Nem, ez a cím sajnos nem Rejtő méltán szép emlékű írásáról jutott eszembe, hanem egy egészen újkeletű írásról, az UNICEF nemrég napvilágot látott, 2012-es jelentéséről.
Annyi jelentést olvasunk, annyi rossz hírt a saját magunk felnőtt világáról, hogy gyakran megfeledkezünk arról, sajnos vagy sem, ez a világ már nem sokáig lesz a miénk. Még húsz, harminc, negyven év, és a világot át kell adnunk azoknak, akik mostanában születtek vagy születnek majd meg. Nem mindegy, hogyan bánunk a gyerekekkel, mondom most nem szülőként, hanem egyszerű felnőttként, aki ha kissé elvont is a gondolat, de mégiscsak felelősséggel tartozik azért, hogyan élnek 2012-ben a gyerekek.
Az UNICEF jelentése az urbanizációt emeli ki legfontosabb jellemzőként; arról beszél, egyre valószínűbb, hogy a gyermekek jelentős része nagyvárosokban nő majd fel, hogy nem jut egészséges ivóvízhez és táplálékhoz, hogy bár közel lakik az iskolához, nem jut el odáig, hogy bár nincs messze tőle az orvos, őt soha nem vizsgálják meg, hogy napjait kora gyerekkorától fogva megalázó és gyötrő (kényszer)munkával tölti.
A világ statisztikai adatai nem rosszak. Csökkenő gyermekhalandóság, javuló egészségügyi ellátás, jobb oktatás. De az átlag a világban mindenhol elfed valami lényegeset. A jelentés szerint egyre nagyobb a városokban lakó tehetős és nyomorgó emberek között a különbség, az átlag pedig nem a hipergazdag iPhone4-gyel játszódó mexikói elitkisfiút és nem a bádogváros lesoványodott, koldulásra vagy prostitúcióra kényszerített kisfiúját látja, hanem azt, hogy tulajdonképpen, úgy egészében véve, nincs nagy baj.
Ami nincs dokumentálva, az nincs is, gondolja a 21.század európai felnőttje. Amit az UNICEF jelentése mutat, az egy nyugtalanítóbb kép. Közelről megvizsgálva ugyanis az is kiderül, a nyomornegyedekbe születő gyerekek több, mint egyharmadát soha nem anyakönyvezik. Ezek a gyerekek jogilag nem léteznek. Egy láthatatlan légió, amelynek tagjai közül sokan majd ugyanolyan láthatatlanul halnak meg, mint ahogy születtek. Emberek, akik úgy éltek, hogy sosem voltak.
Trackback link
http://vilagma.hu/boldogok-a/a-lathatatlan-legio/trackback/
4 komment
Luczifer says:
márc 5, 2012
Az ember, ember viszonylatban mindig is laza volt a leltározási fegyelem. Pármillió szerencsétlen ide, vagy oda nem számít. Senkinek se hiányzik.
vera says:
márc 5, 2012
Persze. Éhes gyerekekkel példálózni amúgy is demagóg dolog.
Luczifer says:
márc 5, 2012
Nem erre gondoltam.
vera says:
márc 5, 2012
Jó, jó. Te nyilván nem, de sokan meg igen.
És most végre tudom, hogy mi a fenének kellett nekem elolvasni azt a borzalmasan unalmas Galeano könyvet. Hogy rájöjjek, neked van igazad, nem túl sok dolog változott a gyarmatosítók kora óta. A világ adófegyelme laza. Nem ismeri a szigorú elszámolást, ha emberéletekről van szó.