Tudósítás: A rendőrök lapzárta előtt megszállják a szerkesztőséget, a telefonokat, amelyeket már hetek óta lehallgatnak, most már ki is kapcsolják. Több vezető munkatársat őrizetbe vesznek, a főszerkesztőt ugyan nem találják, de másnap ő is jobbnak látja, ha önként jelentkezik a rendőrségen. A készülő számot rendőri és ügyészi felügyelet alatt még kinyomtathatják, de aztán lezárják a szerkesztőséget, majd államtitoksértés és vesztegetés gyanúja miatt vizsgálódnak a lap ellen. Az újságírók azt latolgatják, hogy ha megint rendőrök szállnak meg egy szerkesztőséget, akkor most megint ki kell-e majd vándorolni, mint a diktatúra kezdetén, amely még élénken élt az emberek emlékezetében … Nos, mielőtt még valaki azt hinné, hogy egy mai pesti történetet mesélek, hamar közlöm, hogy az események helyszíne Hamburg, ideje 1962, a beszámoló pedig Bedő Iváné, aki évekkel ezelőtt ezekkel a szavakkal vezette fel az 1962-es Spiegel botrányról szóló beszámolóját.

A lassan ötven éves a Spiegel-Affäre – 2012 október 10-e lesz a születésnap – azzal kezdődött, hogy a magazin a Bundeswehrt erősen kritizáló cikket jelentetett meg. Állításuk szerint a hadsereg alkalmatlan alapvető funkciója betöltésére, a Varsói Szerződés haderejének megállítására, legfeljebb a nyugatiak számára valamilyen ideiglenes, az oroszokat feltartóztató védőzónát képes biztosítani, egy nukleáris csapással szemben pedig egyszerűen tehetetlen. Ne feledjük, a kubai válság évében vagyunk! Ne feledjük a Nyugat a szputnyik-sokk hatása alatt! Az NSZK védelmi minisztere, a konzervatív Franz Josef  Strauss – a képen – tombol. Aljas hazaárulásról, még aljasabb vesztegetésről és gestapós módszereket emleget. (A Gestapo a Spiegel) Sértett dühében mindent megtesz, amit egyáltalán meg lehet tenni, hogy az újságot és annak készítőit kicsinálja. Törvényes hatáskörét messze túllépve igénybe veszi a titkosszolgálatot, megkerüli az igazságügy minisztert, a szabályokat felrúgva intézi, hogy a rendőrség hamis gyanúsítgatásaira alapozva ellehetetlenítse az újságot, letartoztassa az újság több munkatársát. A főszerkesztő – Rudolf Augstein – elviszik és 103 napot tölt előzetesben.  Amire kiszabadul, Strauss már nem miniszter. Távoznia kellett. A botrányt élénken figyelő a közönség egymás után szervezte a tüntetéseket, a meghurcolt, kirúgott újságírókkal szemben példás szakmai szolidaritás mutatkozik, azonnal kapnak munkát, megjelenési felületet, még a konzervatív lapok is fogadják őket, stb.

A „Spiegel-Affäre”-t a német demokrácia születésének tartják, amikor a politikusok máig hatóan megtanulták, hogy az állam nem gyakorolhat nyomást a sajtóra, amikor megtanulták azokat a nyilvánvaló határokat, amin túl az államnak semmi keresnivalója. Az NSZK ekkor 13 éves volt és már demokrácia! A dologhoz azért hozzátartozik, hogy a weimari köztársaságig az újságok szerepét a németek még abban látták, hogy valamelyik párt oldalán politikai harcot folytassanak. Utána pedig, hogy egy párt oldalán.  A háborút követően a német történelem általános sajátossága, hogy a demokratikus berendezkedést a megszállók oktatták le és felügyelték. Így volt ez a médiák területén is. Megtanították és kikényszerítették az autonóm sajtó működtetését, az állami helyett bevezetették a közszolgálati rádiót és televíziót. A szabadságra, a szabadság intézményeinek használatára kényszerítették a németeket!

Németországban ezekben a napokban emlékeznek az ügyre, nálunk pedig az ad ennek különös aktualitást, hogy Bognár Laci írt egy remek posztot a blogokat érintő, azokat –  a szabadság kis intézményeit – felzabálni szándékozó hidegháborúról, ezt követően meg tegnap kiderült, hogy öt magyar érintett a Grippen botrányban. Illetve potenciális botrányban. Ha lesz botrány, lesz magyar demokrácia!  Az anyag adva van. Az esélyeinket rontja, hogy nincsenek oktató-nevelő megszállóink.