A hetvenes évek elején történt Stockholmban, hogy két fegyveres rabló megtámadott egy bankot, túszokat ejtett, majd napokig fogva tartotta őket. A kényszer szülte együttlét szeretetteljes közösséget eredményezett. A túszok annyira összemelegedtek fogvatartóikkal, hogy kiszabadulásukat követően az ügyvédek költségeire gyűjtést szerveztek, majd később egyikük el is jegyezte magát az egyik gengszterrel. A foglyok tettükkel beírták magukat a történelembe és róluk nevezték el az agresszorhoz való vonzódást Stockholm-szindrómának. A Stockholm szindróma inverze a Lima szindróma. Itt az agresszorok kezdik pátyolgatni az ellenséges világból rabolt foglyaikat. A névadó esemény 1996-ban történt, amikor is Japán limai nagykövetségén egy militáns csoport túszokat ejtett, majd megsajnálták őket és még a legértékesebbeket is, egyszerűen szabadon engedték. A két tünetegyüttesben közös, hogy a szabadságmegvonás pozitív érzelmeket, szeretetet váltott ki. Ezzel ellentétes, a Budapest szindróma, ahol a szabadságmegvonásra csendes apátia a válasz.
Trackback link
http://vilagma.hu/boldogok-a/budapest-szindroma/trackback/
15 komment
Bognár László says:
feb 10, 2012
Ahhoz, hogy indulat és normasértő szavak nélkül tudjak ehhez hozzászólni, úgy kell tennem, mintha nem Magyarországon, hanem valami távoli tájon történne mindaz, amiről beszélünk.
Az általad említett afrikai országban tapasztaltakon jómagam nem csodálkozom, mert a híradások pontosan beszámoltak arról, hogy ugyanazon afrikai ország értelmiségi elitje, tudományos krémje barom módjára, pissz nélkül végighallgatta a tudományos normákat lábbal tipró afrikai köztársasági elnököt egy Debrecen nevű afrikai település egyetemén. Ha így viselkedik a krém, akkor mit vársz az egyszerű afrikaiaktól?
vera says:
feb 10, 2012
Ez a szindróma gyógyítható vagy intézményi elhelyezést igényel?
Kamilla says:
feb 10, 2012
A közvetlen emberek közötti kapcsolatnak van hatása a Stockholm és a Lima szindróma esetén is. Sokkal könnyebb távolságtartó és empátia nélkül intézkedéseket hozni a politikusnak, ha nem is nagyon találkozik választóival. Persze valami időnként felsejlik, hogy ebből még baj lehet, de nem az a válasz, hogy akkor legyenek az intézkedéseink átgondoltak, az szakértőkkel előre egyeztetettek, hanem az, hogy hogyan védjék ki előre a “bajt”, azaz, hogyan betonozzák be a hatalmukat.
A diktátorok számára a bírálat, a kritika az ellenség hangja,(hiszen neki belső képe, elhivatottsága van a saját tevékenységét illetően) s egy ponton túl a bíráló, az ellen hang csak puccskísérlet, vagy összeesküvés eredménye lehet. Azt hittem itt még nem tartunk, de tévedtem. Már ez a helyzet.
Luczifer says:
feb 10, 2012
Kertész a minap, a magyar viszonyokat illetően idézte Marcel Duchampot „Nincs megoldás, mert nincsen probléma” Nem kell megoldás, mert nincs probléma.
Kamilla says:
feb 10, 2012
Úgy érted, ha a sérelmet elszenvedők nem artikulálják helyzetük tarthatatlan voltát, akkor nem lesz annak megoldása sem. Attól tartok majd akkor adnak már csak hangot ezen problémáknak, s azok, kik már csak “láncaikat veszíthetik” Lásd éhségmenet.(http://muon.hu/on-line-tartalom/572-minden-meter-kuzdelem-de-jon-az-ehsegmenet-budapesti-csatlakozasi-helyszinek)És még szépen kérnek.
vera says:
feb 10, 2012
Olvastam az interjút, de annyi kérdésem lett. Például az is, meddig lehet tologatni a felelősséget ide-oda.
Bevallom, nekem vörös posztó, amikor ‘a magyarok’-ról általánosító megállapítások dőlnek a csapból is. Ennek semmiféle pozitív hozadékát nem látom. Úgy érzem, gyakran éppen ettől legitimizálódik az önsajnálat, a semmittevés, a köldöknézegetés.
Szerintem van probléma, és annak van megoldása is. Azt kellene végre kitalálni, ki és mit szeretne a megoldás érdekében tenni. Nem azt, hogy ez a semmi történelmileg hogyan indokolható. Bocsánat.
Kamilla says:
feb 11, 2012
Melyik interjúra gondolsz Vera?
vera says:
feb 11, 2012
Erre: http://www.litera.hu/hirek/kertesz_imre_magyarorszag_a_vegzet
Kamilla says:
feb 11, 2012
Aha.
Én sem szeretem a magyarozást, de lássuk be mindenki elköveti ezt a fajta általánosítást. Egy ilyen interjúban talán még kevésbé szerencsés. Főleg, mert a mindenkori hatalom nem maga az ország ugye.
Szerethetjük még az írót attól, hogy ezt az interjút elfogultnak, jogos sérelmeitől kissé elhomályosultnak gondoljuk.
