Kedves Írók! Kedves Olvasók!

Hetek teltek el a VilágMa blog indulása óta, és még nem játszottunk semmit. Itt az ideje, hogy tegyünk valamit ez ellen.

Néhány hete egy meglehetősen rossz állapotban lévő levél akadt a kezembe egy levéltár poros pincéjében. Sajnálatos módon  éppen a megszólított neve, és az aláírás vált olvashatatlanná. Kérlek, segítsetek!

A levél most kerül először a nyilvánosság elé, de valamiért úgy érzem, az előzményét ismerhetjük valahonnan.

Játékra fel! Két névre van szükség a helyes megfejtéshez, de akinek van kedve, folytathatja is a játékot  egy másik talált levéllel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

…………..,

Levelét még decemberben megkaptam, s most, ennyi idő után, még mindig nem tudok Magának indulatok nélkül válaszolni. Azt írja, írjak titokban. De miért, kérdezem én? Énnekem Magához már semmi közöm nincsen, annak számolok be a levélről, akinek akarok, ha akarok. Nem mintha akarnék.

Ami a fényképet illeti, én azt elég biztos forrásból hallottam, hogy hogyan került annak a temesvári újságírónak a birtokába, s ha Magának ez kényelmetlen, hát mit tegyünk, nem én voltam, aki először elárulta a másikat. Hogy miféle gentleman szerepében tetszeleg, az sem foglalkoztat, gondoljon magáról, amit akar, de azért azt elárulom, nekem nem Maga jut eszembe legelébb erről a szóról.

Azt írja, én voltam a legfontosabb és legérdekesebb színfolt az életében. Már ne is haragudjon, de nekem kacagnom kell ezen a mondatán. Ha ez így lett volna, nem kellett volna írnom Magának a fénykép miatt.

Rendben van, ne keressen fel itthon,  jobb is így. Apám sem örülne. De azt nem képzelheti komolyan, hogy én olyan ostoba volnék, hogy Magával a nyilvánosság előtt szóba álljak még valaha.

Mindazt, ami közöttünk történt, tekintse tárgytalannak, múltnak, és felejtse el, ha már ilyen bölcsnek és higgadtnak tartja magát.

Éljen boldogul, és ne írjon nekem több levelet, mert nem óhajtok többé gondolni Magára.

 ………………….

 

Szabadka, 1912. február 5.