Előjáróban

Freud az ösztöntörekvésekről alkotott elképzelései az idők folyamán több mozzanatában is változtak. Végül arra jutott, hogy az alapösztönök a lélek két rétegébe sorolódnak; az első az, ahol a túléléssel, a szaporodással kapcsolatos drive-ok érvényesülnek. Ezeket az élet és szexuális ösztönöket nevezte Erosnak. Az elnevezés ellenére nem minden életösztön függ össze az erotikus vággyal, mert például az éhség és a fájdalom kerülése iránti vágyat is ide sorolta.

Az ösztönök másik rétege a halálösztön, a Thanatos. Freud úgy gondolta, hogy az élet; tévedés, egy a szervetlen világon tett erőszakos véletlen következménye, s ezért az élet célja nem lehet más, mint e véletlen kiküszöbölése, visszajutni a szervetlen lét nyújtotta nyugalomba; a pusztulás. E gondolatmenetben az élet nem érték, hanem kikényszerített hiba, nem teremtés, hanem a békét romboló zavar, agresszió. Az élet lényege így nem lesz más, mint a halálhoz vezető út, „az élet célja a halál”. Szerinte az emberek tudattalanul arra vágynak, hogy visszatérjenek abba az élettelen világba, ahonnan jöttek. A halálösztön a bomlás örömét keresve ezt szolgálja.

A két lelki réteg szoros kölcsönhatásban, és oldhatatlan viszályban áll egymással, ami öröm az egyik számára, az kín a másiknak. Főszabályként ugyan az életösztön ellenőrzi a halálösztönt, de a várakozásokkal ellentétben ez nem old meg semmit, sőt súlyos gondok forrásává válik. A halálösztön akadályoztatásából eredő pusztító drive lesz az agresszió. Ha a Thanos, az öndestrukció iránti vágy akadályoztatva van, akkor ez az energia másokra, kifelé irányul. Ha az élő önpusztító vágyai, az önlebontás óhaja akadályba ütköznek, lebont mást.

Miről álmodoznak?

A történet

A történet egy hanyatló, vesztésre álló világ szerelemre vágyó, szinte még gyereklányának Polcz Alainenek a históriája. A könyv sorra veszi az adott időszak eseményeit, de nem napló, a beszámolót a már idős asszony veti papírra. Felidézi élete reményteli perceit, a házasságot, az ifjúkori álmokat, a vágyakat, de mindenütt ott vannak a baljós kérdőjelek, ott vannak a bomlás világos mozzanatai, a beteljesületlen szerelem, a csalódottság, a ridegség, a súlyos betegség, a férj alkoholizmusa, az ő kétségbeesett alkoholizmusa, amelyek összeállva alapozzák Thanos uralmát. Az, az érzésünk, hogy a front istentelen eseményei nem minőségi, inkább csak mennyiségi változást hoznak. Brutálisan véglegesítenek valamit, ami nem akkor születik, de akkor válik visszafordíthatatlanná, a bomlás iránti vágyat, a halál örömteli óhajtását.      

Polcz Alaine-é a szó – „Minden háborúnak ezer arca van. Ez az enyém, ahogy én éltem meg. Egy fiatal nő, én magam, tizenkilenc-húsz évesen pár hónapos asszonyként hogyan kerültem az erdélyi kisebbségi sorból, az anyaországhoz visszakapcsolt Erdélyből a csákvári Esterházy-kastélyba. Egy asszony élete a fronton. Éhezés, tetvek, lövészárokásás, krumplihámozás, hideg, mocsok. Ez az élet nemcsak az enyém volt. Férjem fehér hajú édesanyját ugyanúgy elhurcolták és megerőszakolták, mint a serdülő lányokat. Az orosz katonák megtámadtak, elvertek, megvédtek, csizmával a kezemre léptek, megetettek. Milyenek voltak ők és milyenek voltunk mi? Miért erőszakolták meg a nőket, hogy esetleg életükkel fizessenek érte? Nemcsak a bombák és a lövedékek pusztítottak, nemcsak magyarokat és németeket végeztek ki. Miért harcoltak ők? És mi?”

