Megjelent egy minden eddiginél hatalmasabb adattömeget mozgató könyv, mely telefonkönyvhöz méltó pontossággal rögzíti, amit hajdan rögzítettek titkos ügynökök mások életéről. Írókról, költőkről, az irodalom munkásairól írtak, akik maguk is írók, költők, irodalmi munkások voltak. Sokan ártottak, sokan ártalmatlanok voltak. Az ügynöki munka javarészt postaszolgálat volt, a megfigyeltek a megfigyelők szájába adott szavaikkal üzentek a hatalomnak, s a hatalom üzent a megfigyelők révén a megfigyelteknek. A hatalom azt üzente az irodalomnak, hogy fontos, szereti, fél tőle, s azt szeretné, ha az irodalom is hasonlóképpen érezne iránta. A hatalom az irodalom szeretetére vágyott. Nem minden esetben ment ez ilyen flottul. Sokan félreértették a szerepüket mindkét oldalon, aminek tartós mellőzés, üldözés, börtön, tönkrement élet lett a vége. Eltemetetlenek maradtak az ügynökök. Hulláik velünk maradtak, bűzölögnek, bomlanak. El kellene temetni őket végre.
Trackback link
http://vilagma.hu/hatalom/temetetlen-ugynokok/trackback/
8 komment
Kálmán says:
máj 25, 2012
Jelenünk a múltban gyökerezik!
Tegnap Vera érdeklődve írta kétszer is, hogy “érdekel a véleményed!”, majd amikor válaszoltam, azt írta, hogy “elbeszélünk egymás mellett”, amely természetesen nem volt igaz, és amelyre a klasszikus Kálmán-i mondatokat írtam ismét: “még középtávon sem lehetünk optimisták, hatalmas káosz van az emberek fejében”.
Vajon miért látom ilyen borúsan a helyzetet? És mi köze mindennek az ügynökügyekhez?
Mert ma ugyanaz a kiegyezés folyik a hatalommal, mint a Kádár-rendszerben, ugyanaz a szemet hunyás a túlélés érdekében. Mi kiegyeztünk elnyomóinkkal akkor is és most is.
Ezért nem volt nálunk elszámoltatás, ami pedig minden volt szocialista országban megtörtént a rendszerváltáskor. Mi cinkosan kiegyeztünk és most is cinkosan kiegyezünk elnyomóinkkal. A mai helyzet annyival felháborítóbb, hogy most nincs az elnyomó hatalomnak külső támasza, ma nincsenek oroszok. Ennyivel tragikusabb a helyzet.
Ügynökügyek, olajügyek, pártfinanszírozás és közpénzek. Egyik sem lett elintézve, feltárva és -tartok tőle – most már egyik sem lesz. Ezek a sajátos magyar út stációi, amely tragédiába fog vezetni.
—
Kedvenc párbeszédem az első Szőnyei könyvből (Nyilván tartottak) a hatalom (Aczél, mások szerint Tóth elvtárs) és megfigyelt (Gémes Dixi) között valamikor a hetvenes évekből az FMK-ból (ma Kogart Galéria):
Dixi: Szabad itt kérdezni?
Elvtárs: Igen.
Dixi: Köszönöm, csak ezt akartam kérdezni.
Elvtárs: Ön, ugyebár képzőművész, fiatal barátom?
Dixi: Sőt, éppen ellenkezőleg!
Luczifer says:
máj 25, 2012
Amivel nem lehet mit kezdeni, el kell felejteni. Az ügynök ügyet is ide sorolnám. Húsz éve nem volt egy alkalom, ami valamilyen nyamvadt katartikus élményt eredményezett volna. Csak a csesztetés megy. Ha lenne valamilyen szerény jövőkép, lehetne valami megoldás és/vagy menne a felejtés, de nincs, így minden marad, ahogy van. Se az ügynökök, se az ügynökügyek nem temetődnek el. Szükség van rájuk.
vera says:
máj 25, 2012
Ez egy temetetlen múlt. De ötszáz év múlva majd talán már nem lesz érdekes. Addigra a csontok is elporladnak végre. A megfigyelőké, a megfigyelteké és a miénk is. Ez a remény.
Bognár László says:
máj 25, 2012
Az ügynök ügy szépen simul a teljes történelmünkbe! Pontosabban a történelmeinkbe. Mert van nekünk jobboldali meg baloldali történelmünk, liberális, kommunista meg faszagyerek történettudományunk, meg ezekhez tartozó politikai tartótisztek is. Akik kifejezésre juttatják a politikai érdekeket.
Tehát külön ügynök ügy nincs, történelem ügy van, politika ügy van – és mindez rátehénkedik a társadalomra.
Tabuk is vannak – amiket elfogadunk! Vagyis itt nem volt nyolcszázezer MSZMP tag, mert az szégyen, tabu (kivéve azon volt vezetők számára, akik kiszolgálják a mostani rendet).
Viszont volt nyolcszázezer ellenálló, csupa derék ember. Ez eddig nem kevesebb, mint 1,6 millió ember, aki rossz önismerettel rendelkezik, elfogadja a tabukat és így tovább.
Nekik minek tisztázni az ügynök ügyet?
myrtille says:
máj 25, 2012
Ki kell halnunk, ha pozitívan akarok gondolkodni, akkor a gyerekeinknek már nem (amúgy még nekik is),hogy ne lehessen az ügynökökkel előhozakodni.
Még mindig érdemes etetni a keselyűket.
Kamilla says:
máj 25, 2012
Azt hiszem, ha nem kerül nyilvánosságra az ügynökök listája, mint, ahogyan a többi volt szocialista országban megtörtént, akkor ez mindig egy kibeszéletlen ügy marad, amit, ha megkerülünk nagyot hibázunk. Ismét csak úgy viselkedünk, ahogyan sajnos szoktunk, azaz nem vonjuk le cselekedeteink tanulságát, nem értjük meg mit miért tettünk, nem vállaljuk a felelősséget, azaz örökös sértett kamaszokként létezünk tovább. Ennek eredményeként újra elkövetjük azokat a hibákat, amiket nem lenne szabad,amiket nem tennénk,ha megértettük volna önmagunkat, ha szembenéztünk volna saját cselekedeteink következményeivel. Egyáltalán,
Kamilla says:
máj 25, 2012
(bocs elküldtem véletlenül befejezés nélkül)
tanácstalankodtam, hogy hol jobb Ady egy idézete, a Horthy posztban vagy itt, de végül is mindkettőre vonatkozik!
Ady Endre
Nagyváradi Napló – 1902. január 31.
“Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyûk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsõségének édes italából, látják, hogy semmittevõk és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is õsmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.
Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.
Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betû, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk elõre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és õsökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…”
Ady Endre
Nagyváradi Napló – 1902. január 31.
myrtille says:
máj 25, 2012
Abból a szempontból szinte mindegy, hogy nyilvánosságra került avagy nem, ha valamire föl akarják használni addig föl fogják használni az ügynökügyet.
Alapvetően temetetlenek maradnak mint a temetőárki halottak.