„Valójában a keresztény világban – nem beszélek az »Egyház, mint olyan« részéről – túlságosan régóta forogtak az Újszövetségnek a zsidó népre és annak az állítólagos bűnösségére vonatkozó téves és hamis értelmezései, amelyek e nép iránt az ellenségesség érzéseit idézték elő. Ezek az érzések hozzájárultak a lelkiismeretek elaltatásához, s így amikor a lényegénél fogva keresztényellenes, pogány antiszemitizmus által inspirált üldöztetés hullámai végigsöpörtek Európán, akkor azok mellett a keresztények mellett, akik mindent megtettek az üldözöttek mentéséért, s akár még az életüket is kockára tették ezért, a spirituális ellenállás sokak részéről nem volt olyan, amit az emberiség joggal elvárt volna Krisztus tanítványaitól.”
Idéz Heindl Péter II. János Pál pápa 1997. október 31-én elhangzott beszédéből. (Lásd Heindl Péter: A kormányzó motivációi. Élet és Irodalom LVIII. évfolyam, 3. szám, 2014. január 17. )
Heindl Péter vitaindító cikkében Ungváry Krisztián A Horthy-rendszer mérlege című könyvére reagálva a kormányzó motivációiról elmélkedik. Egészen pontosan arról, hogy az Ungváry Krisztián által említett két, egymásnak ellentmondani látszó motiváció – a szenilitás, restség, rossz helyzetfelismerés, illetve a “szükséges áldozatot” meghozó együttműködés közül mégis melyik tűnik hihetőbbnek.
“Lehet-e egy államfő – aki azért kétségtelenül beszámítható, ezt Ungváry sem vonja kétségbe – rest, rossz helyzetfelismerő, nemtörődöm, pláne sértett duzzogó akkor, amikor félmillió rábízott állampolgár tudatos lemészárlásának megakadályozása lenne a dolga? Miközben azért „nem helyesli”, ami történik? S ha igen, hogyan lehetséges ez?” (H.P.)
A cikkíró szerint erre, és ebben magam is egyetértek vele, a magyarázatot abban találhatjuk meg, ha feltételezzük, hogy Horthy azt a félmillió magyar állampolgárt “nem tekintette ugyanolyan embernek, mint az összes többi „rábízott” magyar állampolgárt.” Az antiszemitizmus történelmi gyökereinek megértéséhez pedig olvassuk el II. János Pál szavait újra.
Heindl Péter írása szépen illusztrálja, miért is vágyik a ma Magyarországon uralkodó rend olyan ideálra, mint amilyennek Horthy Miklóst sokan látták és látják ma is: “Egy morálisan vállalható, mérsékelt, de antiliberális és antiszocialista, tekintélyelvű keresztény-konzervatív kurzus vezető ” -jének, és mégis miért kell, nagyon helyesen, morális megfontolásokra hivatkozva elvetni azt, hogy egy olyan embert állítsanak példaképként a nemzet elé, aki bűnrészes volt Európa történetének legtöbb áldozatot követelő népirtásában.
A cikk szerzőjének teljes mértékben igaza van, ugyanakkor azt hiszem, fontos volna arra is kitérni, hogy az általa említett kortünetek: a restség, a helyzet súlyosságának fel nem ismerése, a tehetetlenség, mennyiben kortünetei a mai magyar társadalomnak is, és milyen lehetséges konzekvenciái lehetnek mindennek ma Magyarországon.
Az ország manapság tapasztalható politikai apátiáját ugyanis csak részben indokolja az a csalódás, sőt néha olykor undor is, amit a szavazók meglehetősen nagy része érez a hazai politikai palettán újra meg újra előkerülő, hitelüket veszített politikusok és közszereplők láttán, vagy az érdektelenségbe fulladó, esetleg éppen túlzott érzelmi reakciót kiváltó politikai vitaműsorok és az egyre bizarrabb retorikára építő nyilatkozatháborúk hallatán.
Attól tartok, a helyzet ennél súlyosabb. Mert természetes, hogy a történészek számára érdekes Horthy motivációját vizsgálni, számomra azonban azt a kérdést is izgalmas feltenni, mi az állampolgár motivációja ma Magyarországon? A jogos, de nem felmentő apátia mellett mégis mi magyarázza azt a csendet, azt a bénult nyugalmat, amivel a magyarországi politikai változásokat, az állampolgári jogok csorbítását, a hatalom koncentrációját szemléli a köz? Mi az oka a restségnek, a helyzet nem felismerésének, az akaratlan asszisztálásnak? És mégis vajon mi lesz majd az a “szükséges áldozat”, amibe nekünk, a közjó vagy éppen a túlélés érdekében bele kell egyeznünk?
