Még kísértenek a Szépművészeti Múzeum kiállításán Egon Schiele  festményeiről fürkésző, mindentudó hatalmas szemek, s nem múlt el a festő nyúlfarknyi élete miatti veszteségérzet sem, s már itt az újabb felkavaró tárlat:

Chagall – Háború és béke között
Ámos Imre, a “magyar Chagall”– a háború örvényében 1937-1944

a Magyar Nemzeti Galériában.

Chagall és Ámos – zseniális ötlet a két életút és művészi pálya egymás melletti bemutatása.

Chagall: Önarckép

               

Ámos Imre: Önarckép

A budapesti tárlat 65 képe részben a párizsi Musée du Luxembourg júliusban 480 ezres látogatottsággal zárt Chagall-kiállításán alapul, különlegessége viszont, hogy Chagall főművét, a Franciaországot eddig soha el nem hagyó Életet is sikerült itt és most kiállítani. Ámos Imre alkotásaiból 45 művet láthatunk, mely alkotások 1937 és 1944 között születtek, azaz a Chagall-lal való találkozás és a művész halála között eltelt időszakban. Chagall majd 100 évet élt, Ámos Imre 37-et. Kisvárosban születtek mindketten, Chagall egészen a világ pereméről, egy orosz kisvárosból indult. Mindketten olyan helyről startoltak, amely inkább iszonyatot ígérő fertálya a világnak. A két egymás mellé vázolt élet kontrasztja megrendítő. Chagall művészetében kiteljesült, szerelemében beteljesült, nem is egyszer. Festett, könyvillusztrációkat készített a Bibliához, s La Fontaine-mesékhez, katedrálisok lenyűgöző üvegablakait festette, mozaikokat is készített. Művészetén túl, “ritmusérzékén” ámulok igazán.

Marc Chagall: A tánc

Olyan tökéletes „ritmusérzéke” volt az életéhez, mellyel zseniálisan érezte az ütemet, lépett, amikor lépnie kellett, festett, szeretett, továbblépett, visszatért, megint szeretett. Orosz kisvárosból zsidóként indulni, e kort túlélni, s mindennek tetejébe sikeres és élhető életet élni a 20. században? Ez ám a bravúros élet, még inkább: bravúros érzék az élethez. Különösen megrendítő ezen életút kontrasztjában Ámos Imre pályája. A magyar festő 1940-től 1944-ig szinte folyamatosan munkaszolgálatos volt, tudatosan vállalta sorsát, melynek végén Buchenwald volt, sírja máig ismeretlen.

Ámos Imre: Iszonyat

Holott, Ámos feleségével meghívásra Chagallnál is járt Párizsban…, innen vissza nem térni…

Ámos Imre cím nélküli verse 1942-ből:

Nagy erős akartam lenni
Ki nevet az élet viharán
És lettem kicsinyke gyönge ember
Elfáradt vándor a szaharán
Az élet száraz rőt homokján
beszívódó piciny patak
mely hasztalan igyekszik futni
a sivatagban elapad.
Kitárom zsenge vézna testem
a magasságos ég felé
Erősítse meg hivő lelkem
s legyek hatalmas hirdető
Új magvető, ki folyton izzik
mint el nem hamvadó parázs
Ki fellángol s ha kell elég,
a gyűlölet vak sugarán. 
Forrás: http://mek.oszk.hu/05400/05495/html/erdekes.htm

A kiállítás kihagyhatatlan. A lépcsőfeljárótól jobbra, a hosszú folyosón kezdjük a tárlatnézést a két kronologikus-képes életút megismerésével, majd következzenek Ámos Imre szürreális, álomszerű-fojtogató képei, s végül térjünk vissza az Ámos-kiállítás elejére, azzal párhuzamosan kezdődik a belső teremben a Chagall-kiállítás. Életútja s műveinek megcsodálása után, zsenijét is megérezzük, talán meg is értjük, s nem tudunk szabadulni a gondolattól, menni kéne, messzire…