Valamint, érdemes lenne elgondolkozni azon is(sértődés nélkül), hogy miben van igaza,(s miben nincs)Ez azért most itt hosszú lenne!:)
indianer says:
feb 10, 2012
Úgy tűnik a végtelenségig lehet tologatni a felelősséget. Ezért sem látom a kiutat.
Luczifer says:
feb 11, 2012
Árnyalnám a dolgot. Nem Kertészt magyarázva, vagy őt védendő, de a kérdését úgy tenném fel, hogy a magyar, mint a Kelet népe (negatív) mítosz-e, vagy maga a valóság? És ha nem valóság, akkor honnan az a nap, mint nap megtapasztalható nyugalom, ami a szabadságmegvonást kíséri. Egyszerűen nem probléma a szabadságmegvonás! Egyedül azok aktívak, akik alig várják, hogy alárendelődhessenek! Hatalmas transzparensen Ők értünk, Mi értük! Horror! Kelet népe; horror! Napi tapasztalat!
Kamilla says:
feb 11, 2012
Úgy tűnik nemcsak az egyes embert határozza meg(vagy van jelen) a gyermekkori kondicionáltság. Igaz ez társadalmi szinten is. Demokrácia nélkül, annak mindennapi, a bőrünkön való megtapasztalása nélkül nőttünk fel, nem az általunk választott hatalom árnyékában. Nem tudunk mit kezdeni a szabadsággal, csak arra való törekvés, az ez iránti vágyakozást ismerjük. tehát alattvalóként viselkedünk, (mert ez ismerős), s amikor ismét megvonják a szabadságunkat, akkor ebbe a léthelyzetbe kerülünk.
Szűcs Jenő alapvető tanulmánya, amit mindnyájan ismerünk, az Elbától keletre a 2. jobbágyság kialakulásától írja le kiválóan ezt az elmaradást, helyzetünket. tehát nem hinném, hogy a magyar ebben egyedülálló. Szerintem az írástudók felelőssége ezen változtatni a saját “jógyakorlatuk” példájával.
Az elmúlt 20 évben ezt próbálgattuk, de most messzebb kerültünk a demokrácia tanulásának lehetőségétől, mint ebben a 20 évben valaha is.
vera says:
feb 11, 2012
Szó nincs róla, hogy kertész Imrét vagy az álláspontját védeni kellene. Én nem is mondtam, hogy nincs igazságtartalma annak, amit mondott. Csak egy kicsit túl általánosítónak érzem.
Én nem tudom, ki merre jár, én nem tapasztalom a szabadságmegvonással járó nyugalmat. Én inkább a kilátástalanságot tapasztalom. És dühös is vagyok. Főleg azért, amit Kamilla igazán helyesen az írástudók felelősségének mond.
Szerintem igenis a mi felelősségünk az, ami ma Magyarországon történik. És lehet ennek történelmi, pszichológiai oka, de ez ezen nem változtat semmit. De hát hideg van, az írástudó ember kényelmes, otthon a laptop mellett kellemes meleg van.
indianer says:
feb 11, 2012
Kamilla, gyermekkori kondicionáltság? A mai egyetemisták jó része miért a Jobbikra kondicionálódott? Ők demokráciában cseperedtek. A mindenkori hatalom nem az ország, de az ország többsége választotta, tehát mégiscsak az ország. Semmi váratlan nem történik, teljesen világosan lehetett látni, hogy kiket választ a többség, olyanokra voksoltak, akik karaktergyilkosságokkal, populizmussal nyerték meg az országot. Ha az országnak ez tetszett, nem lehet felmenteni.
Babits a magyarokról: “…Hisz legnagyobb politikai teljesítményei nem is cselekedetek! Legnagyobb cselekedete akárhányszor a cselekvéstől való tartózkodás! Nem cselekvő, hanem szemlélődő, aki nyugodtan néz körül, és mindig jól tudja, mikor nem szabad és mikor nem érdemes cselekedni. Már helyzete is erre utalja. Cselekedettel többnyire csak ronthat. Egyetlen önvédelme az óvatosság. Így lomhának látszik, egykedvűnek: valóban esze ágában sincs tülekedni. Ha van keleties vonás a magyarban, ez a lusta, szemlélődő természet az!” (http://mek.niif.hu/05000/05049/html/gmbabitsmagyar0002.html)
Csak muszáj általánosítani, merthogy nem lehet 10 millióra lebontva részletezni benyomásainkat…
Lucifer, egyébként a szabadságmegvonásra az apátia nem rossz válasz. Szerintem “betegebb” válasz arra a szeretet.
Meglátjuk apátia lesz-e márciusban? Szerintem érik az elsöprő düh (amitől persze megint nem jutunk a Paradicsomba…)
Kamilla says:
feb 11, 2012
Kedves Indiáner, én azt próbáltam írni, hogy nem tudtunk(senki) a fiatalok sem demokráciában kondicionálódni. Attól, hogy volt rendszerváltás , még nem működtünk (hogyan is lehetett volna)úgy, mint egy régi megszokott, begyakorlott demokráciában. Így a fiatalokat se érhették azok a hatások, mint egy kiforrott demokráciában.
Az egyetemisták harmada más miatt szavaz Jobbikra, illetve mással magyarázható.
Babits leírása a magyarokról, ismét egy másik típusú leírás, de ettől még igaz a kondícionáltság alapú magyarázat is.