Legyen úgy, hogy tévedek, de azt hiszem, ez az érdektelenség ugyanúgy tünete egy morális válságnak, mint annak idején a zsidók üldözésébe való általános belenyugvás volt. Ma mást üldöz a hatalom, de vajon mi a különbség? Ha mi magunk is alacsonyabb rendűnek tartjuk a hajléktalant, a cigányt, az arab diákot, a zsidót (bár ez utóbbi csoporttal kapcsolatban nem is mindig tudjuk, kire kell gondolnunk, úgyhogy a zsidók helyett gyakran és szívesen gondolunk inkább a gazdagokra úgy általában), akkor mi bizony nem akaratlanul, hanem akarattal és vétkesen asszisztálunk annak a hatalmi kurzusnak, amely majd, elvárásaink szerint legalábbis, megvéd minket a világtól. Ha kell, hát akkor a szükséges áldozat, mások szabadsága, autonómiája vagy éppen számunkra értéktelen élete árán is.
Hadd használjam fel II. János Pál szavait. Úgy gondolom, hogy ma Magyarországon a spirituális ellenállás sokak részéről nem volt olyan, amit az emberiség joggal elvárt volna Krisztus tanítványaitól elvárna egy európai ország állampolgáraitól. Mert sokkal jobb volna, ha saját morális felelősségünkkel mi magunk tudnánk szembenézni, és nem hagynánk azt a jövő történészeire.
Trackback link
http://vilagma.hu/hatalom/a-spiritualis-ellenallas-szuksegessegerol/trackback/
14 komment
vargarockzsolt says:
jan 22, 2014
“mi magyarázza azt a csendet, azt a bénult nyugalmat, amivel a magyarországi politikai változásokat, az állampolgári jogok csorbítását, a hatalom koncentrációját szemléli a köz?”
Nem tudom a tutit, de azt gyanítom, hogy a “köz” többsége “az állampolgári jogok csorbítását, a hatalom koncentrációját” helyesli. A közvéleménykutatások szerint a magyarországi domináns értékrend antiliberális, tekintélyelvű, leginkább a tőlünk keletre elhelyezkedő államok polgárainak értékrendjére hasonlít.
Továbbá az a sejtésem, hogy a magyar választók jelentős része felmondta a szolidaritását a szegényekkel szemben, és elfogadta azt a jobboldali álláspontot, hogy a szegények maguk tehetnek a helyzetükről, a jogfosztottak – hajléktalanok, cigányok, munkanélküliek, rokkantak, stb. – eddig meg nem érdemelt juttatásokat kaptak, ingyenélők voltak, és most végre munkára szorítják őket.
Továbbá azt is gondolom, hogy ez nem volt eleve megírva, alakulhatott volna jobban is ha…
Ha pl. a nyugatos liberális jogállam eszméje nem forrott volna össze a korrupcióval, az állam alapfunkcióinak a gyatraságával, a társadalom demokratikus mechanizmusainak a kiüresítésével, a civil szféra és a közszolgálati tájékoztatási szervek átpolitizálásával, stb.
vera says:
jan 22, 2014
Sajnos egyet kell értsek. Csakhogy ez azt is jelenti, hogy a köz jelentős része nem vétlen ebben a folyamatban, hanem tevőlegesen asszisztál. És ezzel nem árt szembenézni.
vargarockzsolt says:
jan 22, 2014
Másokra én nagyon tudok mutogatni: ők a hibásak, de a magam felelősségét nem nagyon látom. Így van ezzel a legtöbb ember. Gondolom, a politikusok felelőssége a legnagyobb. Az előző szocialista és liberális elit sem gyakorol önkritikát, pont azok vannak elől, akik korábban elszúrták.
Akik a Fideszre vagy a Jobbikra szavaznak ebben a helyzetben, azok történelmi felelősséget vesznek magukra – gondolom én -, mert olyan zsákutcába juttatják az országot, mint amilyenben Horthy idejében volt. (Nekik meg esetleg pont ez a vágyuk.) Az igazi dilemma azok előtt áll, akik a szavazatukkal egy meg nem újult ellenzéket kell hogy támogassanak. Olyan politikusokat, akik pont a megújulást hiteltelenítik.
Vera says:
jan 22, 2014
Én látom a saját felelősségem sajnos, és ez nem jó érzés. Magam sem tudom, mit vagy kit támogassak, mert a nem megújult ellenzék sem tetszik, meg az elfordulásom sem.
