A Love Special című kötet borítója - Lábady István szíves engedélyével.

Az ember tökéletességre vágyik. Ezzel nincs baj különösebben, sőt. Szebb világot várunk, szebb önmagunkkal. Csak arról nem kellene megfeledkezni, hogy a tökéletességhez vezető út a tökéletlen megbocsátásán keresztül vezet. Önmagunk tökéletlenségének megbocsátásán keresztül.

Az emberek nem egyformák ebből a szempontból sem; van, aki nehezen bocsát meg, van, aki sajnos soha nem is tud.  

A köznapi felfogás szerint az emberiség többségét az un. Épek képviselik, a tökéletlenséget, a devianciát pedig azok, akik  valamilyen szempontból mások. Mondjuk valamilyen fogyatékkal élnek. Mozgásukban, szellemi kiteljesedésükben korlátozottak. Így ítél a többségi társadalom ma Magyarországon.

Nem mindenhol van ez így, nem mindenhol ér kevesebbet az, aki másmilyen. Vannak olyan országok, ahol nem tesznek különbséget egy olimpikon és egy paralimpikon teljesítménye között. Mi azonban nem ilyen helyen élünk,  itt a  testében/szellemi teljesítőképességében teljes ember többet ér. Ha  érmet hozott haza Londonból, éppen 12 millió forinttal többet. Azért őszintén kíváncsi vagyok arra, van-e a döntéshozók fejében valamiféle átváltási árfolyam; egy szakértők által kidolgozott táblázat, amiből kiderül, mennyit kell levonni egy ember értékéből, ha fogyatékkal él. 

Van Lábady Istvánnak egy csodálatosan szép fotóalbuma, ami 2004-ben készült. Az a címe: Love Special.  A pécsi Fogd a Kezem Alapítvány adta ki annak idején, és olyan emberekről készült fotók kaptak helyet a kötetben, akik értelmi fogyatékkal élnek. Javasolnám, hogy a sportügyekért felelős bizottságok tagjainak költségvetési pénzből vásároljunk egy-egy ilyen fotóalbumot. Hátha egyszer ráébrednének, hogy a tökéletesség nem a testben és nem is a szellemben, hanem a lélekben lakozik.  És azt a tökéletességet  nem szokás milliókban mérni.