Ők ott voltak?

A boldogtalanok öröme.

Polcz Alaine azt mondja, hogy ő csak mesél, ő nem művész, nem alkot, nem szerkeszt, nem hangsúlyoz, nem emel ki, hanem mesél. Úgy ahogy volt. Látszólag tényleg így van. Makacsul egyenes vonalvezetéssel, szinte jegyzőkönyvszerű tárgyilagossággal – ugyanakkor megdöbbentő erővel – elbeszél egy történetet, hogy hol, mikor, mi történt. Valójában azonban nem ez történik. Nem egyszerűen az emlékezetébe idézi a történteket, hanem mintegy újrajátszva, dramatizálva idézi maga és az olvasó elé a múlt traumáit, amibe az olvasó majd belerokkan. Ő tudniillik nem erre készült, ő műélvezetre gondolt és nem arra, hogy a szerző analitikusaként magára vegye annak mások, az élet ellen táplált indulatait. Ez pedig megúszhatatlan. Rejtve, visszafogottan, lágyan, helyenként örömtelien, de erről van szó. Polcz Alaine művészetének magja, lényege; az ösztönök harca. A műfaja; az analízis. Egy fájdalmas, traumatikus eseménysort, az istentelen világ veszedelmeit, kegyetlenségeit igyekszik hatalmába keríteni, feszültségmentesíteni. Nem, nem mesél, hanem analízisbe megy. Ez a műfaja. Az analízis.

A könyvet meg kellett írnia. Ez nem alkotói program, ez élet program. Ha nem teszi nem menekülhet. Sokáig nem tette, ennek nyilván voltak politikai okai is, de fontosabbnak gondolom a belülről jövő kényszerű némaságot, trauma okozta a „szó bennszakad” állapotot. Az erő hiányát. Még nem állt készen legyőzni az életet. Az írás során először maga magának az analitikusa, majd amikor elkészül a kötettel, s elénk teszi mi olvasók kerülünk az orvos szerepébe. Roskadozunk a hirtelen jött teher alatt. Polcz Alaine olyat mutat az életből, amire álmunkban sem gondoltunk. A boldogtalanok örömére. A pusztulás örömére. Nem kapok levegőt. Freudot olvasni egyszerű házi feladat. Polcz Alainet viszont a megfellebbezhetetlenül pusztulásra ítélt véletlen élettel a gyakorlatban kényszerít szembenézésre. Lágyan, csendesen, nyugodt tárgyilagossággal. Az élet; erőszak. Célunk a pusztulás. Nincs más. Örömérzet az, ha ez az ösztön kielégül. Ha pusztulunk. Örömmel boldogtalanul pusztulunk. Az élő organizmus veszni vágyó hiba. Nincs mit tenni. Polcz Alaine boldogtalan, vágymentes szavai tévedhetetlen pontossággal jelölik ki az Ember, az Élet útját. Nincs más; örömmel kell készülni a halálra. Ezt mondja a fiatal lány történetével az idős asszony. Próbálkozhatsz, de ez van.

Esetleg ő?

 P.S.

Itt akár be is fejezhettem volna a posztot, de megnéztem a könyvből készült monodrámát. Egészen más volt, mint amit én fent összehordtam. Ott az élet panaszt tett, feleselt, átkozódott. Igazságot!! Ott az élet élni akart. Ott Eros győz. Gyártotta a képzeteket. Az idős asszony zárójelben. Felszabadultam. Haladékot kaptam a Semmivel való szembenézésre. Meg voltam elégedve. Mondhatnám  boldog. De azért éreztem a dolog tarthatatlanságát. Beleragadtam az első, az idős Polcz Alaine nyújtotta élménybe.   

P.S. II.

Ők mire emlékeznek? Mire mernek emlékezni?