Luczifer says:
jan 23, 2014
A felelősség azoknál a jelentős személyeknél van, akik intézményeket tudnak mozgatni és alakítani. A jelentőséggel nem bíró emberek a maguk jelentőségnélküliségükhöz mérten nyomást gyakorolhatnak, ami nem bír nagy jelentőséggel, mert nincsenek forgalomban. De ennyit tehetnek. (A jelentős itt a közvéleményben való előfordulást jelöli.)
indianer says:
jan 23, 2014
A nem jelentős személyek lehetőségei:
– nem kicsinylik le azokat a veszélyeket, amelyekre sokan és régen figyelmeztettek már nem kevesen,
– képviselőiket felkeresik és csesztetik,
– a legkevésbé ellenszenves párt/egyesület tevékenységét próbálják oly módon befolyásolni, hogy ott képviselik véleményüket, vagy
– a maguk szája íze szeretni alakítanak pártot/egyesületet és működtetik a maguk elképzelései szerint (rohadt nagy meló).
– ha egyik sem, akkor marad a “konyhakész” termék, be a mikróba és utánunk az özönvíz.
Luczifer says:
jan 23, 2014
Akkor egy veszélyre figyelmeztetés. Aki ezen az úton elindul, az a T Képviselőjétől – feltéve hogy túljut a titkárnőjén és kellően kitartó – feladatokat fog kapni. Konkrétan annak a gondnak a megoldását, amivel odafáradt. Munkáját megköszönik, és ha valamiért hasznosnak/veszélyesnek ítélik őt magát kinevezik, javaslata pedig bekerül abba a fiókba, aminek az asztalát lesz hívatva őrizni. És boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ha a páciens nem bír magával és okvetetlenkedik percek alatt Bivalybasznádon találja magát, mint a közmunkásokat felügyelő közmunkás és soha – pártfüggetlenül – soha senki többé nem veszi fel a telefonját.
Én szóltam!
Bouble says:
jan 23, 2014
Magam nevében tudok nyilatkozni, mert nem tudom mi okozza “az ország politikai apátiáját”. Mindenfélével vádolnak minket, “az országot”, de vagy nagyon más vagyok, vagy a nagy megmondók mégsem tudják jól. Közömbösség: hogyan dönthetnék érdemben egy olyan dologról,amiről csak halvány elképzelésem van? Csak figyelek, várok egy helyzetet, embert, akire igent mondhatnék, és természetesen van az a helyzet, amikor akár az utcára is kimennék nemet mondani. Csakhogy ez itt most nem az igenek ideje, a nemet pedig lassabban osztogatom, mint pl a cikk írója.
Úgyhogy nem, nem vagyok érdektelen, inkább talán buta, tanulatlan, mert nem tudom megmondani, melyik az az út, amin keresztül a mi kis országunk egyben, közösségként kimászhat a gödörből. Ha pedig morális felelősség: felvállalom, ahol tudom. Nem másokra mutogatok, hogy ők a hibásak (talán ők is csak buták voltak, és ezt túl későn vették észre), inkább csak a saját házam táján sepregetek, nekem is van mit. Mint mindnyájunknak.
Vera says:
jan 23, 2014
Szerintem az jó, ha az ember morálisan felelősséget vállal ott, ahol tud. Ennél több nemigen várható el senkitől.
Mária says:
jan 25, 2014
Kedves Bouble, a hatalomban lévőkre én sok jelzőt találnék igaznak, de ha van olyan, amit biztosan nem, az a buta. A kis buták elrontották, talán meg is kéne nekik bocsátani?
Minden információ a birtokukban van, minden manipulációs eszköz a kezükben van, rengeteg pénzük van, és olyan erők bábjai, akik nem látszanak. Így nem tudhatjuk ennek az egésznek mi a célja. Mert bábok ezek, és a demokrácia színjáték, aminek a rendezője nem látható. Így nincs mivel küzdeni. Talán ez az apátia oka, hogy az ember ha a politikában körülnéz, hiteltelen macskajancsikat lát, akik időközönként váltják egymást. Ismeretlen erők működnek, akiknek sem a céljaik, sem a személyük nem látható, a pénzhatalom, ami a politikai hatalmat működteti.
Én a cikkben használt többesszámmal sem értek egyet. Mi az hogy mi? Kivel vagyok én Mi? A mónikasót és a többi marhaságot néző tömegekkel, akik bulvárszeméten élnek? Az értelmiséggel, aki Minek nevez minket, engem és magát, és egyébként semmi közöm hozzá, mint ahogy nekik sem egymáshoz? Na az én apátiámnak még ez is az oka, hogy nincs olyan, hogy Mi, mindaz mellett, hogy nincs kire szavazni.
Ha muszájból a másik oldalon lévő lejáratott macskajancsikra fogok szavazni, arra nem leszek büszke, mert statiszta leszek egy színjátékban, ahol éppen szükség van a tömegre, arra az egy napra, és egy hatásvadász jelenet erejéig.
Csepeli György says:
feb 8, 2014
II.János Pál nyakatekert érvelése nem segíti a megértést. Horthynak semmi köze sem volt Jézus Krisztushoz, miként a mostaniaknak sincs. A politikai antiszemitizmus a társdalom AIDS-e.
