A minap olvasom Váradi András akadémiai doktor Centrumláz az Akadémián c. cikkét a Népszabadság Fórum rovatában és felhúzom a szemöldökömet… Nem azért, mert vitatom, hogy mind az akadémiai kutatóhálózat, mind az adminisztráció átalakítására szükség van.

Váradi András professzor írja: „…szerkezeti átalakítás, amelybe az Akadémia elnöke belekezdett. Sőt, mire kettőt pislogunk, már szinte be is fejezte. A fejünk felett. Ez év májusában, az elnök újraválasztásának napján jött el az igazság pillanata, amikor is kész és tüstént végrehajtandó intézkedéscsomaggal állt elő. A választás előtt erről nem beszélt, viszont elnöksége első három évében megteremtette annak jogi feltételeit, hogy minél nagyobb hatalmat koncentráljon.”

Az elnök, amint azt az MTA-honlap is dokumentálja, záróbeszédében (tehát megválasztása után) fogalmazta meg a kutatóintézet-hálózat megújításának szükségességét, és 2011. december 5-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze (megválasztása után közli ezt is). Megválasztása előtt konkrétum nélkül arra utal, hogy „…határozott változtatásokkal egy új fejlődési pályára állítjuk a kutatóhálózatot…”. Meg a műholdat. De mi az új fejlődési pálya? Ezt csak megválasztása után tudták meg néhányan, amikor „valamennyi kutatóintézet igazgatója előtt ismertette az intézethálózat megújítására vonatkozó stratégiai tervet”. Az új struktúrában például az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja hét intézetet integrál. Ezek a következők: a Filozófiai, a Régészeti, a Történettudományi, az Irodalomtudományi, a Művészettörténeti, a Zenetudományi Intézet, valamint a Társadalomkutató Központ. Az intézeti munkatársaknak szóló első tájékoztatóra szeptember 19-én került sor. (Ekkor Pálinkás már három évre megválasztva, koncentrált hatalom birtokában tájékoztat.) Képzeljük el ezt egy optimális választási procedúrában, amikor a jelölt megválasztása előtt adja elő részletes terveit. De minek ilyesmivel vesződni? A december 5-ei közgyűlés 323 igen és 82 nem szavazattal fogadta el az akadémiai kutatóintézet-hálózat megújításáról szóló előterjesztést.

Nem a közgyűlés hatásköre, ezért mellékszál, hogy átszervezés címszó alatt lényegében kiiktatja a tudományos osztályok titkárságainak régi munkatársait, és ezzel az évek, évtizedek alatt kiépült tudást és kapcsolatrendszert is. Az újak nyilván jó ideig nem igen látják át a rendszert, kézi irányítással jól működtethetők, ahogy az, egy mostanra leginkább tudományügyi minisztériumnak látszó, bürokratikus intézményben nem is meglepő.

Nincs elemi felháborodás az események sorrendje miatt sem a közgyűlésen, sem azután. Pedig az előzetes felhatalmazás nélküli átszervezés felháborító. Lenne. Ha nem ezt látnánk mindenhol. Határozott lépésekre szükség van. Az elnök katonásan határozott. Utasításokat ad, kész tények elé állít, tájékoztatásul közöl döntéseket például az elnökségi ülés tagjaival. Az autokratikus vezető mintaképe. Szóhasználata is ennek megfelelő, „állománygyűlést” hív össze, (hogy is fogalmazzak? ez a szóhasználat nem volt szerves része az akadémiai kultúrának), a munkatársakat arra biztatja, hogy feladatuk teljesítésekor rohangáljanak, mint a mérgezett egerek. Ahogy hallom, akadémikustársait sem igen kíméli, például egy ülésen, ellenvetésre a következőképpen reagált: aki vele szembe megy, az úgy jár, mint a csiga az úthengerrel… Nincs kétségünk a találkozás kimenetelét illetően. Már amennyiben elfogadjuk azt a szereposztást, amely szerint vannak a csigák, s van az úthenger. Mintha valami országos szuggesztió hatása alatt lenne mindenki. Ahova nézek, az úthenger és csiga szereposztás működik. Az akarnok alkat ma verhetetlennek tűnik, sehol sem lel gátat. Verhetetlen, mert megélhetési, anyagi fenyegetettséget párosít akarnokságához. A csapokat bármikor elzárhatják. Látjuk nap mint nap. Csak nem az történt, hogy a tiszteletdíjak is veszélybe kerültek volna, ha nincs megszavazva az átalakítás? A tiszteletdíjakról egyelőre szó sincs. Egyelőre.

