Az egyetemen, ahol most vagyok, fél éven keresztül nem csupán szaktárgyat kell tanítsak, hanem mintegy ajándékaként a sorsnak, azt taníthatok amit akarok, feltéve, ha kapcsolódik a huszadik századhoz.  Nagy kihívás volt a félév óráinak kitalálása, összerakása, s még nagyobb kihívás a tanítás. New Jersey nem Európa.

Elérkeztem a félidőhöz. Két napi kemény munkával előállítottam a félévközi tesztet, mely látszólag a diákok vizsgája lesz, de valójában az enyém.  A napokban elhunyt Hobsbawm könyvét, s Ferguson könyvét olvastatom. Az egyik mániája az osztály, a másiké a faj. Két szemlélet, két világkép, melyek csak szavakban találkoznak.

Hobsbawm-ot követve a XX. század kezdetét 1914 június 28-ra teszem én is.  A század végnapja  1991 augusztus 21   . A „legrövidebb évszázad” Ferenc Ferdinánd  meggyilkolásával kezdődött s  Gorbacsov megbuktatásával végződött.

A rövidség azonban fordítottan korrelált az eseményteliséggel. A kurzus során persze képtelenség végig menni az eseményeken, amit ha akarnék, sem tudnám megtenni, mert nem vagyok történész. A kiinduló ellentmondást mind Ferguson, mind Hobsbawm észreveszi: ez a század produkálta a legnagyobb szenvedést,  a legtöbb idő előtti halált, miközben olyan eszközök garmadáját hozta létre, mely soha nem látott számú ember életét hosszabbítja meg, teszi lehetővé számukra a kényelmes, gondtalan életet.

Az első világháború után senkinek sem maradhatott kétsége arról, hogy Nietzsche igazat mondott, amikor kijelentette, hogy Isten halott. Minden lehetővé vált, és meg is valósult. A világ a tömegeké lett.

Idáig híven követtem Feergusont és Hobsbawm-ot. Egyik sem ír azonban semmit arról, hogy miért történt mindaz, ami történt. Van- értelme a XX. századnak?  Egészében nézve a századot, úgy tűnik van egy szál, mely kivezet a történések labirintusából. Ez a szál a szabadság. Minden rendszer, s benne mindenki elbukott, aki szembeszállt a szabadsággal. Élte életét, amit élhetett, de a vég szörnyű volt.

Plutarkhosztól vettem az ötletet, hogy párhuzamos életrajzokat adjak elő. Hitler és Sztálin, Himmler és Berija, Goebbels és Zsdánov voltak a hőseim. Velük szemben Roosevelt, Churchill. Mindegyik tehetséges , s Ferguson nyomán még azt sem állíthatom, hogy bármelyik jobb lett volna, mint a másik. S XX. század a rendszerek harca volt, s a harcot az a rendszer nyerte meg, melynek lelke a szabadság volt, szemben a többivel, melyek a rabság rendszerei voltak. A szabadság fölénye rendszer szinten abban van, hogy kiküszöböli a hibákat, hiszen senkinek sincs monopóliuma az igazságra. Hitler kijelentette, hogy Einstein csaló, s ezzel eldőlt rendszere sorsa. Sztálin hitt Liszenkonak, s ezzel halálra ítélte a mezőgazdaságot. A XX. század bebizonyította, hogy csak a szabad rendszereknek van jövőjük. A diktátorok saját sírjukat ássák, melybe sajnos milliókat temetnek velük együtt.

Ez volt az első félév, még hátra van a második félév.