Mária says:
feb 12, 2014
Az ember spirituálisan addig sem jutott el, hogy a problémái megoldását ne a másik ember megsemmisítésében lássa, vagy szimbolikusan, vagy ha eljön az ideje konkrétan. A hullagödrök nem mentek ki a divatból Auschwitz óta sem, és ahogy elnézem a dolgokat nem is fognak.
A szimbolikus megsemmisítésre naponta láthatunk példát a legmagasabb szinteken is, mert itt egy egzisztencia sem született még úgy, hogy ne embereken taposva magasodjon a másik fölé, és a polgár is szorgalmasan gyakorolja kicsiben a munkahelyén, és a családjában, nem csak azért mert tanulékony, hanem mert szüksége van rá.
És itt egy hír.
http://index.hu/kulfold/2014/02/11/ezzel_magyarazzak_a_kiszsiraf_kivegzeset/
A vicces az, hogy a zsiráfot védők is a halállal fenyegették meg az állatkerti alkalmazottakat, mert egy zsiráf azért legalább tíz embert ér, annyit legalább ki kéne nyírni érte, hogy a spirituális egyensúly helyreálljon. Hát szerintem meg egy élet pont annyit ér, mint a másik.
Ez a hír borzalmas. Odavitte a polgár a gyermekét zsiráfhalált látni. És a szakember azzal indokolja, hogy itt azt tanulja a gyermek, hogy hogy történik ez a természetben, ahol az oroszlán levadássza a zsiráfot. Hát nem azt tanulja. Azt tanulja meg, hogy nem tud majd különbséget tenni a vadászat és a kivégzés között. Ezenkívül azt, hogy a felesleget el lehet pusztítani, legyen az gyermek korú akár.
Thomas Mann a Doktor Faustusban írja valahol, hogy ahol tisztasági és higiéniai szempontok kerülnek előtérbe ott ideológiára kell gyanakodni. Megkérdezem én, ennek a nyomorult zsiráfgyereknek az apropóján, milyen ideológia az, ahol a felesleg kivégzése látványosság?
Az antiszemitizmus valójában az igazság pillanata, mert ott teljes valójában mutatkozik meg az az ideológia, ami úgy tűnik soha nem fog kimenni a divatból. Mert egy zsiráf kapcsán sem jut az egyébként jámbor polgár eszébe, hogy nem kéne a gyerekét kivégzésre vinni, mert még megszokja.
Azért a gyermeknek talán eszébe jut, bízzunk benne, mert azért azok még nem egészen hülyék, hogy mi van akkor, ha ő lesz felesleg, de lehet ezt nem kérdezi meg, ha egyszer apu meg anyu úgy örül ennek, minek rontaná el az örömét.
Mária, a kísérleti nyúl says:
márc 25, 2014
Csepeli úr pedig el fog élvezni a gyönyörtől, hogy tétele mi szerint egy ember, ha sarokba szorítják, akkor önmaga ellen fordítja az agresszióját bebizonyosodik, és a rajtam végzett kísérlet úgy ér véget, hogy a fejem szétmegy a belsőudvar betonján. És még az a nagy élvezet is van ebben, hogy egy olyan ember feje megy szét, akinek egyébként abban gondolatok is voltak, még régen, ami megjegyzem elég ritka. De már nincsenek, mert a szakemberek kiirtották. Így még láthatóbbá válik az, hogy a gondolkodó ember nem agresszív, a nem gondolkodó pedig igen, és jobb híján magát nyírja ki. A gondolkodó ember pedig ebből hasznot húz, és kurva vastag könyvet ír belőle, az emberszeretettől elborult aggyal.
Mária says:
máj 4, 2014
Maguk évek óta tudják, hogy az életem pokollá teszik, hogy megölnek mindennap, és semmit nem tesznek, maguk gyilkosok, most is ölnek és holnap is, az anyám gyilkos, szerencsétlen, én öngyilkos leszek, a gyerekemmel ezt maguk tették, hogy az anyja meg fogja ölni magát. Egyszer kértem életembe segítséget és megölnek már hat éve, és most vége, és tönkretették a gyerekem, énvlem megölték a gyerekem, ha megölöm magam a gyerekemnek vége, maguk gyilkosok, maguk aljas indítékból őlnek már hat éve, maguk gyilkosok, életem legrossazbb döntése volt hgoy egy embertől ebben a gíyilkos társadalom segítséget kértem, mret nem csak az apám ölték meg hanem velem együtt a gyerekem is meg akarják ölni, ha én meghalok mert megölöm magam a gyrekem fog meghalni általam. maguk aljas gyilksoosk takrodjanak az emberkísérletükkel együtt. mindehol elmondom ahol tudom hogy meguk öltek meg engem.