Az Akadémia Allegóriája a Borúra derű címet viseli. Pálinkás József második elnöki ciklusának fényében lelki szemeim előtt az eredeti cím Borúra trójai faló-ra módosult, a nőalak feletti felhők pedig teljesen elfeketedtek. Az történhetett, hogy valaki a tudás kelyhében lévő nektárt, melyet az ország kóstolgat, tudatmódosító szerre cserélte, lévén mind az ország, mind az akadémiai köztestület dermedt állapotban.

A „trójai falovat” övező „miliőben” nem lelünk törvénytelenséget, ám e korszak stichje (nemcsak az Akadémián) orrfacsaró. Nem ismerem alaposan az Akadémia jelenlegi vezetésének kapcsolatrendszerét, sem a lojalitások hálóját, csak kíváncsiságból rákerestem egy-egy hivatalban lévő személyre az internet bárki számára elérhető oldalain, innen is a stich. Mi a stich összetétele? Az akadémiai átszervezés elbocsátásokkal, ám új emberek felvételével is járt és gondolom járni fog a továbbiakban is. Kósza, de makacs gondolataim a körül forognak, hogy Pálinkás József titkárságvezetője (akadémiai körökben csak „elnök asszony”), egykori főtisztviselő, a Nemzeti Konzultációért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának is tagja, a polgári körökben mozgó szereplő, egy névsorban Kubatov Gáborral, a listák atyjával, vajon kapott-e listát? Vajon a sivatagi átkelés folytatódik a magyarországi intézményrendszer megszállásával?

Az indokolható elbocsátás kiválóan összemosható a mondvacsinálttal, átszervezéskor meg nem is kell. Szóval az elbocsátások javában napirenden voltak már, mégis nélkülözhetetlenné vált egy gazdasági igazgatói poszt létrehozása, ami eleddig nem volt az MTA Titkárságán, csak főosztályvezetői. Vajon miért volt nélkülözhetetlen ennek a posztnak a létrehozása, amikor az adminisztráció csökkentése a fő jelszó? Az új igazgató új embereket is hozott magával. Miért is, a létszámcsökkentés közepén? Nézzük, ki az új gazdasági igazgató? Nos, 2002-ben az elnöki titkárság vezetőjével együtt, az Orbán-kormány főtisztviselőnek nevezte ki, lojalitása így nem hagy sok kétséget. Az elmúlt egy évben néhány hónapig üldögélt a Magyar Államkincstár elnöki székében is. Most elnökből legyen főosztályvezető? Legyen legalább igazgatói posztja!

Attól a gondolattól sem tudok szabadulni, hogy a Kutatóintézeti Főosztály vezetője alkalmazásának leghangsúlyosabb oka egy korábbi alapítványi kapcsolat, esetleg a Professzorok Batthyány Körében betöltött tagsága volt.

Elnézést, ha névazonosságról van szó, de nem olyan gyakori név a Jogi Főosztály vezetőjének neve sem, korábban „rajongó levélíró”, Orbán Viktornak és feleségének gratulált gyermekük születéséhez, s Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!-ozott még 2004-ben. Lojalitás pipálva.

Egy korábbi felmérés szerint a Magyar Tudományos Akadémia élvezi a legnagyobb közbizalmat a magyarországi intézmények között. Bízzunk abban, hogy ezt nem sikerül leküzdeni a köztársasági elnök szintjére.