Van olyan, hogy nem csak a van és a nincs mentén lehet leírni valamit. Van olyan, hogy valami kicsit van. Mondjuk véleményszabadság. Mert ha körülnézünk a mai Magyarországon, olyan nagy baj azért nincsen, nem visznek el megbilincselve, nem végeznek ki embereket a véleményük miatt. Csakhogy lehetünk-e ettől nyugodtak? 

Ezeknek a gondolatoknak a mentén – bár nem pontosan ezekkel a szavakkal -, kezdte bevezetőjét Polyák Gábor a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karának rektori tanácstermében abból az alkalomból, hogy az Emberi Jogi Road Show negyedik, egyben utolsó, állomásához érkezett. A program ötlete Kirs Eszter fejéből pattant ki körülbelül egy évvel ezelőtt, és  a figyelemfelhívó és gondolkodásra ösztönző rendezvénysorozat idén négy nagyvárosba jutott el a vendéglátó intézmények szervezőmunkájának köszönhetően. Budapestre, Miskolcra, Debrecenbe és Pécsre hívtak meg szakértő előadókat, pontosabban beszélgetőtársakat, hogy az emberi jogok egy-egy területéről szót ejtsenek. Hétfőn Pécsett, a road show utolsó állomásán,  a szólás- és sajtószabadság került terítékre.

A meghívott szakértők: Polyák Gábor, Majtényi László, Kárpáti József és Hegyi Szabolcs (mindannyian jogászok természetesen) a szólás- és sajtószabadság más-más aspektusairól beszéltek. Polyák Gábor leginkább arról, miért is fontos a véleményszabadság, és hogyan mutat ez túl azon, hogy az ember megmondhatja a véleményét.  A véleményszabadságnak a tájékozódáshoz való jog igen fontos részhalmaza, hiszen ha valaki hozzájut a megfelelő információhoz, alkalma nyílik a közügyekről gondolkodni és döntést is hozni azokról. A felkészült pécsi jogász számomra ijesztő adatokat osztott meg  arról, milyen nagy mértékben szorult ki az elmúlt években a közéleti tartalom a tömegeket elérő médiumokból. Ezek szerint nem hiába érzem úgy, a híradókban mintha  túl sok a cuki kis frissen született állatka lenne, meg az aktuális kriminalisztikai melléklet. 

Polyák Gábor beszélt még a politikai nyomásgyakorlás eszközeiről is. Az  eszközrendszer őszintén szólva kevéssé lepett meg, annál inkább az a nagyfokú öncenzúra, amiről a megkérdezett újságírók beszéltek. Ez talán még szomorúbb mutató, mint az összes többi, mert a félelemről árulkodik. 

Majtényi László is sok dologról beszélt, többek között arról, hogy ha a morális tartalom cementje kihullik, csak egy technokrata rendszer marad. A régi világ illúziója helyett az új világban a hamisság igenis legyőzheti az igazságot, de ha a vita szabad, ez mégsem jelent veszélyt. John Milton és Kossuth Lajos mellett azért szó esett a magyar irodalom szabadságirodalmi jellegéről is, és arról, hogyan lehetne ma mégis nemzetgyalázónak gondolni Berzsenyit, Petőfit vagy éppen József Attilát. Majtényi szerint egy nemzetet nem lehet gyalázni, és ezzel a véleményével én maximálisan egyetértek. Egy nemzetet legfeljebb ostorozni lehet, de egyik fent említett költőnk sem megalázó, hanem éppen jobbító szándékkal hányta hazája szemére azt, amit hibának, javítandónak  látott akkor éppen. 

Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
“Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván.” 

Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet

A harmadik előadó, Kárpáti József a személyiség védelméről beszélt polgárjogi megközelítésből. A témával kapcsolatban mind a sajtó-helyreigazítási perekről, mind a személyiségi jogi perekről szó esett, illetve arról is, a közszereplők milyenféle védelmet élvezhetnek, és a mai magyar joggyakorlatban milyen bizonytalanságok lelhetők fel a különböző bíróságok ítéleteit megvizsgálva. A szakértő véleménye szerint az a korábban elindult ítélkezési gyakorlat, mely a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát igyekezett átvenni, mára ismét a múlté. (Példaként Kiss László és Ungváry Krisztián esetét, illetve Lázár János kommentelők ellen indított keresetét említette a jogász.)

Végül, de nyilván nem utolsó sorban, Hegyi Szabolcs  a szólás- és sajtószabadság büntetőjogi korlátozásának lehetőségeit vette sorra. Szerinte a legitim korlátozások közé csak a tartalomfüggetlen korlátozások tartozhatnak, vagyis amikor nem az elhangzott/leírt stb.  szöveg tartalma vizsgálandó, hanem annak hatása. Mondom egyszerűbben: ha a szöveg közvetlenül erőszakos cselekedethez vezet. Nem is tudom. Azért jogász legyen a talpán, aki ezt egykönnyen eldönti. Ezzel szemben Hegyi Szabolcs (vagy a jogászok többsége???) szerint indokolatlan a nem tartalomsemleges büntetőjogi korlátozás (itt a becsületsértési, rágalmazási büntetőperekre gondoljunk), mert szerinte a személyiségi jogok ilyenfajta védelmének a magyar jog túl sok teret biztosít. Nem csupán büntetőjogi, de polgári peres eljárás is indítható ugyanis ilyen esetben. 

A rövid előadások után elhangzottak kérdések is a hallgatóság részéről, de ami engem igazán érdekelt az az a vita vagy nézetkülönbség inkább, ami a jogászok között merült fel. Mitől működik egy köztársaság? Tette fel ezt az izgalmas kérdést Kárpáti József. Szerinte az intézményrendszertől, mert egy jó rendszerben az emberek morálisan megfelelő döntéseket hoznak. Ezzel a nézettel azonban többen is vitatkoztak, például a rendkívüli irodalmi műveltségről tanúbizonyságot tevő Balogh Zsolt is. Nos, igen. Dilemma. Jó-e az ember eredendően, és csak a körülmények rontanak rajta vagy egy jó intézményrendszer önmagában még kevés az üdvösséghez a demokratikus működéshez. Nagy kérdés.

És én még azt hittem, hogy a jogászok unalmas emberek …