Az utcanevek politikai rendszerek lenyomatai, de csak azokban az országokban, ahol nem elég erős a polgári öntudat, mely nem engedi az állam benyomulását a közösségi terekbe. Egy magabiztos polgári társadalom tudja, hogy kikre kell emlékeznie, kiket kell elfelejtenie.

Ahol a folyamatosság a szolgaság, a hatalomnak való kiszolgáltatottság, a sunyi hallgatás, ott az utcaneveknek is változniuk kell, ha megváltozik a politikai rendszer. Az új császár már Rómában is azzal kezdte uralkodását, hogy szétzúzta előde szobrait, elpusztította emlékének kőbe faragott jeleit, s megteremtette saját diszkurzív terét. Ő volt a megrendelő, neki szolgáltak a kőfaragók. S amikor megbukott, véres, meggyalázott holttestével együtt szobrait, feliratait is a szemétbe dobták.

A magyarországi emlékezet pusztítás elérte az utcaneveket. Nem először pusztít végig a tisztító vihar a magyar köztereken, magával vonszolva szobrokat, utcanév táblákat, az emlékezetet szolgáló jeleket. Minden rendszer, s volt belőlük bőven a 20-ik században, lerohanta az utcákat, tereket. Ami most új, az a tudományos szolgahad készsége, hogy igazolja, magyarázza a hatalom akaratát, mellyel visszaforgatja az idő kerekét, letagadja a közelmúltat, hogy egy sosemvolt múlt igájába fogja a jelent. A Magyar Tudományos Akadémia gazdájának tartja a kormányt, melyről azt hiszi, hogy tőle kapja a fenmaradáshoz szükséges pénzt, s emiatt készségesen rendelkezésre áll. Ha utcaneveket kell lecserélni, akkor abban segít, ha alkimiában kell tanácsot adni, akkor abban. Az értelmiségi lét lényege a gondolkodás szabadsága. Aki ezt eladja, az nem értelmiségi többé, hanem szolga.