Nézzem, vagy ne nézzem

Ahogy a közvélemény-kutatásban, a tudományos kutatásban is gyakorta születnek egymásnak ellentmondó eredmények. Nem azokra az új, nagy felfedezésekre gondolok, amelyek egyértelműen megcáfolják, felülírják korábbi ismereteinket, hanem  – például –  a füvezéssel, a kávéfogyasztással vagy a mobiltelefon-használattal kapcsolatos pro és kontra nézetekre. (Olyasmi természetesen eszembe sem jut, hogy kinek-kinek az álláspontját  esetleg a tudomány területén kívüli szempontok is befolyásolhatják…)

Amikor a kutatás tárgya valamiképpen összefügg az emberrel  (főleg, ha a  reakcióival, a  viselkedésével), nincs miért megütközni az ellentmondó megállapításokon.  Feltehetően  nem a kutatók ítélik meg eltérően az azonos kísérleti eredményeket, hanem a kísérleti eredmények mások és mások. 15-20, de akár 200 kiválasztott kísérleti alany nem biztos, hogy ugyanúgy reagál, ugyanúgy viselkedik, mintha másik 15-20 (vagy akár 200) embert vontak volna be a kutatásba. Valószínűleg a kiválasztott minta a legnagyobb bizonytalansági tényező.
Az viszont már nem a kísérleti alanyokon múlik, ha alapjában véve azonos vagy nagyon hasonló eredményekből más-más következtetések, homlokegyenest eltérő tanácsok születnek. Mint most is.

Alig több, mint egy éve tette közzé a University College London és a  Milano-Bicocca Egyetem kutatócsoportja azt a megállapítást, hogy a testi fájdalom nagysága attól is függ, mit látunk közben. Fájdalomcsillapító hatása van, ha látjuk az érintett testrészünket, amikor a behatás éri, és minél nagyobb részt látunk belőle, annál kisebbnek érezzük a fájdalmat. Rosszul tesszük hát, állítja a kutatásról készült tanulmányban Patrick Haggard, az UCL professzora, ha elfordítjuk a fejünket, és nem nézünk oda, amikor injekciót kapunk. Igenis, nézzünk oda, de próbáljunk csak a testünkre, és nem a tűre nézni.

És most ezt – a  berlini Charité Orvostudományi Egyetem friss kutatására hivatkozó – javaslatot olvasom több helyen (pl. itt, meg itt): Ne nézz oda, ha nem bírod az injekciót…    A Pain szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az elcsépeltnek hangzó tanács tényleg csökkenti a kellemetlen érzést. És hogy Höfle (Marion Höfle doktorandusz, a tanulmány vezető szerzője) szerint az eredményekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a klinikumban dolgozó orvosoknak az injekció előtt olyan információval kell szolgálniuk a betegeknek, amelyek csökkentik a páciensek elvárásait a várható fájdalmat illetően.

Nekem akkor fáj jobban (már amennyire fáj egy injekció), ha elfordítom a fejem. Akkor, ha tudom – mert tudom –, hogy belém fogják döfni a tűt, csak azt nem tudom, melyik pillanatban. Hiába számítok rá, hiába, hogy „várom”, mégis váratlanul ér. Látnom kell, nemcsak a karomat, hanem a tűt is. Sőt, a kezet is, amelyikben a tű van.

Ha szúrni kell, hát szúrni kell. Ha valamit muszáj megtenni, azt muszáj megtenni akkor is, ha fájdalmat okoz.
Csak ne orvul, ne alattomosan. Ne figyelmet elterelve, ne azt hazudva, hogy nem fog fájni.
Azt meg majd mindenki eldönti, hogy odanéz-e, vagy elfordítja a fejét.