszakákat töltöttem álmatlanul, hogy kitaláljam, mi ként verhetném meg. Megfigyeltem, hogy egy ideig kivár, aztán viszont elvetődik az egyik oldalra, vagyis ha az utolsó pillanatban középre emelek, nincs esélye visszaérni oda. A terv bevált, később edzőmérkőzéseken, bajnokikon is kipróbáltam. A Hruskával szembeni párharcaimban pedig változás állt be, ami a testsúlyomon is érződött: általában enyém lett a csoki vagy sör.”

A végeredmény:
1. Csehszlovákia 2. NSZK 3. Hollandia 4. Jugoszlávia

1980 Olaszország
Ha az előző EB úgy vonult be a futballtörténelembe, mint minden idők egyik legjobb tornája, akkor az olaszországit úgy említhetjük, mint minden idők egyik legunalmasabb tornáját.
A legtöbb figyelmet tulajdonképpen a lebonyolítás változásai érdemlik. Most először döntötték el előre, hogy melyik lesz a rendező ország, éppen ezért Olaszországnak nem kellett selejtezőt játszania. A nagydöntőbe kerülő csapatok számát nyolcra emelték. A nyolc csapatot két csoportra osztották és eltörölték az elődöntőt (ami utólag teljesen elhibázott döntésnek bizonyult), a két csoportelső került a döntőbe, a két második játszhatott a bronzért. Ezen az Eb-n utoljára, ugyanis azóta nincs bronzmeccs az Európa-bajnokságokon. A harmadik helyért Csehszlovákia megint bűntető párbajba keveredett, és csak a kilencedik sorozat döntött a javukra.

A végeredmény:
1. NSZK 2. Belgium 3. Csehszlovákia 4. Olaszország

Háy János: Ovi (részlet)

Másnap az anyja odavitte biciklivel. Késtek. A többi óvodás már az udvaron focizott. Az óvó néni köszönt ne ki. Csókolom, mondta a gyerek, aztán megállt a falnál. Nézte, hogyan gurul a labda gyerektől gyerekig. Nem mondta, hogy játszani szeretne. Azt várta, hogy szólnak, hogy hé, te, gyere, ebben a csapatban kevesebben vagyunk, mert tényleg az egyikben eggyel kevesebben voltak. Tudott már számolni. De nem szóltak. Aztán egyszer, az egyik, a legnagyobb hangú, akiről mindenki úgy gondolta, a legjobb játékos, csak a gyerek látta, hogy nem, mert ő kívülről nézte a viadalt. Szóval ennek a nagyhangúnak a lábán megperdült a labda, mert rosszul adták át, legalábbis azt állította. Ha így rúgod, akkor nem tudom lefogni, üvöltött, míg a labda repült a pályáról kifelé, épp arra, ahol a gyerek állt.
Ha kéri, biztos nem kapja ilyen pontosan, épp az ölébe. Ösztönösen rákulcsolta a kezét. Gumiból volt, de olyan mintája volt, mint az igazinak. A labda megállt, a hangos fiú még kiabált valamit, aztán mindenki felnézett. Éppen rá. Persze csak a labda miatt, hogy dobja már vissza. A gyerek dobta volna, amikor valami gépezet belülről más utasítást adott. Hirtelen sarkon fordult és teljes erőből a kapu felé rohant. A gyerekek mereven bámultak Utána, nem értették, mi történik. Már az utcán volt, mire észbe kaptak. Elvitte, a gyerek elvitte, kiabáltak, aztán utánavetették magukat. Próbálták behozni a gyerek előnyét, de nem sikerült. Végül a leggyorsabb fiú lába elérte a gyerek sarkát és kigáncsolta. A gyerek repült a levegőbe, úgy érkezett, hogy teljes testével rágömbölyödött a labdára. A többiek körbeállták, nagyokat rúgtak a megmarkolt labdába, hátha kigurul onnan, de nem. ‘Tompán puffantak a rúgások a belső szerveken, felfogta a gumiba tömött levegő, aztán kirángatták a hasa alól, végül a labdától megürült résen át párszor még belerúgtak a hasába. Az óvó néni akkor ért oda, amikor a gyerek már porolgatta a mackónadrágját. Visszakísérte, közben mondott valamit arról, hogy nem szabad kiszökni az udvarból, ez egy szabály, s hogy majd ő is fog játszani, csak várni kell, de nem játszott. Ott állt továbbra is a falnál, senki nem szólt hozzá.
Az anyja délután jött érte. Az óvónő nem szólt semmit, hogy a gyerek rosszat csinált. Az anya felültette a gyereket a biciklire és elindultak. Jó volt? – szólt hátra az anya. Jó, mondta a gyerek. Aztán az anya feltette az összes kérdést, amit ezután mindennap épp ebben a sorrendben feltett. Mi volt az ebéd? Nem tudom, mondta a gyerek. Megetted? Meg, mondta a gyerek. Aludtál délután? Nem, mondta a gyerek. Mit csináltál. Néztem a falat, mondta, de arról nem mesélt, hogy mit látott a falon, hogy ott focizott egy csomó másik gyerekkel, mintha a moziban nézné a filmhíradóban, Jobbra húzta a labdát, aztán balra az ellenfél egyik játékosát ezzel a csellel maga mögött hagyta, felnézett, hogy érdemes-e még passzolni, van-e elég távolság arra, hogy visszakapja, és gólt lőjön. Van, gondolta, passzolt jobb szélre, a jobbszélső cselezett egyet. Passzold vissza, ne önzőzz, kiabált át, a jobbszélső visszarúgta és pont jól, éppen úgy, hogy óvatosan el tudta a labdát gurítani a kapus mellett. Gól, kiabáltak.
Tedd szét a lábad, mondta az anya, nehogy a küllőbe akadjon. A csomagtartón ült. Nyomták a vasrudak, de nem akarta, hogy párnát vagy pokrócot tegyen oda az anyja, mert azt csak kisgyerekeknek szokás, Ő meg már nem volt kicsi. Ült ott, összeszorította a fogát, s csak néha, mikor nagyobb zökkenőn mentek át, csordult ki a könnye.